Barion Pixel
menu

Gyümölcsök


Apricot (Sárgabarack)
Apricot (Sárgabarack)

A kajszibarack Kínából származik, a hatalmas kiterjedésű ország 38-40. szélességi fokon fekvő övezetéből.
Hogy mégis az Armeniaca, azaz örmény nevet viseli, annak bizonyára az lehet a magyarázata, hogy az egykori Selyemúton akarva-akaratlanul nyugat felé vándorolva az egyik nagy termőtája Örményországban alakult ki. Innen terjedt el a középkorban a Földközi-tenger körüli országokban is.
Nálunk legelőször a 16. századból való Besztercei szószedetben fordul elő a “barack” szó.
A XX. század közepéig hazánk gyümölcstermesztésének kb. 1/6-át tette ki, mára kevesebb, mint 2%-át.
Az érett gyümölcs színe már-már narancssárgába, pirosba hajló. Héja vékony, puha, enyhén pelyhes. Belseje szintén puha és lédús. Íze nagyon édes, a nagyobb fajtákra erősebb rostozat a jellemző.
A csontok és a szövetek újjáépítésében van fontos szerepe, így fiataloknak és időseknek fogyasztása egyaránt javasolt. Növeli a sejtek energiáját, élettartalmát. Vízhajtó, méregtelenítő hatású.

Aprium
Aprium

Egy viszonylag új gyümölcs; 1980-as években Floyd Zaiger hozta létre a szilva és sárgabarack keresztezésével. (¼ szilva és ¾ sárgabarack)
Külsőre hasonlít a kajszibarackra, húsa sűrű, nagyon édes és ízletes gyümölcs. Leginkább csak az Egyesült Államokban találkozhatunk vele, az amerikai háztartások népszerű, de nagyon ritka gyümölcse.

Baby kiwi
Baby kiwi

Ázsiából származik, Új-Zélandon és Oregon-ban termesztik. Nagyon nehéz beszerezni, de az Egyesült Államokban is találkozhatunk vele. Nyersen vagy főzve fogyasztható, íze zamatos, hasonlít a hagyományos kiviéhez.
Kinézetre a szőlőre hasonlít; kicsi, zöldes, hosszúkás gyümölcs.

Banana (banán)
Banana (banán)

A banán eredetileg Malajziából származik, de a világ legtöbb szubtrópusi éghajlatú országába átterjedt. A banán palánták átlagosan 5-6 méter magasak, bár 15 méter magasra is megnőhetnek. Világszerte több mint 1600 banánféle ismert, melyek elsősorban szín és cukortartalom alapján különböznek.
Csaknem minden érettségi állapotban fogyasztható, a savanykástól az édesre érett, barnás állagúig, ki hogyan szereti. Miután a világ számtalan táján a különböző fajták folyamatosan érnek, egész évben kapható. A különböző banánok közül itt, Európában alig ismerünk néhányat.
Érdekesség:
A banán eredetileg a trópusi klímájú Dél- Kelet-Ázsiában honos, és arab elefántcsont- és rabszolga-kereskedők közvetítésével terjedt el az egész afrikai kontinensen, majd az egész Földön. Legfőbb exportőrei ma már Brazília, Ecuador, Honduras, Costa Rica, Panama és Columbia. A hatalmas ültetvényekről származó gyümölcsöt hűtőhajókon szállítják az egész világon mindenhova. A mangóhoz hasonlóan az egyik legrégibb kultúrnövény. A banánról szóló első írásos emlék i.e. 327-ből származik; Nagy Sándor indiai utazásai során felfedezte a gyümölcsöt. Európába csak viszonylag későn, a XIX. században jutott el, mert előbb megromlott, minthogy ideért volna.
A ma ismert banán ősi formája két vadon termő fajtából keletkezett: a Musa accuminata-ból, amely a nedves maláj szigetcsoporton terem, viszonylag sok gyümölcshúst és kis magokat tartalmaz, illetve a Musa balbisiana-ból, amely az indiai — fülöp-szigeteki — új- guineai térségből származik. Valószínűleg már vagy 10000 évvel ezelőtt keresztezték ezt a két fajt. A növény azóta részben magától, részben tengerészek és kereskedők révén került Keletre és Nyugatra: a portugálok a 16. század elején vitték a Kanári- szigetekre. Az Újvilágba a banán valószínűleg csak Kolumbusz Kristóf után került: cserjéjét 1516-ban vitték Haiti-re. Az első ausztriai banánimport mindössze csak kb. 100 évvel ezelőtt volt.

Bergamot (Bergamott narancs)
Bergamot (Bergamott narancs)

Dél-Európában, Ázsiában honos narancsfajta. A rutafélék családjába tartozik a bergamott- narancs. A bergamott, könnyű, friss, kicsit kesernyésebb illatú, mint a citrom. A gyümölcs héjából hideg sajtolással állítják elő az illóolajat. 1 kg bergamott olaj előállításához 200 kg frissen hámozott gyümölcshéj szükséges.
Használják illatszerek készítéséhez, élelmiszeriparban és gyógyszerként is.
Legfőképp a dél-olaszországi Calabria tartományban termesztik.

Black currant (Fekete ribizli)
Black currant (Fekete ribizli)

A fekete ribizli eredetileg Közép-, és Kelet- Európából származik. A 16. századtól kezdve termesztik. A Föld minden mérsékelt éghajlatú területén megél. Vadon egész Eurázsia erdeiben előfordul. A bogyós gyümölcsök közül a fekete ribizli C-vitamin tartalma a legnagyobb, de friss fogyasztásra jellegzetesen erős íz- és zamatanyaga kevésbé teszi kedveltté. Ezzel szemben szörpnek és bornak feldolgozva nem csak a legfinomabb ital, de egyben immunerősítő védőital is.
A gyümölcsöt, ha szánkba vesszük íze fanyar, kesernyés.
A fekete ribizli cserjén terem, ami akár 2 m magasra is megnő. A cserje illata nagyon erőteljes.

Blackberry (Feketeszeder, Földi szeder)
Blackberry (Feketeszeder, Földi szeder)

vadszeder vagy (Rubus fruticosus) a Rubus nemzetséghez tartozó, egész Európában elterjedt, így hazánkban is gyakori gyümölcstermő gyógynövény. Tulajdonképpen gyűjtőfaj, vagyis egymáshoz nagyon hasonló, illetve egymással könnyen és gyakran kereszteződő kisfajok összessége. Ezekből Magyarországon eddig több mint 160-at különítettek el.
Népies neve: szeder, fekete szeder, földi szeder.
Termése C-vitaminban gazdag. Nyersen fogyasztva (gyümölcssalátákban, cukrozva vagy cukor nélkül is) kellemes, üdítő hatású. A földiszeder Földközi-tenger környékéről és Európából származik.
A szeder termése kb. 2 cm nagyságú, és úgynevezett összetett termés. A szeder színe sötétpiros, feketés- lilás vagy fénylő fekete, és nagyon bőséges létartalmú. Íze: édes- savanykás, zamatos.

Blueberry
Blueberry

Már a középkorban ismerték, az akkori leírásokban az áfonya gyógynövényként szerepelt. Az áfonya a hangafélék családjába tartozik. Alacsony, kb. 50 cm-esre megnövő, igénytelen, lombhullató cserjén terem.
Az erdei áfonya termése kb. borsó nagyságú, sötétes, vagy feketés – kékes színezettel, és többnyire hamvas. Az áfonya nagyon jó ízű gyümölcs, sötétpiros leve nagyon fog.
Érdekesség:
Még nem teljesen ismert a fekete áfonya hatásmechanizmusa szemre, de úgy tartják, hogy javítja a vér-, ezáltal az oxigén szállítását a szembe és megfogja a szabadgyököket, erősíti a kollagén szerkezetét.
Az első kutatást, mely a fekete áfonya kivonat látásra gyakorolt hatását vizsgálta, egy francia kutató végezte a Királyi Légierő pilótáinak a közreműködésével a II. világháborúban. Az áfonya-kivonat adása azt eredményezte, hogy javult az éjszakai látás erőssége, gyorsabb lett a sötéthez való alkalmazkodás és gyorsabban helyreállt az éleslátás vakító fény után.

Boysenberry
Boysenberry

A boysenberry egy fényes, nagy, lédús bogyó, mely a földi szeder és a málna keresztezésével jött létre. Amellett, hogy nyersen fogyasztják, kitűnő lekvár, befőtt, szörp is készíthető belőle.
A boysenberry Walter Knott nevéhez kapcsolódik, hiszen a dél-kaliforniai termelő kezdte el értékesíteni ezt a gyümölcsöt 1935-ben. A feltalálónak viszont egyesek Rudolf Boysen-t tartják, mivel ő kísérletezte ki a különböző bogyós gyümölcsök keresztezését Kaliforniában az 1920-as években.
Íze határozottan savanykás.

Breadfruit
Breadfruit

A breadfruit kerek vagy ovális gyümölcs, mely rendkívül gazdag keményítőben. A legtöbb trópusi területen megtalálható, általában főzve (ugyanúgy, mint a burgonyát) használják.
A H.M.S. Bounty kereskedelmi fregattot 1789-ben Bligh kapitány parancsnoksága alatt Tahiti szigetére küldték, hogy onnan meghonosításra kenyérfákat szállítson Nyugat-Indiába. A tahitiból való távozás után a kapitány már-már kegyetlenségszámba menő szigorúsága egy fiatal hadnagy, Christian Fletcher vezetésével lázadást váltott ki a hajón. A kapitányt a hozzá hű 18 emberével együtt fegyvertelenül egy csónakba rakták a nyílt tengeren. Bligh ekkor nagy tengerészbravúrt vitt végbe: hihetetlen nehézségek árán, sok ezer kilométert megtéve a Csendes-óceánon, elért Batáviába, majd onnan hazaért Angliába. A lázadók visszatértek Tahitiba, egy részük ott letelepedett, más részük pedig a Bountyn tahiti nőkkel együtt tovább vitorlázott, és a lakatlan Pitcairn-szigeten telepedett le. Leszármazottaik még ma is élnek a szigeten.

Buddha’s hand citron
Buddha’s hand citron

A buddha-keze egy eredetileg Indiában őshonos citrusféle, amely nálunk orvosi citrom néven ismert. Nevét termésének különleges alakjáról nyerte, amely kinyújtott ujjakhoz hasonlít. A termés nem ehető, viszont erős, átható, édes illata miatt gyakorta tartották szobában. Az erotikus irodalomban általában a férfi nemi szervet szimbolizálja. A buddha-keze az őszibarackkal és a gránátalmával együtt a három szerencsehozó gyümölcs csoportját alkotják. Ha ezt a három gyümölcsöt egy képen ábrázolják, azt a kívánságot fejezi ki, hogy a megajándékozott hosszú életű legyen és szülessen sok-sok fia. A hangzásbeli hasonlóság miatt a buddha-keze (foshou) a “boldog hosszúélet” (fu shou) jelképe is. Ha pillangóval együtt ábrázolják, akkor az üzenet azt fejezi ki, hogy a megajándékozott éljen 80 évig.
Leve nincs, de a héját süteményekhez nagyon jól lehet használni. Rendkívül illatos aromás gyümölcs.

Canary Melon
Canary Melon

A Canary Melon egy nagy, fényes, sárga dinnye, halványzöld-fehér belső testtel. Jellegzetesen édes ízű, kissé savanykás, mint a sárgadinnye. Nevét onnan kapta, hogy a külsejét borító sárga szín megegyezik a kanáriéval. Az érett canary melon bőre enyhén
viaszos.
Az Egyesült Államok déli részein, különösen Arizonában és Kaliforniában termesztik.

Cantaloupe
Cantaloupe

Kicsi, recézett sárgadinnye kb. 1 kg-os, sárgás héjú. A gyümölcs világoszöld húsa édes-fűszeres ízű, desszerthez és savanykás salátákhoz is illik. Akkor érett, ha kellemesen friss illatú. Virága helyén nyomásra kissé enged.
A reneszánsz idején a szerzetesek a pápa számára a sárgadinnyét Cantaluppo településen a pápai nyári lakban termesztették (innen ered a kantalupdinnye elnevezés, s az általunk is olyan jól ismert kerek, narancsszínű húsú, zamatos fajta). A XVI. század végétől kezdődően pedig már egész Dél-Európában megjelent ez az ízletes, finom gyümölcs.

Cape gooseberry (physalis, földicseresznye)
Cape gooseberry (physalis, földicseresznye)

A földi cseresznye vadon termő fajtája valószínűleg az Andok vidékéről származik, az Egyenlítőtől délre fekvő Ekvádorból, Bolíviából, Peruból és Észak-Chiléből. A növényt több mint 200 évvel ezelőtt Dél-Afrikában háziasították – innen ered az egyik elnevezése. Akkoriban termését a C vitaminhiány miatt kialakuló betegség, a skorbut gyógyítására használták.
A Physalis, rokonaihoz hasonlóan (mint pl. a paradicsom) kis bokrokon nő. Amíg a narancs-piros termés meg nem érik, a papírvékony levelek lampionszerű burokként veszik körül a gyümölcsöt. A zsidócseresznye vagy lampionnövény (Physalis alkekengi) a mi szélességi körünkön kertek dísznövénye, akárcsak rokonai.
Ma földi cseresznyét az egész földkerekségen termesztenek: Dél- Afrikában, Kenyában és Madagaszkáron, Kolumbiában, Új-Zélandon, Hollandiában, Nagy- Britanniában, sőt Németország szőlőtermesztő területein is.
Az importtermék egész évben Kolumbiából származik, december és június között pedig Kenyából.
Íze enyhén édes és savanykás egyszerre. Mérete az egreséhez hasonlít, héja narancsszínű és fénylő, enyhén ragadós.

Carambola
Carambola

A karambola szoros rokonságban van a bilimbivel (Averrhoa bilimbi), ugyanahhoz a családhoz tartozik, mint a madársóska vagy a mezei sóska, azonban kb. 10 m magas fán terem. Vastag, összetett fürtjéből, melynek virágai rózsaszínek vagy bíborszínűek, a termés csomókban keletkezik. Az egész termés ehető.
A karambola a trópusi Délkelet- Ázsiából származik, különösen Malajziából, és ma már minden trópusi országban honosak.
Egész évben Brazíliából importálható.
Édeskés-savanykás ízű, ovális, kb. 12 cm hosszú borostyánszínű gyümölcs. Az éretlen gyümölcs héja zöldes vagy zöldessárga, a gyümölcs húsa savanyú.
Nyersen gyümölcsként, tortára és dekorációként, gyümölcssaláta és kiadós saláták, valamint bólék és italok készítésére. Párolva kompótok vagy befőzve lekvárok alapanyaga lehet.

Casaba Melon
Casaba Melon

A Casaba Melon szorosan kapcsolódik a mézharmat ill. a kantalup dinnyéhez. Dél-Amerikában és az Egyesült Államok délnyugati részén termesztik, különösen Kaliforniában és Arizonában. Nevét Kasaba-ról (Törökország) kapta, ahonnan az Egyesült Államokba importálták a 19. század végén. A többi dinnyéhez hasonlóan a casaba dinnyét is nyersen fogyasztják, de mivel nem olyan édes és ízletes, mint más dinnye fajták, a casaba kevésbé népszerű. Azonban előnyére szolgál, hogy hosszú ideig eltartható.

Cashew apple
Cashew apple

A kesu legfeljebb 15 m magas, alacsonyan elágazó, örökzöld fa.
Termése:
a kesudió 1 magvú, bab vagy vese alakú, görbült, dióhoz hasonló 1,5-2 cm hosszú csonthéjas termés. Héja fás, szürkésbarna, sima, a mezokarpium csípős, maró hatású, mérgező olajat (kardolt) tartalmaz, amely erős bőrirritációt okoz. (Vigyázat!). Hevítés után a már ehető, gazdag zsiradéktartalmú, sárgásbarna mag dióbélszerű, viszonylag lágy állagú és édeskés ízű. Kesualmának a kocsányból alakult, éréskor erősen megduzzadt, 5-10 cm nagyságú, körte alakú, lágy húsú, lédús, zamatos, édeskésen savanyú, gyümölcsillatú, sárga vagy vörös héjú áltermést nevezzük, ennek csúcsán ül a sokkal kisebb dió.
A C-vitaminban gazdag, finom kesu almát nyersen gyümölcsként, puhítva zöldségként fogyasztják, lekvár, zselé és szirup is készül belőle. Édeskésen savanyú levéből frissítő italokat, bizonyos vidékeken bort (kajubort) és ecetet is készítenek.
Elterjedése:
a Szemi Arid területeken Közép-Amerikától Északkelet-Brazíliáig honos, de a trópusokon világszerte termesztik. Fő kesu termesztők: India, Brazília, Nigéria, Mozambik, Indonézia és Tanzánia.

Charentais melon
Charentais melon

A tökfélék családjához tartozik. Franciaországból, ill. Szenegálból származik. Kerek, a száránál és a virágánál enyhén lapított gyümölcs. A húsa sötét sárgabarack színű, narancssárga színnel a közepén. Szaftos és édes, aromája a papayára hasonlít. A charentais- dinnye héját bordák vagy dudorok borítják, a kérges héjú sárgadinnyék csoportjába tartozik.
A Charentais melon a dinnyék közül a legfinomabb ízű.

Cherimoya (cserimoja)
Cherimoya (cserimoja)

A cherimoya – az Andok völgyeiben 1500 m-es tengerszint feletti magasságban Kolumbiától Peruig növő – Annona cherimola fatörzsű növény terméseinek kereskedelmi megnevezése. Eltűri az alacsonyabb hőmérsékleteket is, ezért több meleg éghajlatú vidékre terjedt el, Izraelben és Spanyolország déli részén is. Ehhez a rendhez kb. 120 faj tartozik.
A cherimoya héja barnás-zöld színű és matt. A felülete egyenetlen, mintha ujjlenyomatok lennének rajta. Egyeseket pedig zsindelyes tetőre emlékeztet. Az éretlen kemény terméseket szobahőmérsékleten hagyjuk utó érlelni. A termés húsa krémszínű, íze banán és ananász ötvözete, 10–20 db bab nagyságú fekete magot tartalmaz, melyek halálosan mérgezők. A gyümölcshúsát általában nyersen fogyasztják.

Cherry (cseresznye)
Cherry (cseresznye)

A cseresznye (Prunus subg. Cerasus) a rózsafélék (Rosaceae) közé tartozó Prunus nemzetség alnemzetsége. Cseresznye néven leggyakrabban a vadcseresznyefát (Prunus avium), illetve annak valamely termesztett változatát, vagy annak csonthéjas gyümölcsét értik.
A gyümölcsnek közel ezer fajtája van, a termés színe a fehéres sárgától a mély bordóig terjed, nagysága és alakja a kicsi kerektől a nagy szív alakúig ugyancsak sokféle, héja vékony és vastag is lehet. Tudatos emberi szelekciónak, nemesítéseknek köszönhető ez a változatosság: a közös ős a közel-keleti származású, savanykás erdei, vad- vagy madárcseresznye.
A Földközi-tenger medencéjében már az ókorban termesztették az „istenek eledelét”. A legenda szerint Lucullus hadvezér vitt először egy nagyobb szemű fajtát a perzsa hadjáratról Rómába (i.e. 64-ben), mivel katonái nagyon megszerették a szomjoltó gyümölcsöt. A nemesített fajták hazánkban csak a török uralom idején terjedtek el. A Távol-Keleten is honos gyümölcs virágzásához kötődik a japánok tavaszköszöntő ünnepe.
A fajták a nevüket településekről-területről, névadó hírességről és/vagy jellegzetességről egyaránt kapták, például Májusi korai, Münchebergi korai, Valerij Cskalov, Biggareau Burlat, Pomázi hosszúszárú, Jaboulay, Szomolyai fekete, Solymári gömbölyű, Sunburst, Germersdorfi, Hedelfingeni, Kavicscseresznye, vagy az éréséhez köthető névnapokról kapta nevét a Margit-, a Linda-, a János- és a Katalin-cseresznye. Hazánkban nagyon kedvelt a nagy, ropogós, kevésbé érzékeny Badacsonyi cseresznye.
Az italokat tekintve gyümölcsléként, szörpként, alkoholos likőrként, koktélok alkotóelemeként használhatjuk fel. A fekete fajtákból gyümölcsbort készíthetünk.
A cseresznye 78-82 százaléka víz, ezért kitűnő szomjoltó.

Coconut (kókusz)
Coconut (kókusz)

A kókuszpálma pontos eredete nem ismert. Szóba jöhet Melanézia, a Fülöp-szigetektől keletre található, elszórt szigetek, valamint Polinézia, az Új-Zélandtól északkeletre fekvő szigetcsoport. Mások azt feltételezik, hogy a Csendes-óceán partjairól származik. Ami biztos, hogy az Amerikába érkező első európaiak csak a Csendes- óceán partvidékén találtak kókuszpálmákat. Az is bizonyított tény, hogy a növény magától terjedt át egyik szigetről a másikra. A kókuszdió több ezek kilométert képes úszni, és ezalatt kb. 3 hónapig tartja meg csírázó képességét.
Az alig 30 méter magas pálma, melynek koronáját szárnyasan összetett levelek alkotják, először kb. 7 év után hoz termést. A kókuszdió (a botanika szemszögéből csonthéjas termés) a virágzás után 400 nappal érik meg. A külső gyümölcshéjat nem esszük meg; kulináris élvezeteket a kókuszdió húsa és a kókusztej jelent.
Egész évben, de mindenekelőtt a Dominikai Köztársaságból, Hondurasról és Costa Rica-ból importálható. További exportáló ország Kenya, Tanzánia, Mozambik, Elefántcsontpart, Ghána, Sri Lanka és Brazília.
Amit fogyasztunk, az a tojás alakú termés, szakszóval a csontár, mely akár 1-2,5 kg-os is lehet. Ebben található a termés magja, a dió, mely barna héjú. A maghéjban találjuk a kókuszvizet, mely édeskés ízű. A héj belső része a fehér kókuszbél. Ázsiában a piacokon vízben tárolják darabolva, hogy ne száradjon ki, és elrágcsálhassuk a kókuszdarabokat.
A kókusz belét a trópusokon általában frissen fogyasztják, de előfordul, hogy szárítva vagy reszelve használják. Frissen, üdítőként fogyasztják a még zöld kókusz levét.
A legtöbb kókuszt a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Indiában termesztik.
Figyeljünk arra, hogy teljesen ép héjú példányt vegyünk. Repedés nélküli héj, ép szemek (ez a három csírázólyuk elnevezése), friss illat és viszonylag nehéz súly jellemzi az egészséges kókuszdiót.

Cranberry (vörös áfonya)
Cranberry (vörös áfonya)

A vörös áfonya Eurázsia északi részéről származik. Már az észak-amerikai őslakosok is ismerték, mint kitűnő orvosságot.
A vörös áfonya kis, a talajtól felfelé törő hajtásrendszerű, ágas-bogas, örökzöld félcserjén terem.
A fekete áfonyához hasonlóan közkedvelt, de savanyú íze miatt csak feldolgozott formában fogyasztják.

Crenshaw melon
Crenshaw melon

A crenshaw dinnye egy hibrid dinnye. Nagyon édes, lédús, húsa lazac színű. A legédesebb dinnyék közé tartozik.
Az érett crenshaw dinnye nagyjából tojás alakú, zöldes-sárga, enyhén bordázott. Ugyanúgy, mint a többi dinnye, a crenshaw dinnye is nyersen fogyasztható, pl. gyümölcssalátákhoz, sonkával, vagy csak magában, frissítőként.

Dates (datolya)
Dates (datolya)

A datolya (Phoenix dactylifera) az egyik legősibb gyümölcsünk, már az időszámításunk előtti Mezopotámiából is maradtak fenn róla írásos emlékek.
A datolya gyümölcse 4-5 cm hosszú, színe lehet zöld, sárgabarna vagy mély barna, puhasága és íze nagyon különböző. Mindegyik fajta más-más időben érik. Fényes héja alatt édes gyümölcshús van, középen pedig kemény, hosszúkás mag található. Számos fajtája közül a legkeresettebb az egyiptomi „Medjoul”, a mézédes „halawi”, illetve az illatos „khalesh”, de az izraeli „daglet noort” is sokan kedvelik. A datolya természetes cukortartalma igen magas.
Érdekesség:
A datolya a zsidó népnél az őszinteséget, a szépséget és az igazságosságot szimbolizálja. Jerikó, az emberiség egyik első virágzó kultúrája, a datolyapálmáiról is híres. A datolyából mézszerű nedv – datolyaméz – sajtolható, melyet az arabok kenyérre kenve fogyasztanak. A datolyapálma ideális körülmények között kétszáz évig is elélhet. Magról ültetését mi is megpróbálhatjuk, mert ha a gyümölcs magját kivesszük és nedves, porhanyós földbe tesszük, majd a cserepet napfényes helyre állítjuk, akkor viszonylag hamar kicsírázik.

Donut peach
Donut peach

A „fánk őszibarack” Kínából származik, az 1800-as években került az USA-ba. Leginkább szokatlan alakjáról híres. Lapos és középen egy mélyedés található, ezáltal a gyümölcs a fánkra hasonlít.
Íze hasonlít az őszibarackéhoz, de van egy kis mandulára emlékeztető mellékíze. Húsa tiszta fehér, lédús. Savtartalma alacsonyabb, mint a többi őszibarack fajtának.
Ugyanúgy, mint a hagyományos őszibarack, a „fánk őszibarackot” is nyersen fogyasztják.

Dragon fruit (sárkánygyümölcs)
Dragon fruit (sárkánygyümölcs)

A sárkánygyümölcs vagy más nevén pitahaya, pitaya vagy dragonfruit Dél-Amerikából származik. A kaktuszfélék családja tartozó gyümölcsöt Izraelben, Vietnámban és Kínában is termesztik. Enyhén savanykás, dinnyére emlékeztető ízű exkluzív növény, amely nagyon trendi napjainkban. A legendák szerint a sárkányok teremtették vagy a sárkány tojásához hasonlítják, ezért úgy gondolták, hogy fogyasztásával olyan erősek lesznek akár a sárkányok. Külseje miatt is asszociálhatnak rá, hiszen hegyes pikkelyek borítják.
Az öt-tíz centiméteres gyümölcs rózsaszín és sárga változatban ismert, bőrét zöldes, hegyes pikkelyek borítják, amelyek a sárkánybőrre emlékeztetnek. Húsa fehér (de ismert lilás variáns is), sűrűn pettyezve zöld, ehető magvakkal. A sárkánygyümölcs íze enyhén édes, hasonlít a dinnyéére.
Őshazájában, Dél-Amerikában fára futtatva termesztik ezt a nem mellesleg igénytelen növényt. Az orchideákhoz hasonlóan kevés földben elél, nedvességet a levegőből veszi fel és jól tűri a környezeti változásokat. Különlegessége még az, hogy a virágja csodaszép krémszínű és éjszaka virágzik.
Mint minden gyümölcs ez is nagyon egészséges. Gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban. Frissen fogyasztva például gyümölcssalátában elősegíti az emésztést és jó hatással van a gyomorra.
Ez a gyümölcs nyersen is fogyasztható. Nagyon jól megállja a helyét gyümölcssalátákban, koktélokban, bólékban is.

Durian
Durian

Durián, vagy cibet-gyümölcs. A gyümölcsvilág legextrémebb darabja. Erős, átható szagával pillanatok alatt elriasztja a gyanútlan érdeklődőt. Leginkább a terpentin és a záptojás keverékéhez hasonlít.
Íze ugyanakkor elképesztően egyéni, semmihez sem hasonlítható; krémes, kissé vaníliaszerű, de igazán semmihez nem fogható. Formája a sündisznóra emlékeztet.
A gyümölcs Ázsiából származik, átlagos súlya 3-5 kg között van. A feljebb említett erős szag miatt a legtöbb légi és hajózási társaság tiltólistára tette. Ugyanakkor az egyetlen gyümölcs, amit a tigris elfogyaszt. Ez a gyümölcs mindenképpen rendkívüli, akár formáját, ízét vagy akár sokat emlegetett szagát tekintjük.
Nyersen gyümölcsként, illetve vaníliafagyival, vagy pudinggal, esetleg rizzsel keverve fogyasztható.

Feijoa (brazil guava, mirtuszdió)
Feijoa (brazil guava, mirtuszdió)

Brazil eredetű gyümölcs, kicsi, leginkább a citromhoz hasonló a mérete.
A feijoa íze leginkább talán az ananászhoz és a szamócához hasonlít, kellemesen édes, aromás, állaga pedig lédús, omlós, enyhén darás. Elfogyasztásának legpraktikusabb módja, ha a gyümölcs félbevágását követően a belsejét kikanalazzuk. Az eközben a kézbőrre jutó gyümölcslé utóbb kellemes, bársonyos illatot kölcsönöz kezünknek.

Érdekesség:
A mirtuszdió csak a hazai piacon ismeretlen egyelőre, Nyugat-Európában minden déligyümölcs-kereskedő standján megtalálható. Idehaza jobbára gyűjtők és hobbisták foglalkoznak termesztésével. Milliónyi porzószálból álló virága és szamócaillatú gyümölcse miatt egyre népszerűbb a különlegességeket kedvelők körében.

Fig (füge)
Fig (füge)

A füge keletről származik, és évezredek óta különböző kultúrkörökben bukkant fel. Egyiptomban a fáraók gyógynövénye volt, a Bibliában is olvashatunk a fügefáról, (a történet szerint Jézus hagyta, hogy elszáradjon), egy fügefa alatt világosodott meg Buddha, és a híres római farkas fügefa alatt szoptatta Romulust és Remust.
A vad fügefából, amely minden földközi-tengeri országban nő, két változat alakult ki: a Capri-füge, melynek termése nem ehető, és a kultúrfüge. A kis fa vagy hímnemű, vagy nőnemű virágokat hoz. A nőneműből fejlődik ki aztán a termés – vagy beporzás nélkül, vagy gubacsdarazsak segítségével: a rovar a capri-füge hímnemű virágaiban rakja le tojásait. Miközben a fiatal gubacsdarazsak új költőhelyet keresnek, átviszik magukkal a capri-füge (hímnemű) virágporát a kultúrfüge nőnemű virágaira. Ebből a kombinációból alakul ki a legjobb termés – a Smyrna-csoport fügéje, borostyánszínű gyümölcshússal.
Ma fügét a Földközi-tenger országaiban, a szubtrópusokon, az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában és Ausztráliában termesztenek. A vastaghéjú fajta tavasszal terem, az első korai virágokból, vagy magasan fekvő, száraz éghajlatú területeken. A vékony-héjú változat ezzel szemben tipikusan nyári gyümölcs, finom aromával. A világos, aranysárga mézfüge sajnos nem szerezhető be Görögországból, mert leheletnyi vékonyságú a héja, így nehezen szállítható.
Egész éven át importálnak fügét. Augusztustól októberig Törökországból, augusztusban és szeptemberben Görögországból és Franciaországból, szeptemberben és októberben Olaszországból, októbertől novemberig Izraelből, és decembertől júliusig Brazíliából szállítják.

Frais des bois (erdei szamóca)
Frais des bois (erdei szamóca)

Az erdei szamóca (Fragaria vesca) a rózsafélék (Rosaceae) családjának Fragaria nemzetségébe tartozó, a termesztett eperénél kisebb, de ahhoz hasonlóan ízletes gyümölcsöt termő, Magyarországon is őshonos növény.
Szárított levelét teakeverékekhez keverve gyógyfűteák íz-, és illatjavítója. Gyümölcse frissen, tejszínhabbal tálalva nagyon finom, de dzsemnek és sütemények készítésére is használjuk.

Galia melon
Galia melon

A „Galia melon” egy hibrid dinnye, Izraelből származik. A cantaloupe és a mézharmat dinnye keresztezéséből született. Nagyobb, mint a cantaloupe, mélyzöld húsú. Mint minden dinnye, a galia melon is édes és aromás dinnye.
Húsa a zöldestől fehérig terjedő színű, édes és zamatos, nagyon lédús, állaga alapján olyan, mint a kopaszbarack. Súlya a 1,5 kg-ot is elérheti. Kerek vagy henger alakú, az úgynevezett recézett dinnyék közé tartozik.

Golden raspberry
Golden raspberry

Az aranysárga málna természetes változata a piros málnának. Édes, enyhe ízű, halványsárga- narancssárga-arany színű. Amellett, hogy ízletes, nagyon egészséges is.

Gooseberry (egres)
Gooseberry (egres)

Az egres valószínűleg a Himalája vidékéről származik.
Termése gömb alakú, sima és bolyhosan szőrös, emellett fajtától függően puha vagy kemény a héja. Puha gyümölcshúsa sok kicsi, ehető magot tartalmaz. Fajtától függően létezik sárgás, zöldes, fehéres, pirosas, sőt barnás egres is.
Mivel az egres szüretelése nagyon fáradságos munka, ráadásul termése szúr, ez a gyümölcs nem örvend túl nagy kedveltségnek. Ez sajnálatos tény, mivel íze nagyon is jó. Érettségi állapotától és fajtájától függően az egres íze a savanyútól a nagyon édesig terjed.
A közönséges egres Skandinávia északi részének kivételével csaknem egész Európában előfordul, keleten a Kaukázusig és Közép-Ázsiáig.
Régóta ismert gyümölcs, de nemesítését csak a XVI. század végén kezdték meg. Különösen Angliában volt népszerű, ahol 1740-ben mintegy száz, 1810-ben már négyszáznál is több nemesített fajtáját tartották számon. A magyar nyelvben több néven – köszméte, pöszméte, büszke, piszke, egres – is ismert.

Grapefruit
Grapefruit

A grapefruit a citrus gyümölcsök családjába sorolható. A botanikusoktól latin megnevezésként a „citrus paradisi” nevet kapta.
A gyümölcs fürtökben fejlődik, amelyről az angol elnevezését is kapta (Grape = fürt és fruit = gyümölcs).
A régen Barbados tiltott gyümölcsének is nevezett citrusfélét sokan fogyasztják különleges, kicsit kesernyés íze miatt. Levét palackozva italként árusítják, héját az élelmiszeripar használja. Az amerikaiak kedvelt reggeli gyümölcse már jó 200 éve létezik. Valószínűleg a Karib térségben keletkezett, a narancs (Citrus sinensis) és a citrancs (Citrus grandis) keresztezéséből. A 19. század elején bukkant fel először a grapefruit elnevezés, Barbadoson és Jamaicában. A franciák körülbelül ugyanebben az időben vezették be Floridában, az Egyesült Államokban a kereskedelmi termelése 1880 körül kezdődött meg.
Ma a grapefruit mindenütt megterem, ahol más citrusféléket is kultiválnak; a világtermelés kb. 60%-át az alábbi szövetségi államok szolgáltatják: Florida, Kalifornia, Texas és Arizona.
Íze savanykás-édes, fanyar-keserű aromával. Húsa fajtától függően sárga vagy rózsaszín, mag nélküli vagy csak kevés maggal.
Nyersen egyszerűen kikanalazható a belseje, valamint édes ételekhez és kiadós salátákhoz használható fel. Párolva kompótként fagylalt vagy palacsinta mellé, főtten curry-s ételekhez, színtiszta hús mellé, naranccsal befőzve lekvár alapanyaga, kifacsarva ital készíthető belőle.

Grapes (szőlő)
Grapes (szőlő)

Akár az asztali, akár a hagyományos szőlőről beszélünk, nincs még egy olyan gyümölcs, amelynek nedűjéhez ennyi monda, mítosz, dal, vers, vagy történet kapcsolódna.
A mai, Európában ismeretes szőlő a vadszőlőből származik, ami eredetileg a Kaszpi-tenger vidékein volt honos. Már a régi egyiptomiak is bort állítottak elő a szőlőből. A szőlőt mindig is a természet kitűnő ajándékának tartották. Végül a rómaiak voltak azok, akik a szőlőt a Földközi-tenger egész térségében elterjesztették. A gyarmatosítások révén az európai szőlővenyige más kontinensekre is eljutott.
Ma a szőlő a Föld szinte minden térségében megtalálható. Ennek ellenére a szőlővenyige leginkább a földközi- tengeri térséget kedveli, mivel ott meleg és mérsékelt az éghajlat. Ennek megfelelően gazdasági szempontból is ebben a térségben a legjelentősebb.
A szőlőszemek fajtától függően kerekek, oválisan vagy körte formájúak. Szintén a fajtától függően a színskála a zöldtől, a sárgástól és a borostyánszíntől a rózsaszínig, a kékig, illetve a feketés-kékig terjed. A gyümölcshús többé- kevésbé sok színezőanyagot, és fajtától függően kisebb, vagy nagyobb magokat tartalmaz.
Osztályozása:
Extra minőség:
– a legjobb minőségű, kifogástalan szőlő
– a fajtára jellemző tulajdonságoknak meg kell lenniük
– az egyes szemek egyenletes elhelyezkedésen
I. osztályú:
– jó minőség
– fajtára jellemző tulajdonságok
– az egyes szemek szabályos elhelyezkedése
II. osztályú:
– csak a minimálisan megkövetelhető tulajdonságoknak kell meglenniük.
Az asztali szőlő az osztrák piacokon egész évben megtalálható. Az előszezonban Olaszország, Görögország, Spanyolország és Törökország látja el asztali szőlővel az osztrák piacokat, miközben a téli hónapokban a szükségletet dél- afrikai, Chile-i, argentin és brazil szállítmányok elégítik ki.

Guava
Guava

A guava abból a térségből származik, ami egy széles sávként terül el, Mexikóból kiindulva, a nyugat-indiai szigeteken keresztül húzódik, és egészen Brazíliáig tart. Nyilvánvalóan már nagyon régóta termesztik; 1526-ban a spanyol Gonzalo Fernández de Oviedo már említést tesz természetrajzi leírásában a kitermesztett, nemesített fajokról, amelyet az indiánok ültettek. A spanyolok vitték el a gyümölcsöt a Fülöp-szigetekre, Indiában pedig a portugálok vezették be. Az első, kereskedelmi célú guava-ültetvényt 1912-ben Floridában nyitották meg.
Az eredetileg 3-10 m magasra növő, erősen ágas-bogas fát az ültetvényeken csak bokor méretűre engedik megnőni. Kis, fehér virágaiból – melyben a portok, mint vékony levelek állnak a viráglevelek felett – fejlődik ki a termés, mely fajtától függően nagyon eltérő formájú, színű és ízű.
Ma a guava a trópusok és szubtrópusok valamennyi országában megterem. Kis és nagy, édes és savanyú, mag nélküli és kevés magot tartalmazó fajtáit kultiválják.
Egész évben Kolumbiából és Brazíliából, a fehér-húsú guava-t ősszel Izraelből, a piros húsút többnyire Dél-Afrikából importálják.
További szállítók: Tájföld, India és Pakisztán.
A guava íze édes-savanykás, olyan, mintha a körte, a birs és a füge keveréke lenne. Érett állapotban az illata intenzív, héja enyhe nyomásra benyomódik. A túlérett gyümölcs kellemetlenül puha és szörnyen savanyú.
Nyersen gyümölcsként fogyasztható, vagy gyümölcssaláta, illetve kiadós saláta készíthető belőle. Ledarálva gyümölcsszószok, krémek és italok készítéséhez. Párolva kompótként tálalható.

Honeydew melon
Honeydew melon

Hosszúkás, alakja a rögbi labdára emlékeztet. Sárga vagy zöldessárga, vékony és sima héja, enyhén recés. Húsa fehéres sárgától halványzöldig terjed, kemény, édes és nagyon lédús, enyhe ananászaromával.
Egész évben kapható, mégis a legízletesebb a nyári hónapokban. A cukordinnye a legismertebb édes dinnyefajta.

Huckleberry (amerikai áfonya)
Huckleberry (amerikai áfonya)

Nagyon hasonlít az áfonyára, ezért gyakran össze is tévesztik őket. A különbség a magokban van, mely, ha friss a huckleberry, akkor ropogós.
Az íze egy kicsit savanykás, hasonlóan, mint a fekete áfonya. A huckleberry csak a vadonban található meg, általában június és augusztus között.

Jackfruit
Jackfruit

A kenyérfa (Artocarpus) az eperfafélék (Moraceae) családjának körülbelül 60 trópusi fafajt számláló nemzetsége. Rokonságban áll a fikuszokkal (Ficus). Legismertebb és a leggyakrabban termesztett az Artocarpus altilis kenyérfa.
Az egyes fajok Ázsia délkeleti részén, illetve a Csendes-óceán szigetein honosak.
Kis vagy közepes termetű, örökzöld, kétlaki fa; 25 m-nél magasabbra ritkán nő meg.
Levele többnyire szárnyasan összetett, ujjas vagy öblös.
Hímvirágzata barka, a termő virágok húsos torzsán szorulnak össze, majd gömbölyded, illetve ovális, ehető álgyümölccsé fejlődnek. A gyümölcs mérete az ökölnyitől a néhány kilogrammosig változó. Egyes, termesztett fajták termése magvatlan.
A legtöbb faj termése sok keményítőt tartalmaz, ezért nyersen csak ritkán fogyasztják. Leggyakrabban sütik, főzik, vagy szárítva lisztté őrlik. A Karib-tenger szigeteire és az amerikai kontinensre Mexikótól Brazíliáig Cook kapitány javaslatára telepítették be. Az első szállítmányt a Bounty vitte volna Tahitiról; ez az ismert lázadás miatt meghiúsult.
A kenyérfát gyakorta a házak körül nevelik, termését a piacokon árusítják. Három kenyérfa elegendő egy ember ellátására, bár ez táplálkozás rendkívül egysíkú.
A déltengeri szigeteken a fa kérgének rostos, belső részéből ruhát, fájából kenut és bútort készítenek, tejnedvéből ragasztót és tömítőanyagot nyernek.

Kadota fig
Kadota fig

Kis, kerek füge, zöldes- sárgás héj és mézédes belső jellemzi. A füge szezon végén terem, de megéri várni rá, mert rendkívül finom. Cukortartalma nagyon magas, a napon szárított kadota fügét télen snack-ételként fogyasztják. Zöld bőre ehető.

Kaffir lime
Kaffir lime

Maga a kaffir lime gyümölcs egy göcsörtös, ráncos zöldcitrom. Ennek csak a héját, ill. a citrus aromájú levelét használják (babérlevélhez hasonlóan). A lime levélnél inkább az illat a domináns, mint az íz.
Laosz, Indonézia, Malaysia, Thaiföld őshonos gyümölcse. Leginkább a Délkelet-ázsiai konyhákban találkozhatunk vele.
A gyümölcs levét leginkább az orvostudományban használják, ezenkívül Thaiföldön tisztítószerekbe is keverik.

Keriberry
Keriberry

A kerry bogyó tudományos neve Rubus Rugosis Var. Száraz éghajlaton, erős bokrokon termő gyümölcs. A bokrok rózsaszín virágaiból keletkeznek a bogyók, melyek általában fekete színűek. Körülbelül szeder nagyságú és az íze a málna és a szeder keverékére hasonlít. Nagyon édes és lédús, igen gazdag A-, C-, és K-vitaminban. Ezenkívül vasat és kalciumot is tartalmaz.
Thaiföldről, Nepálból, Indiából, Sri Lankáról, Vietnámból származik.

Key lime
Key lime

Nyugat-indiai-lime, Bartender’s lime, Ománi lime, Tahiti lime vagy Mexikói lime.
Nevét a dél-floridai „Florida Keys”-ről kapta, ahol hatalmas területeken termesztették, de az 1926-os „Miami Hurrican” pusztítása után a gazdálkodók az ananász termesztésére tértek át. Manapság leginkább Mexikóban termesztik.
A key lime sokkal kisebb, mint a hagyományos lime (ping-pong labda, golf labda méretű). Gömb alakú, vékony bőrű, kevés magot tartalmaz. Ahogy érik, egyre kevesebb lesz a savtartalma, így mire teljesen megérik a gyümölcs, már édesebb lesz, mint a lime.
Leginkább halak, húsok, páclevek ízesítéséhez használják, de egyedi íze miatt, italok ízesítésére is használható.

Kiwano
Kiwano

A növény hasonlóan néz ki, mint rokonai, azaz az uborka, és a dinnye; kúszó vagy mászó, barázdás és serteszőrös kocsánnyal, és nagy levelekkel.
A kiwano a Kalahári-sivatagból származik, és a legnagyobb vadon termő uborkafaj, ami a trópusokon megtalálható.
Júliustól októberig Izraelből, október és február között Új-Zélandról importálják.
A gyümölcs húsa és magja egyaránt ehető, íze savanykás, frissítő. Kb. 15 cm hosszú és ovális az alakja. Vastag, puha héja húsos tüskékkel van tele.
Érett állapotban a héja fénylő, narancssárga; gyümölcshúsa sötétzöld, és kellemesen lágy tapintású.
A túlérett gyümölcs puhasága nem kellemes, gyümölcshúsa erjedt illatú és szörnyen savanyú ízű.
Nyersen gyümölcsként fogyasztható, vagy gyümölcssaláta, illetve kiadós saláta készíthető belőle. Szószként desszertekhez, vagy fagylalt mellé, salátaöntetként és szószként hal és hús mellé szolgálható fel.

Kiwi
Kiwi

A kivi Kínából származik, valószínűleg először a Jangce folyó völgyeiben élő majmok szomját oltotta – innen ered a neve: majombarack. Az új-zélandi James McGregor vitte 1906 körül a kivi magjait Kínából Új-Zélandra. Alexander Allison ott termesztette az első növényeket, és 1910-ben takarította be az első termést. És ezzel ki is alakult a kínai yáng táo-ból (yang barack) a kivi – nevét egy állatról kapta, amely csak Új-Zélandon él: tyúk nagyságú futómadár, kerek testtel és barna tollazattal. Az új-zélandi kivi-export a második világháború után indult meg.
A kivi kúszó cserje, ami akár 8 m magasságig is felkapaszkodhat, és tojásnagyságú, szőrös termést hoz.
Új-Zélandon kívül Olaszországban, Franciaországban, Görögországban, Spanyolországban, Kaliforniában, Chilében és Izraelben termesztenek kivit.
A gyümölcs húsa ehető, a héja élvezhetetlen. Íze friss, édes, enyhén savanykás aromával. Héja sötétbarna, ráncos és szőrös. A gyümölcs húsa smaragdzöld, világos torzsával a közepében és csillag alakúan elhelyezkedő fekete magokkal.
Érett állapotban a héj érzékeny a nyomásra, és könnyen lehúzható a termésről, mint a krumpli héja.
A túlérett gyümölcs puhasága nem kellemes, héja kezd ráncossá válni.

Kumquat
Kumquat

Kumquat néven több, eredetileg Kínából származó citrus faj termését hozzák forgalomba. A gyümölcsök rendszerint 2-4 cm átmérőjűek, tojásdadok vagy kerekdedek. Héjuk sötét sárga, vagy narancssárga, a gyümölcshúsról nem leválasztható, de erre nincs is szükség. A kumquat-ot héjastul fogyasztják. Az édeskés, citrus aromájú héj és a savanykás, lédús gyümölcshús együtt fogyasztva ad kellemesen frissítő ízt. Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően segít megőrizni a szervezet védekezőképességét.
Exportőr országok: Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Brazília, Dél-Afrika, Izrael.
A kumquat-ot héjával együtt fogyasztjuk.
Kitűnő kiegészítő grill- vagy sült húshoz, szárnyasokhoz és vadételekhez.
Kitűnő alapanyag koktélokhoz és gyümölcssalátákhoz is. Előszeretettel alkalmazzák ételek díszítésére is. Pikáns aromája miatt a kumquat a kompótoknak és a gyümölcsleveseknek is kellemes ízt kölcsönöz.

Lemon (citrom)
Lemon (citrom)

A citrom Ázsiából származik, pontos hazája azonban nem ismert. Szóba jöhet a Himalája keleti része, Délkelet-Ázsia vagy Dél-Kína. Az arabok a 10. században ismerték meg, az európaiak valószínűleg csak 200 évvel később. Ennek ellenére az európai szakácsok még sokáig nem használták az értékes gyümölcsöt ételek ízesítésére, hanem savanyú almával vagy szőlővel helyettesítették. Kolumbusz Kristóf 1493-ban, második útja során vitte a gyümölcsöt a tengerentúlra. Kereskedelmi célú termesztése a 19. században kezdődött meg Olaszországban, Spanyolországban, Floridában és Kaliforniában.
Mivel a citrom nem trópusi növény, a szubtrópusok enyhébb éghajlatú területein is megél. Az akár 7 m magasra megnövő fa a Földközi-tenger egyik legvonzóbb növényének számít. Mélyzöld lombjai között egyszerre megtalálható a finom, fehér virág, a világoszöld éretlen, és a fénylően sárga, érett citrom.
A citromot valamennyi kontinensen termesztik, a szubtrópusi területeken. Legnagyobb termelője az Egyesült Államok, Olaszország és Spanyolország.
Egész évben, elsősorban Spanyolországból és Olaszországból importálják, ezenkívül Törökországból, Izraelből, Ciprusról, Dél-Afrikából, és különböző dél- amerikai országokból.
Fogyasztás előtt ajánlatos eltávolítani a héj alatt található fehér bőrt és a magokat.
Íze savanyú, héja fajtától függően vékony és vastag is lehet, a nedves vidékekről származóé rücskös. A gyümölcs húsa halványsárga, 7-10 szegmensből áll, tojás formájú magokkal, lédústól a bőséges lé tartalomig.

Lime
Lime

Délkelet-Ázsiából, Indiából származik, de napjainkban már minden trópusi országban termesztik. Európába a hazatérő keresztes lovagok hozták a XII-XIII. században.
Citromhoz hasonló tojásdad alakú gyümölcs. Méretében egy kicsit kisebb a citromnál, a héja színe pedig éretten is zöld marad. Íze enyhén kesernyés és karakteresebb, mint a citromé.
Alapvetően három fajtáját különböztetjük meg a limettanak, mégpedig a tahiti fajtát, melynek színe sápadt zöld, íze igen savanyú, második fajta a mexikói, mely mérete kisebb, színe élénkzöld és végül a korallzátony-fajta, melynek színe sápadt sárgászöld és íze igencsak savanyú.
Bár a lime színe zöld ugyan, de azért meg lehet különböztetni az éretlent az érettől. Az érett lime ugyanis nem méregzöld, hanem enyhe sárga árnyalatot kap. (A túl sárga példányok vásárlásától is óvakodjunk, mert azok íze élvezhetetlen.) Így ezek közül a példányok közül válasszuk azokat, melyek héja hibátlan, maga a gyümölcs pedig tömör.
A citrusfélék legkisebbje a lime vagy zöld citrom. A trópusokon mindenütt termesztik, Egyiptomtól egészen Nyugat-Indiáig. Az összes citromféle közül a legsavasabb, több C-vitamint tartalmaz, mint a grapefruit, de kevesebbet, mint a citrom vagy a narancs.
Tápanyagokban gazdag, tartalmaz C-vitamint, folsavat, kalciumot, káliumot, citromsavat és rostokat. Antioxidáns, antibakteriális hatású.

Limequat
Limequat

Hibrid gyümölcs; a lime és a kamkvat keresztezéséből született. Valamivel nagyobb, mint egy átlagos citrom. Ovális alakú, a színe zöldes-sárga és nem tartalmaz magokat. Íze a lime-ra hasonlít.
Hasonlóan a többi citrusféléhez a limequat is nagyon gazdag C-vitaminban.
Három fajtája ismert: Lakeland, Eustis és Tavares, melyek közül az Eustis a leggyakoribb.
Eredetileg Kínából származik, de ma már Japánban, Izraelben, Spanyolországban, Malaysia-ban, Dél-Afrikában, Örményországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban (Kalifornia, Florida) is termesztik.

Lingonberry (vörös áfonya)
Lingonberry (vörös áfonya)

Lingonberry (vörös áfonya):
A vörös áfonya Eurázsia északi részéről származik. Már az észak-amerikai őslakosok is ismerték, mint kitűnő orvosságot a meghűlésre, illetve sebesüléskor.
A vörös áfonya kis, a talajtól felfelé törő hajtásrendszerű, ágas-bogas, örökzöld félcserjén terem. Kedveli a nedves termőhelyeket.
A fekete áfonyához hasonlóan közkedvelt, de savanyú íze miatt csak feldolgozott formában fogyasztják.
A lisztes, ehető bogyótermés éretlenül fehér, éretten kárminpiros, gömbölyű.
A vörös áfonya termése kb. 15-20 mm nagyságú, kerek, ovális vagy körte formájú.
Többnyire Svédországból és Finnországból importálják, miután a hazai szüret már véget ér.
Érése során (szeptember/október) színe a világoszöldből rózsaszínre vált, majd vörös lesz. Az áfonya szilárd gyümölcshúsa pirosas színezetű, egyes fajoknál azonban akár sötétvörös is lehet.
A gyümölcs különösen magas C-vitamin tartalommal rendelkezik. A vörös áfonya igen gazdag antioxidánsokban (antocianidinek, tanninok), melyek védik szervezetünket a káros oxidációs folyamatoktól, óvják testünket az öregedéstől. Az antioxidánsokkal megelőzhetők krónikus betegségek, mint az érelmeszesedés, koleszterin lerakódás, szívinfarktus, bőrproblémák kialakulása, rák keletkezése, memóriazavar. Az antioxidáns vitaminok – mint az E-vitamin, béta-karotin, és 30-40 mg/100g C-vitamin – fokozzák a hatását. De nátriumot, foszfort, káliumot, kalciumot, vasat, magnéziumot, mangánt, cinket, ként, is tartalmaz.

Longan
Longan

Sapindaceae (szappanfélék) családjába tartozó longán gyümölcs/fa szoros rokonságban áll a szintén ebbe a családba tartozó licsivel. Longan, lungan, néven emlegetik, és a licsi kistestvérének tartják. Botanikai elnevezése újabban Dimocarpus longan, de Euphoria longan és Nephelium longana néven is megtaláljuk. Nem értékelik annyira és nem olyan felkapott exportcikk, mint a licsi. Prof. G. Weidman Groff tudós szerint kevésbé fontos mint ehető gyümölcs, de annál fontosabb a keleti orvoslásban gyógyászati célra használt gyümölcsként.
Kelet-Kínában honos, Kwangtun, Kwangsi, Schwezan és Fukien tartományokban. Máig itt termesztik a legnagyobb mennyiségben.
Groff szerint a longant 1798-ban vitték Indiába, de az indiai irodalom szerint a longan nem csak Kínában honos, hanem Dél-nyugat Indiában Assam hegyvidékén és a Garo dombos erdeiben. Bengálban, és más vidékeken eleinte árnyékadó fának ültették.
Elterjedt fa még Indokinában (Thaiföldön, Kambodzsában, Laosz szigetén, Vietnámban, Taiwanon). A Maláj-szigeteken és a Fülöp-szigeteken is megtalálható, de termést ott nem hoz. Ennek oka, hogy a licsitől hőmérsékleti igényében eltérően a longan a hűvösebb, szubtrópusi vidékeken érzi jól magát, ahol télen fagyponthoz közelít a klíma, sőt, ahhoz, hogy virágozzék, szüksége is van erre a hűvösebb periódusra.
A longán fa terebélyes, egy kifejlett példány 9-12 m magasságot ér el, és koronája kb. 14 méter széles. A törzset szürkésbarna, durva, rücskös kéreg borítja.
A beporzást követően kifejlődő bogyókat sárgásbarna páncél takarja. Egy-egy fürt súlya több kilónyi is lehet. Termesztési helyén ritkítják is, hogy nagyobb bogyók fejlődjenek.
A terméshéj gyöngyházszínű, zselés állagú gyümölcshúst takar, melyben egy fényes, sötétbarna, 0,5-1 cm átmérőjű mag található. Innen a növény népi elnevezése: sárkányszem vagy szemgolyó.
Termesztését több országban szorgalmazták, 1903-ban Floridában is termesztésbe vonták és népszerűsítették, de igazán nem terjedt el, aromája, íze ott elmaradt a licsiétől, pedig beltartalmát tekintve is értékes gyümölcs.
A gyümölcshús ropogós, ilyen marad főzés, párolás után is, ahogyan a kínaiak készítik. Általában többféle zöldséggel, hússal főzik. Illatos, édes-savanykás íze dominál az ételekben. Frissen jóval aromásabb az íze, és ezt a konzerválás vagy a befőzés alig csökkenti. Kínában a termés zömét aszalják vagy konzerválják. Likőrt is készítenek belőle.

Lychee
Lychee

A licsi Dél-Kínából származik és valószínűleg már 3000 éve termesztik Kelet- Ázsiában. Mivel a gyümölcs csak nagyon későn terjedt át Ázsiából más földrészekre, a legtöbb európai csak konzerv formájában ismerte. Csak mindössze 25 évvel ezelőtt kezdtek el más kontinenseken is licsit termeszteni.
Az örökzöld fa 10-12 m magasra nő meg, és „zárt termést” hoz, akárcsak a diófélék. A termés a virág bugájából alakul ki, és a szőlőhöz hasonlóan fürtökben terem, kb. 30 gyümölccsel.
Ma licsit számtalan szubtrópusi országban termesztenek, Kína mellett Japánban, a Hawaii-szigeteken, Madagaszkár és Réunion szigetein, Dél-Afrikában, Kenyában, Brazíliában, Ausztráliában és Floridában. A licsi nem utóérő gyümölcs, ezért érett állapotában szüretelik, és repülőn szállítják. Faládákban kell tárolni, és elég levegőt kell eljuttatni hozzájuk; zárt papírdobozban ugyanis könnyen megpenészedhet.
Októberben Mauritius szigetéről, november és december között Madagaszkárról importálják. Novembertől februárig Dél-Afrikából, márciustól májusig Tájföldről, szeptembertől novemberig Izraelből.
A gyümölcshús ehető, a héja és a magok élvezhetetlenek. Íze lágy, édes és enyhén savanykás is egyben.
Gyümölcshús, mint a gyöngy, tejfehér színű, nagyon lédús, a gyümölcs belsejében egy kb. 2 cm nagyságú, nagyon kemény mag található.
Érett állapotban a héj egyenletesen pirosas színezetű.
A túlérett gyümölcs héja sötétes színű lesz, majdnem feketés-barnás, a gyümölcs kezd erjedni.

Mamey
Mamey

A mamej legfeljebb 25 m magas, zárt, terebélyes koronájú, örökzöld, egy- vagy kétlaki fa. Szórt állású levelei vastag-bőrneműek, sötétzöldek. A levéllemez széles-elliptikus és ép szélű, lekerekített csúcsú, széles ékvállú, mérete a 20 x 10 cm-t elérheti. A vastag, felső oldalán lapított vagy gyengén barázdás levélnyél legfeljebb 2 cm hosszú. A rövid kocsányú virágok 3-4 cm nagyságúak, és magánosan vagy 2-3-asával fejlődnek az erős ágakon; a virágtakarót 2 széles-kerekded csészelevél és 4-6 fehér, kerekded-elliptikus szirom alkotja.
Termése:
gömbölyű bogyó, átmérője a 20 cm-t, súlya az 1,5 kg-ot elérheti. Külső terméshéja tömör, puha-bőrnemű, legfeljebb 6 mm vastag, barna, fénytelen, többé-kevésbé himlőhelyszerűen szemcsés, érdes, kb. 4 cm hosszú a vastag kocsánya. A kocsány körül széles vállal ül a 2 kerekded, homorú, mintegy 2 x 1,5 cm nagyságú barna csészelevél; egészen a termésérésig megmarad. A héj alatt fehéres, száraz, nagyon keserű hártya helyezkedik el, amely körülzárja a bő levű, teljes érettségben lágyan rostos, élénk narancs- vagy aranysárga terméshúst. Ez a pulpa a jó fajtáknál finom, édeskésen savanyú, zamatos, a mangóhoz vagy a kajszihoz hasonló ízű; a gyengébb fajtáknál nagyon savanyú. A bogyóban egy (ritkán több, de legfeljebb 4) fás héjú, barna, hálós erezetű mag van, amely kerekded vagy elliptikus formájú, legfeljebb 7 cm nagyságú, s amelyhez szorosan hozzátapad az egyrétegnyi rostos terméshús. A fán egyszerre láthatók a virágok és a termések.
Felhasználása:
a jó fajták terméshúsa érett, lágy állapotban nagyon ízletes, és gyümölcsként nyersen, tetszés szerint cukrozva eszik, vagy megfőzve desszertnek szolgálják fel. A keserű héjat az alatta levő hártyával együtt gondosan el kell távolítani, és a szintén mérgező magokat, valamint a hozzájuk tapadó rostos húst is el kell dobni. A pulpából ízletes lekvárt vagy zselét főznek, és gyümölcslevet vagy bort készítenek. A mamejt nem szabad nagy mennyiségben fogyasztani, mivel bélbántalmakat okozhat, sőt mérgezésekről is beszámoltak már. Az éretlen bogyók élvezhetetlenek.

Mandarin
Mandarin

Az eredeti kínai mandarin valószínűleg Indokinából származik, és innen terjedt át Indiába, Sri Lankára és a Fülöp- szigetekre. Sokáig csak Kínában és Japánban kultiválták, végül a 19. században került Európába, ezt követően pedig az Egyesült Államokba.
Ma már a különféle mandarinfajokat világszerte termesztik, vagyis minden földközi-tengeri országban megtalálható, de Észak- és Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Ausztráliában és természetesen délkelet-ázsiai hazájában is.
Maga a mandarin kifejezés az idők folyamán gyűjtőfogalommá vált, különböző fajtákra és nemesített formáira is használják. A hagyományos értelemben vett mandarin sárgás- narancssárga, és zamatos, azonban sok magot tartalmaz.

A mandarin örökzöld, 2-8 m magasra megnövő, tövises bokrokon vagy fákon nő. Mivel meglehetősen érzéketlen a hideg levegőre, a Földközi- tenger térségében is megél. A növények egy olyan csoportjába tartozik, amely számos variánst számlál. Vagy véletlen természetes mutáció, vagy előre megtervezett nemesítés eredményeként jött létre. Valamennyi fajta rendelkezik az alábbi jellemzővel: kisebb, mint a narancs, könnyebb meghámozni, és 8-12 gerezdje könnyebben elválasztható egymástól.
Termesztése sajnos folyamatosan csökken. Bár a termés zamatosabb, mint a klementin bármelyik újabb fajta nemesítése vagy keresztezése, de sok magot tartalmaz. A mag nélküli típusai az igazán keresettek.
A mandarin húsa finom-pórusú, vékony, sima és könnyen lehúzható. Világossárgától a narancssárgáig sokféle színben megtalálható.
Érett állapotban a termés egyenletes színezetű, könnyen hámozható.

Mango
Mango

Mangót már legalább 4000 évvel ezelőtt termesztettek Indiában. Kr. e. 400 körül a gyümölcs onnan terjedt el az egész ázsiai térségben: a maláj szigetcsoportról egészen Dél-Kínáig és Kelet-Ázsiáig. Ázsián kívül aztán két fokozatban terjedt el: az i. sz. 10. században az arabok vagy a perzsák vitték Kelet-Afrikába, majd a 16. században a portugálok hozták Európába, Kelet-Afrikába és Dél-Amerikába.
A mangó – csonthéjas gyümölcs, akárcsak a barack, vagy a szilva – a pisztáciával és a kesudióval mutat rokonságot. Az örökzöld fa óriásira megnőhet; akár a 40 méteres magasságot is elérheti, 7 m mély gyökerekkel és 10 m magas koronával. Az ültetvényeken kb. 10-20 méterig engedik nőni őket.
A mangó megél minden trópusi és szubtrópusi térségben. A termés vagy ültetvények nemesítése, vagy vadon terem.
Egész évben Malajziáról, Tájföldről, Indiából, Pakisztánból, Floridából, Mexikóból, Közép- és Dél-Amerikából, Nyugat- Indiából, Izraelből, Afrikából, a Fülöp- szigetekről és Hawaii-ról importálják.
A gyümölcs húsát fogyasztjuk, a héja élvezhetetlen. Az íze édes és ugyanakkor savanykás-kesernyés, inkább enyhe, mint friss, nagyon zamatos és fajtától függően ragacsos is lehet.
A gyümölcs húsa narancssárga vagy sárga, nagyon lédús, zsenge; fajtától függően tartalmaz, vagy nem tartalmaz rostokat, nagyon kemény, vagy csak laza felépítésű, magja ovális, lapos; ha zselészerű gyümölcshús veszi körül a magot, az vagy arra utal, hogy a termés a fán érett meg, vagy a túlérett gyümölcs ismertetőjele.
Érett állapotban a gyümölcs erősen illatozik, és olyan kellemes tapintású a kéz számára, mint egy érett banán. A vastaghéjú mangó többnyire puha, a vékony-héjú inkább ráncos; a héjon található barna vagy fekete foltok a beérett gyümölcs jelei.
A túlérett gyümölcs íze szappanszerűen émelyítő.

Mangosteen
Mangosteen

A mangosteen természetes előfordulási helye Indonézia és Malajzia, mert a fáknak erősen trópusi, nedves éghajlatra van szükségük.
A tiltott gyümölcsként elhíresült mangosteen hivatalosan is importálható 18 karibi és közép-amerikai államból, többek között Puerto Ricoból. Bár a közelmúltig senki sem termesztett kereskedelmi mennyiséget ebben a régióban.
A délkelet ázsiaiak már régóta használják a mangosteen héját tradicionális orvosságként különböző betegségek gyógyítására. Laboratóriumi kutatások szerint a héjában található vegyületek, a xanthonok ígéretes ellenszerei a baktériumoknak, gombáknak, gyulladásoknak, a szabad gyököknek és a ráknak.
Bár eddig nagyon kevés állatkísérlet történt, és embereken még nem folytattak klinikai teszteket, de sok forgalmazó követeli ezt, leginkább a szájról-szájra terjedő jó tapasztalatokra hivatkozva.
Sok szállító árulja a termékeket direkt értékesítési rendszerben – egy néha vitatott üzleti modellben – ahol a terjesztők a tagok forgalma után kapnak jutalékot. A mangosteen “elixír” italokat a teljes gyümölcsből készült püréből állítják elő.
A mangosteen különösen erőteljes antioxidánsokat tartalmaz, így segíti a szervezet regenerációs képességének megtartását, illetve visszaszerzését.
Egyesek a világ legjobb gyümölcsének tartják.
A mangosteen (garcinia) egy kerek, lila gyümölcs valamivel kisebb, mint egy teniszlabda.
Csak a belső fehér húsa fogyasztható.

Maracuja
Maracuja

Mint minden rokona, a maracuja is Közép- és Dél-Amerikából származik; leginkább a trópusok magasan fekvő területeit kedveli – az ültetvények 1500-2000 méter magasságban vannak – és a szubtrópusokon is megél.
A maracuja valószínűleg a piros színű golgotagyümölcsből keletkezett.
A gyümölcs húsa és a magok ehetők. Héja sárga és sima, vagy ráncos. A gyümölcshús frissítő és lédús, édes, jelentős savtartalommal, puha és zselés állagú, számos ehető maggal.
Érett állapotban a héja még sárga, mint a kanárimadár és kezd ráncosodni.
A túlérett gyümölcs túlságosan savanykás.
Egész évben, többnyire Brazíliából, Ecuadorból, Peruból és Kolumbiából importálják.

Nectarine
Nectarine

A nektarin keletkezésével kapcsolatban különböző elméletek léteznek: az egyik szerint a barack mutációjáról, a második szerint egy korcs hibridről van szó, ami a mandula és a szilva, vagy a barack és a mandula keresztezéséből jött létre. A harmadik, legvalószínűbb elmélet úgy tartja, hogy a barack és a szilva keresztezéséből keletkezett. Kereskedelmi forgalomban való fellendülése az utóbbi évtizedek nemesítéseinek eredménye, amiket elsősorban az Egyesült Államokban hajtottak végre.
A nektarin héja sima, szőrtelen, vonzó és pirosas színben pompázik, gyümölcshúsa kemény, többnyire sárga, ritkábban fehér színű, magvaváló. Tulajdonképpen nem más, mint a barack kopasz héjú, speciális változata.
A nektarin gyümölcshúsa egyes fajtáknál édes, mint a baracké, másoknál pikáns-savanykás, mint a szilváé. Rendkívül lédús.
Elsősorban Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban, Kaliforniában, Chilében és Dél-Afrikában termesztik.

Orange (narancs)
Orange (narancs)

A narancs eredetileg Dél-Kínából és Ázsia délkeleti részeiről származik. Európába a 15. század második felében került. Kolumbusz Kristóf 1493-ban, második útja során narancsmagokat vitt magával a Kanári-szigetekről Haitire. Onnan terjedt el a növény az egész Karibi térségbe, és 1518-ban Mexikóban, valamint 1565-ben Floridában termesztették először. A kereskedelmi célú narancstermelés Spanyolországban 1792-ben, Olaszországban 1870-ben kezdődött meg.
Természetes környezetében a legszebb gyümölcsfának számít, akárcsak a citrom cserjéje. A 4-8 méter magasra megnövő fa erős, sötétzöld levelekkel, és nagy, fehér virágokkal rendelkezik, ez utóbbi intenzív illata az érett gyümölcsre emlékeztet bennünket.
A narancs világszerte a legfontosabb, és legnagyobb mennyiségben termelt citrusféle, ültetvényei mindenütt megtalálhatók a trópusokon és a szubtrópusokon. A kb. 1000 faj közül elsősorban a hagyományos, kerek narancsot, a navel-, a vér-, és a cukornarancsot kultiválják. Az északi félteke citrus termelő országaiban a fa tavasszal virágzik, a termés télen érik be, és téli narancsként dobják piacra. Az Egyenlítőtől délre pedig éppen fordítva van: Brazília, Ausztrália és Dél-Afrika nyári narancsot szolgáltat.
A narancs egész évben kapható a boltokban: a téli narancs novembertől júniusig a földközi-tengeri országokból származik, a nyári fajtát júniustól novemberig Dél- Afrikából, Brazíliából és Argentínából importálják. Csak a vérnarancs szezonja korlátozott, mert ezt a fajt a trópusi tengerentúli országokban nem termesztik.
Íze fajtától függően édes-savanykástól a nagyon édesig terjed. A gyümölcs húsát fogyasztjuk, mely fajtától függően sárga, narancsszínű vagy sötétpiros, mag nélküli vagy csak kevés maggal. Ha túl sokáig tároljuk a gyümölcs húsa kiszárad, a héj egyes részei esetleg elkezdenek rothadni.
Nyersen gyümölcsként és édes ételek készítésekor használható fel. Befőzve lekvár alapanyaga, kifacsart leve ital vagy szósz lehet. Lereszelt héját fűszerként használhatjuk.

Papaya
Papaya

A papaya valószínűleg Mexikó déli részéről és Közép-Amerikából származik. Először az indiánok termesztették és az európaiak terjesztették el. A 16. század közepén a spanyol tengerészek vitték Manilára. Onnan jutott el a papaya a Föld többi trópusi térségébe.
A növény a botanika szemszögéből nézve elfásult gyógynövény – levelei simák, hosszú nyelűek, akár 60 cm hosszúak, bóbitája úgy néz ki, mint egy óriási petrezselyemcsomó. A papaya fája olyan egyenesen nő, mint a gyertya, magassága akár a 20 métert is elérheti, és kis oldalágak, vagy gallyak tarkítják. A gyümölcs a levelek alatt csüng, körbe a törzs körül, általában körte formájú.
A trópusi és szubtrópusi területeken, az egész világon elterjedt.
Egész évben importálható Brazíliából, Costa Rica-ról, Kenyából, és az Elefántcsontpartról. A legjobb gyümölcs Tájföldről származik.
A gyümölcs húsa és a magok is ehetők. Íze a dinnye és a sárgabarack ízére emlékeztet, édes, alig tartalmaz gyümölcssavat. Fajtától függően kerek, tojás vagy körte formájú.
Érett állapotban a héja sárgászöld vagy zöld, számos folttal tarkítva, esetleg sötét pontocskák is előfordulhatnak rajta. A felszeletelt gyümölcs húsa tejes, piros, vaj puhaságú és nagyon lédús.
Túlérett gyümölcs héja citromsárga és barna foltok borítják, amelyek úgy hatnak, mintha a gyümölcs benyomódott volna, vagy penészes lenne; a gyümölcs nagyon puha; a felszeletelt gyümölcs húsa üveges.
Nyersen gyümölcsként fogyasztható, vagy gyümölcssaláta, illetve kiadós saláta készíthető belőle. Püré formájában krémek és italok készítéséhez. Párolva kompót, vagy befőzve lekvár alapanyaga lehet.

Passionfruit (golgotagyümölcs)
Passionfruit (golgotagyümölcs)

Általában messzi trópusi szigetekről, számunkra különleges éghajlati körülmények között teremnek ezek a többnyire furcsa kinézetű gyümölcsök.
A passiógyümölcs néhány centiméter átmérőjű labdacs, mely többnyire gömbölyű alakú. Kívülről sötét színű, vékony külső burkolattal. A gyümölcs húsa apró, ehető fekete magokkal van tele. Nevét virágjáról (illetve annak szimbolikájáról) kapta.
Amerika trópusi őserdeiben honos kúszónövény, melyet ma már Brazílián kívül Dél- és Közép-Amerikában, Indiában, Indonéziában, a Fidzsi-szigeteken, Új-Zélandon és Új-Guineában is termesztenek.
A XVI. században Jezsuita szerzetesek találtak rá erre a növényre. Ők nevezték el passiógyümölcsnek, mivel a virág részei szerintük a keresztre feszítés mozzanatait jelképezik.
Nagyon sok hasonló fajtát teljesen más név alatt ismerünk. A Maracoya, Grenadilla, Óriás golgotavirág, Kék golgotavirág mind a passiógyümölcs egyes fajtáit jelentik.

Peach (őszibarack)
Peach (őszibarack)

Barackot a Föld minden olyan országában termesztenek, aminek klímája meleg-mérsékelt, így a szubtrópusi esőerdők vidékén és a trópusok magasabban fekvő területein is. Európa „barackos kertjének” Olaszország számít. További termesztési területei vannak Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban, az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, Kínában, Ausztráliában és Dél-Afrikában is.
Őshazájának régebben Perzsiát tartották, ami a latin növénytani elnevezésében (malum persicum) is kifejezésre jut. A kutatások ezt nem bizonyították, mivel a kínai irodalomban már i.e. több száz évvel, több helyen is említi, ezért feltételezhető, hogy innen származik. Európai elterjedésének forrása Itália, majd Franciaország, ahol a kedvező életkörülmények és tenyésztési feltételek miatt, nem csak termesztik, de fajtáinak szaporítása is fellendült. Oliver De Serres 1604-ben megjelent kertészetről szóló munkájában (Théatre d’Agriculture), már 12 fajtát ír le.

Az őszibarack termesztés fellendülésére jellemző, hogy a kereszténység terjesztésével párhuzamosan terjedt el Európa többi országában, mivel a legügyesebb termesztők a szerzetesek voltak. A kolostorok kertjeiben nagy gonddal nevelték, és valószínűleg szaporították is az őszibarackot. Franciaországban keletkeztek az első faiskolák is, 1628-ban már 27 fajtát, 1667-re pedig már 38 fajtáról tesznek említést. Innen terjedt el Belgiumba, Hollandiába, Németországba, de Angliába is.
A barackfa gyümölcse kerek, hosszúkás barázdákkal, selymesen szőrös héja sárgától pirosas színig terjed.

A lédús, édes, és nagyon zamatos gyümölcshús – ami egy kemény magot tartalmaz a közepén – teszi a barackot különösen kedvelt gyümölccsé.
A terméseknek két fajtája különböztethető meg a magvaválóság alapján: az első csoportra jellemző a fehér gyümölcshús, korán, vagy közepesen korán érik, a második csoport, későn érő, és sárgás húsa van. A fehér húsú fajta különösen sok levet tartalmaz, zamatos, de ugyanakkor nagyon érzékeny típus. A sárgás húsú fajta nagy, édes és zamatos, és azzal az előnyös tulajdonsággal rendelkezik, hogy sokkal jobban szállíthatók és kevésbé érzékenyek a nyomásra, mint a fehér húsú változat.

Pepino
Pepino

Ismerik perui uborkának, körtedinnyének, tojásdinnyének, dinnyebokornak, dinnyecserjének, pedig a burgonyafélék családjába tartozik. Már időszámításunk előtt is termesztették a dél-amerikai indiánok. A burgonyafélék családjába tartozik (rendszertanilag a paradicsom és paprika, padlizsán rokona), viszonylag alacsony, körülbelül egy méter magasra növő évelő növény, ún. félcserje.

Tojás alakú, gömbölyű vagy elliptikus bogyótermése van, amelyek nagysága általában arasznyi (10-15 x 8-10 cm), súlya húsz- harminc dekás, legfeljebb fél kiló körüli.
Vékony héja többnyire sárga, vörösesbarna foltokkal, csíkozással, de előfordulnak zöldes vagy kékes, sőt teljesen lila színű fajták is.

A gyümölcshús világossárga, lágy, nagyon bő levű, édes, az íze leginkább a sárgadinnyére vagy a körtére emlékeztet. A belső termésüregben találhatók a lapos, gömbölyded, világos színű, körülbelül három milliméter nagyságú magvai, de vannak magvatlan fajtái is.
Ősi termőhelye a kolumbiai Andok magas fekvésű területe (a pepinó a trópusokon a középmagas hegyvidékektől egészen 4000 méter magasságig előfordul), főként Latin-Amerika hegyvidékein és Új-Zélandon termesztik, de egyre kedveltebb Kelet-Afrikában, Kelet-Ázsiában és Ausztráliában is, valamint a Kanári-szigeteken és a Földközi-tenger térségében is ültetik.

Jóízű, dúslevű, a C-vitamin tartalma magas, a cukortartalma viszont nem kiemelkedő, így jó kiegészítője lehet akár a fogyókúrás étrendnek is. Sokféleképpen felhasználható.
A pepino bogyót többnyire meghámozva, nyersen, gyümölcsként fogyasztják, vegyes gyümölcssalátákba szeletelik, de olykor megfőzve, zöldségként készítik el. Főzhető belőle befőtt vagy lekvárnak is feldolgozható.

Az apró magokat tartalmazó középső rész is ehető, sőt, a héja is. Fogyasztás előtt ajánlatos pár napig szobahőmérsékleten utána érlelni. A pepino akkor érett, ha a héja színe sárga (természetesen kivételek a kékes vagy padlizsán lila színű típusok) és enyhe sárgadinnye illata van. A gyümölcsöt felhasználhatjuk vegyes gyümölcssaláták, rostos gyümölcslé és kompót készítéséhez is.

Persimmon
Persimmon

Datolyaszilva oltvány – sharonfruit, hurma, kákó, persimon, kaki szilva – Délkelet-Ázsia, Kína és India ősi kultúrnövénye, az ébenfafélék (Ebenaceae) családjába tartozik. Távol-Kelet kertjeitől Amerikáig mindenütt megtalálható a szubtrópusi és a szubmediterrán klímában.
A Himalájában és Burma, Thaiföld, Indokína, Kína, Korea és Japán hegységeiben honos; a szubtrópusokon és a trópusi hegyvidékeken 1000 m felett világszerte termesztik.

Csüngő, széles-gömbölyded bogyó, kb. 8 cm nagyságú, mindkét végén bemélyedt és gyakran enyhén négyszögletű. A megnagyobbodott, széles, 4 cimpájú csészelevelei megmaradnak a termés alapi részén. A terméshéj vékony, sima, fényes, megérve sárga, narancsszínű vagy vörös. A lédús, kezdetben szilárd, éretten lágy, sárga, narancsszínű vagy vörösesbarna terméshús a teljes érettség előtt nyersen élvezhetetlen, keserű, erősen csersavas és összehúzó hatású. Érett, lágy állapotban a csersav már részben vagy teljesen eltűnik; a bogyó édes ízűvé és zamatossá válik. Sok fajtája steril (magnélküli), a termékeny bogyóban 4-8 hosszú, tojás alakú, egyik oldalán lapított, 2 cm-es barna mag van.

A gyümölcsök ősszel kezdenek érni. Nagyméretű termése közel a fél kg-ot is elérheti. A termések alakja igen változatos. Lapított gömb és megnyúlt típusok is előfordulnak. A hamvaszöld, viaszos gyümölcsök ősszel, a lombszíneződéssel egy időben színeződnek, citrom, narancs vagy vörös színt kapnak, és a termések sokáig a fán maradnak.

Fogyasztható nyersen, gyümölcsléként, aszalva, lekvárként, befőttként és tárolhatjuk lefagyasztva hűtőládában. Nagyon sok külföldi recept között válogathatunk, ha el akarjuk készíteni, egyelőre még a termelését kell meghonosítani. A tökéletesen beérett, csersavmentes gyümölcsöt meghámozzák, vagy a héjból kikanalazzák, ízlés szerint cukrozva, zöld citrom levével lecsepegtetve vagy jégkrémmel tálalják. A terméshúst gyümölcssalátákba teszik, joghurthoz és más tejes ételekhez keverik, de kalácstöltelék, sütemény ízesítője vagy lekvár, zselé, illetve csatni alapanyaga is.

Az éretlen termések cseranyagát bőrök kidolgozására használják. A megszárított terméskocsányból és csészéből készített főzet a kínai gyógyászatban köhögés és légzési nehézségek elleni szer. Világos mintázatú, alaptónusában fekete, kemény fájából Ázsiában faragványok és intarziás munkák készülnek.

Pineapple
Pineapple

Amikor Kolumbusz Kristóf, 1493. november 4-én másodszor kelt át az Atlanti-óceánon, Guadeloupe lakosai ananászt ajándékoztak neki érkezése tiszteletére. A gyümölcsöt hasonlónak tartotta a mandulafenyő (pínia) tobozához, innen ered, hogy az ananász spanyol és angol elnevezésében (pineapple, jelentése: „a pínia almája”) megtalálható a pínia szó. Az európaiak terjesztették el a Föld valamennyi trópusi területén. Ennek során kihasználták az indiánok nemesítésben szerzett tapasztalatait: míg az ős-ananász termése még tartalmazott magokat, az indiánok által nemesített kultúr-ananászt már sarjhajtás segítségével tudták elterjeszteni.

A 19. századra hazánkban is elterjedt. Az Esterházy család Kismartonban lévő kastélyánál üvegházakban nevelte az ananászt, amelyből 1830-ban 400 db-ot szüreteltek.

Maga a növény hasonlóan néz ki, mint az ananásztermés bóbitája, csak sokkal nagyobb méretű: kb. 1 méteres, hosszú, hegyes, tüskés szélű levelek alkotnak egy rozettát. Közepéből egy kb. 30 cm-es szár nő ki, 100-200 darab fehér- rózsaszínes virággal. A virágok fűzérként helyezkednek el. A virágokat fedőlevelek borítják, a fűzér csúcsát egy további levélrozetta koronázza. Éréskor a virágokból termés lesz, amelyek a fedőlevelekkel és a virág szárával összenőve húsos gyümölccsé alakulnak át.

Előfordulása trópusi éghajlatú területeken, őserdőkben jellemző. Őshazája Közép-Amerika és Dél-Amerika.

Az ananásznak sok fajtáját kedvelik. Kiváló fajták a Nervosa maxima és a Cayenne.

Nyersen gyümölcsként fogyasztható, vagy gyümölcssaláta, illetve kiadós saláta készíthető belőle, ezenkívül tortákhoz és gyümölcstorták bevonásához. Befőzve lekvár vagy chutney alapanyaga, sütve szárnyasok és húsok mellett tálalható, vagy süteményben.

Érett állapotban: intenzívebb illat, nehéz, nagy gyümölcs, friss, lédús rozettalevelekkel, a belső levelek könnyen eltávolíthatók. Színe nem utal az érettségi fokra.

Túlérett gyümölcs: puha, benyomódások fedezhetők fel rajta, egyes részek rothadtak, vagy penészesek, fonnyadt levelek.
Éretlen gyümölcs: méregzöld, nincs illata.

Plum (szilva)
Plum (szilva)

A szilvatermesztés kultúrája hosszú, egészen az ókorig nyomon követhető múlttal rendelkezik, gyökerei Elő-Ázsiáig nyúlnak vissza. Az európai szilva ma a kökény (Prunus spinosa) és a cseresznyeszilva keresztezésének (Prunus cerasifera) tekinthető. Mivel mindkét faj a Kaukázus és a Kaszpi-tenger között vadon nő, valószínűsíthető, hogy a ma ismert szilva is ott keletkezett. A rómaiak i. e. 150-ben vitték Olaszországba, és innen terjedt el egész Európában. Sajnos a számtalan keresztezés miatt ebből az „ősszilvából” nem túl sok maradt meg napjainkig.

A szilva termése kerek, vagy ovális formájú, puha, nagyon lédús gyümölcshússal jellemezhető. Fehér hamvassága – az „anyatermészet” védő rétege a kiszáradás ellen – egy viasszerű váladék révén keletkezik. Ez a réteg viszonylag könnyen letörölhető. Vastag hamvas réteg borítja, és csonka magot tartalmaz a termés közepén.

Termése nagyon édes.

Szilvát világszerte minden földrészen termesztenek, mégis a termesztés Ázsiára (45%), Európára (36%), valamint Észak-, és Közép-Amerikára (14%) koncentrálódik.
A hazai termést júliustól októberig szüretelik, az import szezonja június végétől október végéig tart. Fő szállítók: Olaszország, Magyarország, Franciaország, Románia, Spanyolország, Lengyelország és Törökország. Behozatala augusztus és szeptember között történik.

Az egyes vitaminok tekintetében nem állíthatjuk, hogy a szilva rekordokat dönt. De mint egész, igen! Az A és C-vitamin mellett tartalmaz biotint (H), és a B-vitamin valamennyi változatát. A szilva a legjobb szénhidrát- anyagcsere stimulátornak tekinthető, jó az idegekre, a mentális frissességre, a hajtóerőre, a teljesítőképességre és a stressz tűrő képességre is. Ezenkívül szerepet játszik a vese- és bélműködés felgyorsításában is.
Nincs még egy olyan sokoldalú csonthéjas gyümölcs, mint a szilva. A szilva mai fajtái többszörös keresztezések eredményei, több mint 2000 típusuk ismert. Ezek részben csak kis mértékben térnek el egymástól méret, szín, forma, magvaválóság, lé tartalom, aroma és érési idejük tekintetében. A fajta egyértelmű felosztása nehéz – a következő öt csoportja alakult ki:

Szilva, Szilvák
A szilva (kerek szilvának vagy tojás szilvának is nevezik) valamivel korábban érik, mint a kerti szilva, formája kerek, és a termésen többnyire egy ún. varrat látható. A gyümölcs gyakran nehezen választható el a magtól (nem igazán magvaváló), domináns színe kék vagy lilás, de van piros és sárga változata is. A gyümölcshús túlnyomóan sárgás színű, nagyon lédús, édes és nemes zamatú.

Kerti szilva, kerti szilvák
A kerti szilva a szilvával szoros rokonságban áll, eredetileg Ázsiából származik. Hosszúkás formájú, vége hegyes, legtöbbször varrat és barázda nélküli. Bőre sötétkék, a gyümölcshús sárga, éretten magvaváló. Kemény, zamatos húsa, valamint fehéres hamvassága jól jellemzi. Mifelénk közel 25 fajtája ismert, részben teljesen szokatlan nevekkel, mint pl.: Stanley, President Drouard szilva, Bühler korai szilva.

Ringló, Ringlók
A ringló, amelyet a botanikus, Pierre Belon hozott keletről Franciaországba, nevét I. Ferenc Franciaország király feleségének köszönheti, Claude de France. A kényes ringló gömb alakú, zöldessárga héját pirosas fény borítja, gyümölcshúsa zöldes-fehéres, meglehetősen zamatos és édes. Többnyire nem mondható el róla, hogy magvaváló.

Mirabelle szilva, Mirabelle szilvák
A mirabelle szilva különösen kényes, kis termésű, gömb alakú termés, sárgás színnel és piros orcával vagy pontocskával. Kemény sárga, és meglehetősen édes gyümölcshúsa miatt nagyon jól felhasználható a főzésnél.

Japán szilva, Japán szilvák
A Japán szilva elsősorban a téli hónapokban kapható, ilyenkor Dél-Afrikából vagy Chiléből importálják.

Pluot
Pluot

A Pluot háromnegyed részben japán szilvából és egynegyed részben kajszi szülőktől származik. Szilvákra emlékeztető tulajdonságai vannak, alanyként a szilva alanyait használják.

Bőre sima, mint a szilváé, a magas cukor tartalomnak köszönhetően íze édes, intenzív aromával, nagyon lédús. Gazdag A-vitaminban.

Pomegranate (gránátalma)
Pomegranate (gránátalma)

Zeusz felesége Héra, a női főistenség, aki a házasság, a termékenység és hűség megtestesítője volt, tulajdonságait erre a szép növényre is átruházta. Ezért a gránátalmát neki szentelték, mivel termésében nagyon sok mag fejlődik, ami a termékenységet jelképezi. Születése és földi vándorútja ősi, földöntúli mesék ködébe vész. Ha valamit az istenek pártfogolnak!

A gránátalmát a legenda szerint Aphroditének köszönhetjük, mert kertészkedéssel is foglalkozott, és elültetett néhányat a fenséges bokrokból Ciprus szigetén, a szegény nép gyönyörűségére. Ettől kezdve a Hérától kapott erények mellé még a vénuszi szépség is felsorakozott. A hálás szigetlakók szeretettel fogadták az égi ajándékot. De mióta hitetlen régészek ássák a földet, és megtalálták a jégkori gránátalmát, alapos gyanúnk támad, hogy Aphroditét üzleti érzéke is vezette, nemcsak jótevő szándéka.

Az istenek növénye a földieknek is örömet szerzett. Szépségével és ízeivel az emberi hatalmasságok elismerését is kiérdemelte. A nagy Dáriusnak is kedvence volt.

A legjobb gránátalma azokból az országokból származik, ahol száraz és forró a nyár, valamint hűvös a tél; a magas páratartalmú és forró éghajlat viszont nem tesz jót a növénynek. Termése – a botanika szemszögéből nézve bogyós gyümölcs – 2-4 m magas, lombos fán, vagy bokron alakul ki; levelei fénylőek, és sötétzöldek, virága 4-6 cm nagyságú, erős és narancsos-pirosas színű.

Gránátalmát ma minden trópusi és mérsékelt éghajlatú vidéken termesztenek. Kemény, akár ½ cm vastag héja miatt nagyon jól szállítható és tárolható.

Többnyire júliustól februárig, Spanyolországból, Törökországból, Izraelből, Iránból, Tunéziából, Egyiptomból és Peruból importálják.

Kerek, esetleg enyhén szögletes gyümölcs; a virág csészéje egy hat- nyolcszögletű koronaként ül a gyümölcs csúcsán.

A termések héja éréskor sima, fényes, piros, sárgászöld, fehéres, ritkán feketés-ibolya színű. Kocsánnyal ellentétes oldalukon a megmaradó hegyes csészelevelek koronaszerű képet mutatnak. Az éréskor könnyen vágható, később megkeményedő héj sok piros, rózsaszínű, sárgásfehér, fényes, gyöngyszerű húsba ágyazott magot takar. A magok száma ezernél is több lehet egy termésben; színük fehéres, alakjuk egyik végükön elhegyesedő, sokszögletű. Leggyakrabban kemények, de puha magvú típusok is előfordulnak.

Nyersen gyümölcsként, kikanalazható, valamint gyümölcs- és kiadós salátákhoz. Kifacsart héja szörbet és ital alapanyaga lehet.

A gránátalma héját már az ókor óta használják bőr színezésére; még ma is kinyerik belőle a pirosas-barnás, vagy citromsárga növényi színezéket. Ezt a keleti szőnyegek megfestésére használják fel.

Pomelo
Pomelo

A pomelo Délkelet-Ázsiában és Malajziában honos. A Fiji, Tonga és Hawaii szigetek folyópartjain vadon is megterem.
Vélhetően i. e. 100 körül telepítették be Kínába. Széles körben termesztik Dél-Kínában és Thaiföld középső részén a Tha Chin folyó partján, emellett Tajvanon, Japán legdélebbi részein, Dél-Indiában, Bangladesben, Mianmarban, Vietnamban, Malajziában, Indonéziában, Pápua Új-Guinea-ban, Tahitin és a Fülöp-szigeteken. Kisebb mennyiségekben, specialitásként termesztik Kaliforniában, Floridában és Izraelben is.
A pomelo a citrusfélék egy teljesen külön fajtája. Érett állapotban általában halványzöldes, sárgás színű. Héja vastag és szivacsos. A gyümölcshús színe halvány sárgától a rózsaszínen át a vörösig terjedhet, íze édes, lágy grépfrútra hasonlít. A pomelo a legnagyobb citrus-gyümölcs, átmérője 30 cm, tömege akár 10 kg is lehet. Íze a keserűtől az édesig bármilyen lehet. Héja jóval vastagabb, és savanyúbb, mint a grapefruitnak.
A pomelo héja segíti leginkább vásárlásunkat. A hibátlan, már-már sárgába hajló színű gyümölcsöket válasszuk, mert ezek a legédesebbek. Miután héja igen vastag és könnyen lefejthető, így az a gyümölcs állagáról nem sokat árul el.
A vastag héjból lekvárt is főznek. A kínai konyhában felhasználják a pomelo héját fűszerként vagy kandírozott formában. Dél-Kínában általában előszeretettel használják fel mindenféle citrus-gyümölcsök héjait ízesítésre.

Rambutan
Rambutan

A gyümölcs India, Délkelet-Ázsia és Malajzia páradús trópusi területeiről származik. Ezekben a térségekben-kertekben terem, vagy ültetvényeken termesztik, mint nálunk az almát.
A kb. 20 méter magasra növő, örökzöld fa „zárt termést” hoz, akárcsak a diófélék. Rokonságban áll a licsivel és a longánnal (Dimocarpus longan). A gyümölcs a virág összetett fürtjéből keletkezik, csomókban terem, hosszú szárral rendelkezik, és sűrű szőr borítja. Neve is ez utóbbi tulajdonságára utal (a maláj rambut szó jelentése: szőrös).
Ma a gyümölcsöt eredeti hazája mellett termesztik a trópusi Afrikában, Madagaszkáron, Costa Rica-n, Ekvádorban és Ausztráliában is. Évente kétszer érik: először júniustól októberig, majd decembertől februárig.
A gyümölcs húsa ehető, a héja és a magok élvezhetetlenek. Íze édes- savanykás és frissítő. Mérete a szilvára vagy a gesztenyére hasonlít.
A gyümölcs húsa hasonló, mint a licsié; tejfehér, nagyon lédús, édes-savanykás, közepében egy kb. 2 cm nagyságú mag található.
Héját érett állapotban színes szőr borítja.
Nyersen gyümölcsként fogyasztható, vagy gyümölcssaláta készíthető belőle. Felmelegítve kínai étekhez, vagy bólék készítéséhez.

Rangpur lime
Rangpur lime

Hibrid gyümölcs, a mandarin és a citrom házasítása. Igen savas citrus gyümölcs, melynek héja és húsa narancssárga. Különösebben semmi köze a lime-hoz, de mivel rendkívül savas, így néha helyettesíthetjük vele a lime-ot.
Dél-Kínában Canton citromként ismert, Brazíliában Cravo citrom, az Egyesült Államokban mandarin-lime-nak hívják.

Raspberry (málna)
Raspberry (málna)

A málna az egyik legrégebbi bogyós gyümölcs. Már a kőkorszakban ismert volt. Közép- és Észak-Európában, valamint Észak-Amerikában a málnát már az ókorban gyógynövényként használták.
A málna cserjéje akár 2 méter magasra is megnőhet.
Termése úgynevezett összetett termés, 1-2 cm nagyságú, kerek és hosszúkás. A málna termése pirosas színű.
A málna bőséges lé tartalommal, édes, jó ízzel és egyedülálló aromával rendelkezik.
Vörös, csonthéjas bogyókból álló terméscsoportja 30-40 nap alatt fejlődik ki és érik be, a szederrel ellentétben leválik a vackáról. Ízletes gyümölcs,
Fajtától függően július közepétől novemberig tart az érési ideje. Kézileg szüretelik.
A málna rendkívül gyorsan romló gyümölcs, maximum néhány napig tárolható.
Értékes anyagokat tartalmaz, pl. cukrot, gyümölcssavat, pektint, ásványi anyagokat (kalcium, foszfor, kálium), valamint A provitamint, B1, B2 és C-vitamint.

Red currant (vörös ribizli)
Red currant (vörös ribizli)

Eredetileg a vörös ribizli Közép-, és Kelet-Európában volt honos, a 16. századtól kezdve termesztik. A Föld minden mérsékelt éghajlatú területén megél.
A ribizli egy 1-2 m magas cserje termése. Bogyói 5-10 mm nagyságúak, és fürtöt alkotnak. A termés kerek alakú, sima, színe pirostól sötétpirosig terjed.
A ribizli íze többnyire egy tipikusan savanykás-kesernyés aroma.
Mint a legtöbb a bogyós gyümölcs, a ribizli is ehető, lédús termésű, húsos termésfalú gyümölcs. A magok többnyire a gyümölcshúsba ágyazódnak és szintén ehetők.

Sour Cherry (meggy)
Sour Cherry (meggy)

A meggy egy csonthéjas magvú gyümölcs, illetve az azt termő meggyfa (Prunus cerasus) rövidebb neve.
A meggyfának igen sok és sokféle – valószínűleg a cseresznyétől is származó – fajtája van. Sötétszürke kérgű fa. A cseresznyénél rövidebb életű. Vesszői idősebb korban lecsüngnek. Levelei a cseresznyééhez hasonlóak, fényesek.
Termése különösen értékes, nyersen fogyasztják, főzve süteményekbe teszik, tartósítva a konzerviparban használják, bort és likőrt is készítenek belőle.
A bogyós gyümölcsökhöz hasonlóan kimagasló mennyiségben tartalmaz flavonoidokat, melyek antioxidáns hatásúak. A levében lévő antioxidánsok segítik megőrizni a vénák falának rugalmasságát, és ezáltal a visszérbetegségek elkerülését. Enyhítik az ízületi megbetegedés okozta fájdalmakat, ill. a fejfájást.
Vértisztító hatású. A kalcium, kálium és magnézium együtt dolgoznak a vér megtisztításán, a szívizom megerősítésén és a szabályos szívverés helyreállításán. Serkenti a máj- és vese működését. Különösen azoknak ajánlatos fogyasztani, akiknek az emésztésével nincs minden rendben. A savas meggy serkentőleg hat az emésztésre és a belek mozgására. A nagy mennyiségű B-vitaminok továbbá serkentik a keményítő és a fehérje feldolgozását, felszívódását.

Soursop
Soursop

A kubaiak legfinomabb itala készül belőle. Feltehetően indiai eredetű. Kubában, Mexikóban, Indiában, Afrikában és Srí Lankán (Ceylonban) termesztik. Kis termetű fái között ritkák a 10 méterre növők. Felül fényes, alul szőrös leveleinek hossza 7-15 cm.
Nagy virágaiból hosszúkás szív alakú termések fejlődnek. Tömegük eléri a 2 kg-ot. Héja sötétzöld, vaskos-rövid rücskökkel fedett. Húsa fehér, leves, erős aromája az ananászhoz és mangóhoz hasonló. Sok barna mag található terméseiben.
Meleg-igényes, hideg-érzékeny növény. Magvetéssel és szemzéssel (T) szaporíthatjuk. A magcsemeték 3-5 éves korban kezdenek teremni. Az érés júliustól szeptemberig tart.

Strawberry (eper)
Strawberry (eper)

A kerti epret véletlenül fedezték fel Franciaországban, a 18. században. A nagy termésű, ám viszonylag íztelen Chile-eperrel – amely 1712-ben került Európába, és Dél- Chilében, Peruban, Kaliforniától Alaszkáig és a Hawaii szigeteken elterjedt – termékenyítették meg a kis, jóízű skarlátepret (?), ez utóbbi 1623-ban került Európába. Bár ez a keresztezés nem volt szándékos, mégis sikeresnek mondható, mert az utódok a szülők valamennyi jó tulajdonságit egyesítették magukban.
Ezzel egy új kultúrnövény született, a kerti eper. Az epertermesztés ekkoriban elsősorban a ház melletti, illetve a kastélyok kertjeire korlátozódott. A kínálat nagy részét francia, angol és néhány német faj tette ki.
Az első ananászepret 1870-ben Wiesenben (Burgenland tartomány) ültették. Mivel a bécsi piacokon jól eladható volt, az epertermesztés egyre nagyobb jelentőséget vívott ki magának. 1910 és 1922 között Wiesenben még egy „Állami Kísérleti Kutatóállomás” is működött, amely kizárólag az Ananas (ananászeperrel) foglalkozott. Az akkoriban elterjedt fajtái: Konsum, Laxtons Noble (köznyelven: „A kerek”), Spaete von Leopoldshall, Königin Louise (köznyelven „A Madlische”), Perle von Gotha, Riese von Thüringen, és a Riese von Harzland. Az 1920-as években a Madame Moutot (köznyelven „Paradeiser”) lett a legfontosabb fajta.
Az eper növénye kedveli a kiegyensúlyozott éghajlatot, és enyhén savas kémhatású földben termesztik. Az eper a botanika szemszögéből nézve évelő növény, termése áltermés. A termések fajtától függően eltérő formájúak és méretűek. Az eper színezete világos piros vagy sötétpirosas, többé- kevésbé kemény és lédús. Az eper egyik legnagyobb érdeme egyedülálló zamata.
Ma epret szinte a Föld valamennyi országában termesztenek, a szubtrópusoktól kezdve egészen a sarkvidéki területekig.
Az epret lehetőség szerint teljesen érett állapotában kell leszüretelni, ez azt jelenti, hogy csak az az eper rendelkezik a tipikus eperízzel, amely nem tartalmaz fehér színű részeket.
Az epret nagyon óvatosan kell szállítani. Nagyon érzékeny a nyomásra és gyorsan rothadni kezd, ha a gyümölcsöt sérülés éri. A teljesen ép termések tárolhatósága fajtánként jelentős eltéréseket mutat, optimális esetben, azaz 0 és 2 °C között, 90 és 95%-os páratartalom mellett is csak 3 és 5 napot tesz ki. Az epret javasolt nem sokáig tárolni, hanem gyorsan elfogyasztani, mert hamar elveszíti finom zamatát.

Sweet cherry (cseresznye)
Sweet cherry (cseresznye)

A cseresznye (Prunus cerasus, Prunus avium) gyönyörű gyümölcs. 20-25 méteresre is megnövő, termetes fája tavasszal, halvány-rózsaszín virágaival kápráztat el bennünket először.
Az érett gyümölcs fényes héja lehet egészen világos, fehéres sárga is, így könnyen megtévesztheti a kertek mellett elhaladó és érett szemekre vadászó turistákat, de vannak már-már fekete, mély bordóra érő cseresznyefajták is. Minél nagyobb szeműek, annál jobbak, szebbek, drágábbak, akár 2-2,5 cm-es átmérőjűekre is nőhetnek. Fajtától függ héjának puhasága és a gyümölcshús lédús volta. A korán érő cseresznyék általában világosabbak, a későiek a sötét szeműek. A gyümölcs íze éretlenül fanyar savanyú, éretten édes, olykor kesernyés. Csonthéjas magot rejt.
Csaknem ezer fajtája közül –, melyek nagyjából érési sorrendben a Münchebergi korai, Májusi korai, Pomázi hosszúszárú, Biggareau Burlat, Valerij Cskalov, Jaboulay, Szomolyai fekete, Margit cseresznye, János cseresznye, Sunburst, Solymári gömbölyű, Linda, Germersdorfi óriás, Van, Stella, a már későinek számító Hedelfingeni óriás, a Kavics cseresznye, a Katalin stb., – alig egyet-kettőt ismerünk névről. Valamennyi őse valószínűleg az alig 1 cm-es átmérőjű gyümölcsöt termő erdei (Cerasus silvestris) vagy vadcseresznye, amely lomberdeinkben, főként tölgyesekben mindenhol megtalálható.
Szinte egész Eurázsiában megél, apró piros bogyói meglehetősen savanyúak. Nevezik madárcseresznyének is. Ez persze nem jelenti azt, hogy a madarak ne választhatnák inkább az édes kerti fajtákat eledelül. A kerti cseresznyét is hívják így: az “avium” a latin avis = madár szóból származik. A cseresznye a madarakra bízza magjának elterjesztését, cserében finom gyümölcshússal jutalmazza őket.
A vadcseresznyéből lassú szelekció eredményeként alakultak ki a mai fajták.
Az úton levő ókori katonák egyik legkedveltebb szomjoltója a cseresznye volt, méltán, hiszen 78-82%-a víz. 100 grammjának, egy marék cseresznyének az energiatartalma 65-70 kcal, mintegy 264-295 kJ. Alig van benne zsír (0,3 g) és fehérje, viszont 13 grammnyi szénhidrát, 1,3 g növényi rost van benne.
Természetesen gyümölcscukor tartalma attól is függ, mennyire érett cseresznyével van dolgunk. Kifejezetten sok A-vitamin, valamint B1-, B2-, B6-vitamin van benne, továbbá folsav, pantoténsav, niacin, biotin és riboflavin. Jelentős, 10-15 mg-os C-vitamintartalma.
Lehetőleg frissen fogyasszuk, még a szedés napján. A hűtő alsó fiókjában legfeljebb két-három napig, ideális páratartalom mellett egy hétig tárolható. Csak -1,8 °C fokon fagy meg. Leszárazáskor a gyümölcs sérülhet, ezért ajánlatos csak közvetlenül fogyasztás előtt leszedni a szárakról. A cseresznyét mindig mossuk meg, mert gyakran permetezett.
Ízletes ételek a cseresznyével készült gyümölcslevesek, rostos gyümölcslevek, torták és sütemények, rétesek. A kandírozott cseresznye süteményekbe vagy koktélok díszítésére használatos. A cseresznyéből bort vagy pálinkát is lehet készíteni. Leveleit fehérborba áztatva különleges italt nyerünk.

Tamarillo
Tamarillo

Mivel a vadon termő formája nem ismert, ezért nem is lehet pontosan tudni, hogy a tamarillo Dél- Amerika melyik részéről származik. Mivel fái leginkább a középmagas, illetve magasan fekvő területeket kedvelik, azt feltételezik, hogy az Andokból ered, valahonnan Észak- Venezuela és Argentína déli részéről. Gyümölcsét a 60-as években új-zélandi tengerészek nevezték el tamarillonak, hogy megkülönböztessék a normális paradicsomtól, amellyel csak – ízében is – távoli rokonságban van.
Az örökzöld fa erősen ágas-bogas, akárcsak egy bokor, akár az 5 méteres magasságot is elérheti, és a második évtől kezdve hoz gyümölcsöt. 12-15 cm nagyságú, rózsaszín virágai fürtöt alkotnak, és hosszú szárú piros bogyóvá alakulnak át.
Ma a paradicsomfa mindenütt honos a trópusi és a szubtrópusi területeken.
Egész évben Brazíliából, Kenyából, Kolumbiából, Ekvádorról és Peruból importálják. Április és október között Új-Zélandról, októbertől januárig Dél- Afrikából.
Az egész gyümölcs ehető. Héja vékony és sima, mint a paradicsomé, melynek színe a narancs-pirostól a sárgás-pirosig terjed. Íze kb. mint egy megborsozott paradicsomé és enyhén keserű.
Nyersen gyümölcsként, illetve sajt és sonka mellé, valamint gyümölcssalátához. Püré formájában ital, párolva kompót vagy befőzve lekvár alapanyaga.

Tamarind
Tamarind

A tamarind Afrika trópusi területeiről, legvalószínűbb, hogy Szudánból származik. Nagyon régen átkerült Indiába és innen a többi trópusi területre is gyorsan átterjedt. A XVI. században került Amerikába, Mexikóban mára vadon is megterem.
Az örökzöld fát, mimózaszerű levelekkel, nyáron dúsan nyíló piros erezetű, halványsárga virágokkal méltán sorolják a trópusi fák legszebbjei közé. Fahéjbarna, hüvelytermésének belsejében különleges, pépes húsú csemege lakozik.
A tamarindusz fa termése lapított, görbült, szabálytalan alakú hüvely, amely a magok körül többé-kevésbé duzzadt, és legfeljebb 15 x 4 cm nagyságú. A hüvely érett állapotban fás, fahéjbarna, gyakran szürkével futtatott, fénytelen, gyengén finom hálós szerkezetű. A terméshéj alatt helyezkedik el a kezdetben fehér, lágy terméshús, amely éréskor barnára színeződik, és szívós-ragacsossá válik; üdítő, kellemes, savanyú-zamatos ízű, és a termés száradásakor elválik a külső faltól. A hüvelyben 1-12, megérve fényes feketésbarna mag van, amely bab vagy rombusz alakú, lapított, kemény (-18 mm-ig). A magokat pergamenszerű burok veszi körül.
Felhasználása:
A savanyú terméshúst a feltört, érett hüvelyből kivéve gyümölcsként fogyasztják, de főleg italok alapanyagát és ételfűszert szolgáltat. Cukor és víz hozzáadásával vagy rövid ideig főzve a terméshúsból üdítő, ízletes lé készíthető. Frissen vagy sziruppá főzve kedvelt fűszer ételek és sütemények savanyításához és ízesítéséhez. A terméshús különféle fűszermártás és chutney alkotórésze, és zselének, lekvárnak is megfőzik. Éretlen, zöld terméseket is használnak fűszerként. A magokat főzik vagy pörkölik, de szárítva és megőrölve süteményekhez is keverik. A virágokat és a leveleket körítésként, valamint zöldségként fogyasztják. A termést, a kérget és a leveleket a népi gyógyászat számos célra használja. A tamarinduszt gyakran dísz- és árnyékot adó fának ültetik. Különböző népeknél a fa misztikus jelentőségű, sok helyütt szentnek számít.
Elterjedése:
Feltehetően Afrika szavannáiról származik, és a trópusokon világszerte termesztik.

Tangelo
Tangelo

A mandarin és a grépfrút hibridje, a citrusfélékhez tartozik. A kocsánya felé jellegzetesen elvékonyodó, körte alakú gyümölcs enyhén rücskös, narancssárga színű. Puha húsa leveses, kellemesen édeskés ízű.
Tápanyagai: rostokban, és vitaminokban gazdag.
Nálunk júliustól októberig kapható. Nyersen, kifacsarva kitűnő rostos gyümölcslé készíthető belőle. Tehetjük gyümölcssalátákba. Kandírozva kitűnő csemege.

Ugli fruit
Ugli fruit

A „csúnya gyümölcs” egy jamaica-i tangelo, a citrusfélék családjába tartozó hibrid gyümölcs. A grapefruit (vagy egyes források szerint a citrancs), a narancs és a mandarin keresztezéséből létrehozott gyümölcs.
Főként Jamaicában termesztik. Nevét a csúnya megjelenése után kapta. Durva, ráncos, zöldes-sárga bőrén narancssárga foltok találhatók, melyek a gyümölcs érettségét mutatják. Valamivel nagyobb, mint a grapefruit és kevesebb is benne a mag. A gyümölcs húsa nagyon lédús és édes.
Áprilistól decemberig szezonális, Európában novembertől áprilisig találkozhatunk vele.

Watermelon (görögdinnye)
Watermelon (görögdinnye)

A görögdinnye eredetileg az Afrika déli részén fekvő sztyeppékről származik, ahol a szubtrópusi és trópusi területeken még ma is vadon nő, és az ott lakók eledeléül szolgál. Kb. 95%-os víztartalmukkal az ott élők egyik legfontosabb „víztározója”.
Nem ismert, hol termesztették először, de a legkorábbi feljegyzett görögdinnyeszüret nagyjából 5000 évvel ezelőtt a dinasztikus Egyiptomban történt, hieroglifával is megörökítették. A növényt gyakran helyezték fáraók sírkamrájába élelemként a túlvilágra.
A 10. században már termesztették Kínában, mely a világ legjelentősebb görögdinnye termesztője ma is. A 13. században mór hódítók hozták be a gyümölcsöt Európába.
Az uborkával és tökkel, cukkinivel és sárgadinnyével rokonságban lévő egynyári kúszónövény nagy halványsárga virágokat hoz, később ebből fejlődnek ki a hatalmas méretű termések; a görögdinnye súlya elérheti akár a 20 kg-t is. A sárgadinnyétől eltérően, a magok egyenletesen oszlanak el a gyümölcshúsban. Számuk akár az ezret is meghaladhatja.
Formája gömbölyű vagy hosszúkás, héjának színe sötétzöld vagy világoszöld csíkos, húsának színe piros vagy sárga.
Elsősorban kitűnő íze és cukortartalma miatt kedveljük, mert a benne lévő vitaminok nem jelentősek.
Ma a görögdinnyét világszerte termesztik: sőt Törökországban vagy Görögországban „nemzeti gyümölcsnek” számítanak. Spanyolországból az első szállítmányok már tavasszal megérkeznek, és Japánban már a mag nélküli változatát is kifejlesztették.
A gyümölcs húsát fogyasztjuk, a héja élvezhetetlen. Íze enyhén édes, szaftos. A héja 1–2 cm vastag. A hús színe fehér, sárga, citromsárga, sötétebb sárga, világos rózsaszínű, rózsaszínű, piros, vérvörös.

White currant (fehér ribizli)
White currant (fehér ribizli)

A fehér ribizli (néha sárga, ill. rózsaszín) a Ribes nemzetség tagja. A virágok halványsárga színűek, a szemek egy kicsit kisebbek és édesebbek, mint a piros ribizlié.
A fehér ribizli valójában egy „albínó” fajta piros ribizli.
A fehér ribizlit gyakran fogyasztják nyersen, ill. zselék, borok, szörpök is készülhetnek belőle.