Barion Pixel
menu

Olajos magvak


Brazil dió
Brazil dió

A brazildió legfeljebb 50 m magas, örökzöld fa, amelynek felálló törzse csak a felső részén ágazik el. Levelei szórt állásúak. A levéllemez bőr nemű, kopasz, színén fényes, fonákján fénytelen, gyengén hullámos és ép szélű, lándzsás, kihegyezett (max. 36 x 16 cm). A kissé szárnyas levélnyél 20-35 mm hosszú. Csaknem ülő virágai hajtásvégi és levélhónalji, 20-40 cm hosszú fürtben fejlődnek. A virágtakarót egy 8-14 mm hosszú, kétkaréjú, kívül pelyhes szőrű csésze és 6 halványsárga vagy fehér, kb. 3 cm-es, tojásdad szirom alkotja.
Termése:
vastag, fás, fedővel nyíló tok (pyxidium), amely gömbölyded alakú, és a felső negyedében többé-kevésbé lapított; nagysága elérheti a 16 cm-t, súlya az 1 kg-ot. Megérve a tok kis fedője (kupakja) beleesik a termésbe, és egy körülbelül 1 cm nagyságú kerek lyukat tár fel. A termésfal külső héja vörösesbarna, érdes, fás-parás, kb. 5 mm vastag, megérve repedezett kéreg (epikarpium és mezokarpium), belső héja a kemény, fás, világosbarna, legfeljebb 1,5 cm vastag endokarpium. A nagy termésüregben a megnyúlt virágtengelyből alakult fás, bunkó alakú központi oszlop körül 10-25 mag rendeződik el több sorban. Ez a paradió, amely keresztben háromszögletű, körvonala kissé hajlott, elliptikus, mérete legfeljebb 6 x 3 x 2,5 cm. A paradió nagyon kemény, friss maghéja szőrös, szemölcsös-ráncos és fahéjbarna, az általa körülzárt fehér és szilárd magbél nagyon kellemes, édeskés, dió ízű. A termések virágzás után kb. 15 hónap múlva éretten lehullnak a fáról; magvaik a tok kis nyílásán nem tudnak kijutni. A rágcsálók (agutik) vagy csak a termésfal elkorhadása szabadítja ki őket.
Felhasználása:
a tápláló, finom magbél, amely zsírban és fehérjében gazdag, csupán néhány hónapig tartható el, édességekbe vagy süteményekbe teszik. A magolaj kiváló, de kevéssé eltartható zsiradék élelmiszerekhez, továbbá nagy értékű technikai olaj.
Elterjedése:
az Amazonas-medence és Guyana esőerdeiben honos. A faj természetes előfordulási területén kívül nem vagy csak gyéren terem.
Termesztése és betakarítása:
a nagy állományokban megjelenő fát mind ez ideig csupán csekély méretekben termesztik; csaknem a teljes termés a vadon élő példányokról származik. A terméseket főként indiánok gyűjtik össze, miután a fáról lehullottak.

Cashew dió
Cashew dió

A kesu legfeljebb 15 m magas, alacsonyan elágazó, örökzöld fa. Levelei szórt állásúak. A levéllemez fordított széles-tojásdad, lekerekített vagy ékvállú, 10-20 x 7-12 cm nagyságú, durva-bőrnemű, kopasz, ép szélű; a levélnyél 1-1,2 cm. A virágok (porzósak és hímnősek) hajtásvégi terebélyes, soktagú, ernyőszerű virágzatban fejlődnek. Az 5 szirom halványsárga, rózsaszínű csíkokkal tarkított, szálas, 7-9 mm hosszú; a 10 porzóból egy mindig termékeny, és 3-szor hosszabb a többinél, amelyek gyakran sterilek.
Termése:
a “kesudió” 1 magvú, bab vagy vese alakú, görbült, dióhoz hasonló 1,5-2 cm hosszú csonthéjas termés. Héja fás, szürkésbarna, sima, a mezokarpium csípős, maró hatású, mérgező olajat (kardolt) tartalmaz, amely erős bőrirritációt okoz. (Vigyázat!). Hevítés után a már ehető, gazdag zsiradéktartalmú, sárgásbarna mag dióbélszerű, viszonylag lágy állagú és édeskés ízű. “Kesualmának” a kocsányból alakult, éréskor erősen megduzzadt, 5-10 cm nagyságú, körte alakú, lágy húsú, lédús, zamatos, édeskésen savanyú, gyümölcsillatú, sárga vagy vörös héjú áltermést nevezzük, ennek csúcsán ül a sokkal kisebb “dió”.
Felhasználása:
a kesudiót olajban úsztatva vagy iparilag forró levegővel pörkölik, utána a csonthéjat (belső termésfalat) eltávolítják. A jóízű, tápláló, nyersen mérgező mag mintegy 45% olajat és 20% fehérjét tartalmaz. Sózva vagy cukrozva fogyasztják, és süteményekbe, édességekbe is bedolgozzák; a kelet-ázsiai konyhában a pörkölt magok zöldségként vagy fűszerként is szerepet kapnak. A magokból jó étolajat préselnek . A C-vitaminban gazdag, finom kesualmát nyersen gyümölcsként, puhítva zöldségként fogyasztják, lekvár, zselé és szirup is készül belőle. Édeskésen savanyú levéből frissítő italokat, bizonyos vidékeken bort (kajubort) és ecetet is készítenek. Az áltermés héjának olaját a népi gyógyászat szemölcs és tyúkszem ellen alkalmazza, továbbá a termeszhangyák támadása ellen favédő szerként szolgál. Értékes ipari olaj is, amelyből többek között festéket, lakkot, gumírozóanyagot, fékbetéteket és ragasztóanyagokat állítanak elő. A kesualma leve hűlések ellen, továbbá hashajtó szerként is hatásos. A fa fiatal leveleit és hajtásait zöldségként készítik el. A sérült fatörzsek sárgás, gumiszerű, antiszeptikus anyagot (akazsugumit) választanak ki, amely könyvkötőenyvként szolgál.

Elterjedése:

a szemiarid területeken Közép-Amerikától Északkelet-Brazíliáig honos, de a trópusokon világszerte termesztik. Fő kesutermesztők: India, Brazília, Nigéria, Mozambik, Indonézia és Tanzánia.
Termesztése és betakarítása:
a kesut trópusi klímában mintegy 1000 m magasságig ültetik, a szárazságnak legellenállóbb, igénytelen fák legjobban azokon a forró vidékeken tenyésznek, ahol évente több hónapos száraz évszak adódik. A növényt magról vagy ivartalanul szaporítják, és kertekbe vagy ültetvényekbe telepítik. A kesualmákat a kesudiókkal együtt érett állapotban szedik. Ha csupán a diót “szüretelik”, akkor lehullásuk után összegyűjtik. A növények 3-5 éves korban fordulnak termőre, a kifejlett fák 5-50 kg “diót” produkálnak. A kesualma csak néhány napig tárolható.

Dió
Dió

A Diónemzetség legismertebb tagja a közönséges dió (J. regia, szó szerint „királyi dió”), ami délkeletre a Balkántól Délnyugat- és Közép-Ázsiáig, a Himalájában és Délnyugat-Kínában is honos. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint az iráni Shahmirzad ültetvény a legnagyobb a világon 700-750 hektáros nagyságával. Kirgizisztán területén 230 700 hektár dióerdő található, ahol a J. regia a domináns fa a felső koronaszinten (Hemery and Popov, 1998). A diók közül a J. regiát termesztik legszélesebb körben ízletes terméséért.
A fekete dió (J. nigra) Észak-Amerika keleti részén közönséges faj, másutt széles körben termesztik. Termése szintén ehető és finom, de belső része kisebb, héja jóval keményebb, így elsősorban nem termése, hanem értékes faanyaga miatt termesztik.
Az észak-kaliforniai fekete dió (Juglans hindsii) Észak-Kaliforniában őshonos, ahol a mezőgazdaságban elterjedten használják a J. regia gyökéralanyaként. Diótermésén nincsenek jelen a fekete dióra jellemző mély barázdák.
A szürke dió vagy vajdió (J. cinerea) szintén Észak-Amerika keleti részén honos, ahol jelenleg veszélyeztetett fajnak számít ez idő szerint kivédhetetlen, behurcolt gombabetegsége miatt, amit a Sirococcus clavigignenti gomba okoz. Levelei 40–60 cm hosszúak, termése tojásdad, a héj taréjai igen magasak, és a mag különösen nagy zsírtartalmú.

Földimogyoró
Földimogyoró

Magja finom csemege, olaja étkezésre kiváló, értékes takarmánynövény.
Az ugyancsak pillangós virágú szója után a világ második legfontosabb olajnövénye. Őshazája Dél-Amerika (Brazília), e területen vadon is előfordul. Amerika felfedezése után Afrikán keresztül terjedt el fokozatosan az egész világon. Termesztési területe észak felé a dél-európaimediterrán országokig, míg Ázsiában Észak-Kínáig terjed. Próbálkoznak a termesztésével a mérsékelt égövi országokban, így hazánkban is.
Egyéves, lágy szárú növény. Erősen fejlett karógyökere a földfelszínhez közel alig ágszik el, viszont az alsó részén igen sűrű oldalgyökér-szövedék alakul ki, ezért a vegetációja alatt a szárazabb időszakot is elviseli. A szár alakja fajtánként változik: vannak mereven felálló szárnak és vannak elfekvő típusúak is. Párosán szárnyasán összetett levelei négy visszás-tojásdad levélkéből állnak. A levelek hosszú levélnyéllel kapcsolódnak a szárhoz. A világoszöld levéllemezek színe fényesen csillogó, a fonákuk finoman, szőrözött.
Virágai okkersárgák, a levelek hónaljában magánosán állnak, esetleg párosával vagy négyesével fejlődnek. A hosszú virágkocsány a megtermékenyülés után tovább nyúlik, a termés a földbe fúródik, tovább fejlődik, és ott érik meg. Az érett termés hüvelye világos barnássárga, sima, vagy a benne levő magok számának megfelelő befűződésekkel barázdált. A magok, alakja különböző, a gömbtől a hosszúkás ellipszoid alakúig minden változat előfordul.
Legnagyobb termesztési körzete Ázsiában, Kína, India területén van, de jelentős területeken termesztik Amerikában is. Európában csak a 17. században kezdték meg a termesztését, míg Magyarországon az 1930-as évektől Medgyesegyháza környékén foglalkoznak vele. A magban 40-50% olaj van, melynek minősége az olívaolajéval majdnem egyenértékű, 25-30% fehérjét is tartalmaz. Olajtartalmának 60%-át olajsavglicerid-, 20%-át pedig linolsavgliceridészter teszi ki. Felhasználása igen sokoldalú: liszt formájában, pörkölve, nyersen sózva. Préspogácsája értékes takarmány, de az állatok etetésére felhasználható a szára és a levele is, akár nyersen, akár szárított formában.

Gesztenye
Gesztenye

A gesztenye (Castanea) a bükkfafélék (Fagaceae) családjának nemzetsége 12 (más szerzők szerint 13) fajjal. A vadgesztenye néven ismert faj nincs közeli rokonságban velük.
A magyar ’gesztenye’ szó valószínűleg szláv közvetítéssel kerülhetett nyelvünkbe, de meglepően hasonlít rá a török k’estane, és még inkább pedig a négyszáz éves török uralom alatt fejlődött albán kešteńe, illetve gešteńe szava is.
Magyarul a gesztenye szó – a legtöbb gyümölcsfa nevéhez hasonlóan – egyaránt jelenti magát a fát és annak termését is. A nagy szemeket termő fajtákat magyarul maróninak nevezik – ez az olasz marrone szóból ered, amit a késő görög maraon (= húsos som bogyója) szóra vezetnek vissza (miként a német Maroni, a francia marron, az angol marronier szót is).
A szelíd, a kínai és a japán gesztenye termése helyi jelentőségű élelmiszer, amit nagy tételben exportálnak is. A legjobb minőségű maróni gesztenye olyan fajtákon terem, amelyeket arra nemesítettek, hogy kupacsukban egyetlen nagy makkot növesszenek. Ezt frissen sütve, főzve vagy pürének fogyasztják. Frissen csak rövid ideig tárolható, néhány napra vízben alámerítve viszont fermentálódik – így több hónapig is eltartható, de azután már csak pürének jó.
Leginkább a cukrászipar használja, de készül belőle likőr is. Sőt találkozhatunk vele digestiv koktélokban is.

Makadámdió
Makadámdió

Más néven: sima héjú makadámdió, makadámia, ausztrál mogyoró, queenslandi dió;
Macadamia, Macadamia nut, Queensland nut, Maroochi nut;
az őslakók nyelvein: kindal kindal, jindilli
Az ausztrál mogyoró vagy queenslandi dió leginkább a török mogyoróhoz hasonlít, de nagyobb annál. Átmérője elérheti a 4 centimétert is, de általában nem haladja meg a 2 centimétert. Tehát nincs akkora, mint az európai dió, viszont finomabb nála. A magbél nem oszlik gerezdekre. Az ínyencek kedvenc diófajtája, mivel pirítva igen intenzív az íze. Kereskedelmi forgalomba többnyire pörkölve kerül. Nagy előnye ennek a fának, hogy szárazságtűrő és bőtermő. A héja nagyon kemény, speciális törő kell hozzá.
Két ausztrál makadámdió ehető: a “smooth macadamia nut” (Macadamia integrifolia) és a “rough macadamia nut” (Macadamia tetraphylla), ezeket termesztik is az 1860-as évek óta, egymással hibrideket is alkotnak.

Mandula
Mandula

Származás:
A mandula hazája Nyugat- és Kelet-Ázsia. A Biblia több helyen említi a mandulát, mint kultúrnövényt. Jákob elküldte fiait Egyiptomba búzáért és azok cserébe, többek közt mandulát vittek. Izrael földjén hatalmas mandulás-kertek voltak, melyek elsőként bontanak virágot januárban. A mandulafa Isten éberségének a jelképe a zsidó hitben, ezért található a kultikus ábrázolásokban, a templomokban mandulaág.
A Kárpát-medencébe valószínűleg a rómaiak hozták be. Janus Pannonius latin nyelven írt költeményt a manduláról: “Egy dunántúli mandulafáról” címmel.
Említésre méltó, hogy míg hazánkban a száraz gyümölcsöt fogyasztjuk, addig a mediterrán országokban az éretlen, zöld gyümölcsöt részesítik előnyben, melynek belseje még lágy, krémes.
Jellemzés:
A mandula az első tavaszi virág a kertben. Néha még februárban kinyílnak apró, fehér virágai. Aztán hamarosan lapos gyümölcsök jelennek meg, a rügyező ágakon. Héját kicsit nehezebb feltörni, mint a többi csonthéjasét, de csak az alakja miatt. A gyümölcs íze enyhén kesernyés, állaga szétmálló, szétomló.
Alapvetően két fajtát különböztetünk meg. Egyik a keserűmandula, melynek magas amigdalin tartalma a nyállal reakcióba lépésekor ciánhidrogént keletkezik, ezért nyers fogyasztásra alkalmatlan. Másik fajtája az édesmandula, melyekre ez már nem vonatkozik és nyersen is finom eleség.
Energitartalom: 578 kcal, 2418 kJ/100 gramm
Előkészítés:
A pucolatlan mandulát legkönnyebben diótörő segítségével tisztíthatjuk meg. A mandulát barna héjától is gyakran ajánlatos megszabadítani. Ennek legegyszerűbb módja, ha rövid időre – egy perc – forró vízbe tesszük a szemeket, majd egy éles késsel darabonként lehúzzuk a héjat.
Elkészítés, felhasználás:
A mandula felhasználása igen szerteágazó. Az alkoholipar likőr gyártására, a cukrászat a marcipán alapanyagaként használja. Színesíthetünk vele köreteket, töltelékeket, készíthetünk belőle süteményeket, vagy fogyaszthatjuk nyersen.

Vitaminok, ásványok:

A mandula legfontosabb beltartalmi anyagai a kalcium, kálium, magnézium és a foszfát. Vitaminok közül kis mennyiségben, de tartalmaz B és E-vitamint.
Élettani hatások:
Fontos ásványokat tartalmaz, melyekből szervezetünknek ugyan kevésre van szüksége, hiányuk azonban több betegség okozója lehet. Kedvező hatással van a tüdő és a szív működésére.

Mogyoró
Mogyoró

A mogyoró (Corylus) a nyírfafélék (Betulaceae) családjának ehető termése miatt már az őskor előtt is kedvelt nemzetsége.
A mogyoró termése értékes tápanyag: mintegy 60% zsírt, 14% fehérjét, 5 mg/100 g C-vitamint tartalmaz. Olajtartalma miatt 100 grammonként nagyjából 560 kalóriát tartalmaz. Ez a növényi zsiradék alapvetően telítetlen zsírsavakból áll, amelyek nem növelik a koleszterinszintet és nem károsítják az érfalakat – ezért fogyasztása csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Emellett sok benne a növényi rost, meglehetősen sok B1-, B2-, és E-vitamint és minden más élelmiszernél több rezet tartalmaz.
Készül belőle likőr, amely kiváló koktél alapanyag.

Pisztácia
Pisztácia

Származás:
A pisztáciáról úgy tartják, hogy Iránból származik, azonban már több száz éve több fajtáját is termesztik Észak-Amerika és Eurázsia déli területein (leginkább a Földközi-tenger környékén). Egy fajtája csak a Kanári-szigeteken őshonos. A nálunk ismert csemegeként kapható pisztácia az úgynevezett valódi, vagy mediterrán pisztácia. Többi fajtáját inkább a gyógyászatban, az élelmiszeriparban kiegészítőként és a vegyiparban használják.
Érdekesség:
A kínai pisztáciát pusztán dísznövényként termesztik, termésének fogyasztása élvezhetetlen.
Jellemzés
A pisztácia termései szőlőfürt szerűen helyezkednek el a gyakran 8-10 méter magasra is megnövő fákon. Színük ősszel kezd sötétedni és lesznek a magok végül vörösek. Méretük 1,5-2 cm, a magot körülvevő héj, egyik oldalán általában még a fán felreped. A pisztácia íze igen jellegzetes, a magok a vörös hártyán belül már a jól ismert zöld színben pompáznak.
Fajtái:
A fogyasztható és élvezhető pisztácia fajtáinak száma mindössze kilencre rúg. A legfinomabb közülük a mediterrán pisztácia.
Energitartalom:
557 kcal, 2332 kJ/100 gramm
Melyiket vásároljuk?
Pisztácia vásárlásakor igen könnyű helyzetünk van, ugyanis elegendő, ha a szemek nyitottságát ellenőrizzük. Minél jobban ki van nyílva a héj, a pisztácia annál jobb ízű.
Eltarthatóság, tárolás:
A pisztáciát jól zárható dobozban, vagy zacskóban, hűvös helyen szükséges tárolni. Ilyen körülmények között több hónapig is eltarthatóak. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy beltartalmi értékeit a tárolás alatt igen hamar elveszíti.
Előkészítés:
A pisztácia héja ehetetlen és nem is igen lehet hasznosítani, ettől tehát minden esetben meg kell szabadítanunk. További előkészítése (aprítás, szeletelés, stb.) a későbbi felhasználástól függ.
Elkészítés, felhasználás:
A pisztácia azon túl, hogy pirítva és sózva nagyszerű sörkorcsolya, töltelékek, szószok, sütemények, édességek és jégkrémek ízesítője lehet. A cukrászipar színezékként és ízesítőként használja.
Vitaminok, ásványok:
A pisztácia tartalmazza a magvak közül a legtöbb vasat és káliumot. Több ásványianyag és vitamin is – kevésbé jelentős mennyiségben – megtalálható benne.
Élettani hatások:
A magas telítettlen zsírsavszázalék kedvező szerepet játszik a szív és érrendszeri megbetegedések megelőzésében. Ezen kívül a pisztácia fogyasztásával a prosztata kóros elváltozásait is megelőzhetjük.