Barion Pixel
menu

Sörmentes bárok Csehországban

2019. február 07. 00:00

Senki nem iszik több sört, mint a csehek és erre ők nagyon büszkék. Egy 2014-es felmérés szerint egy cseh állampolgár évente átlagosan 142 liter sört iszik meg évente, míg egy amerikai (U.S.A.) 75,8 litert. Ebben a sör mániás országban mégis jutott hely néhány kiemelkedően jó bárnak.

Super Panda Circus

A Super Panda Circus bár egy Prágától pár órás vonatútra található városban, Brno-ban működik. Képzeljetek el egy helyet, ami belülről olyan, mint egy stadion: a vendégek a lelátón ülnek és figyelik, hogyan dolgoznak a bartenderek: sürögnek-forognak, lekapkodják a plüss állatok és gumikacsák között tárolt üvegeket a polcról, hogy elkészíthessék rendelésünket. Ha azt gondolod, hogy ez csak valami gagyi hely, ahol a látvány mindent visz, akkor érdemes áttanulmányoznod azt a hosszú listát, amin japán whyskey-k vannak.

A bár egyik menüje úgy nézett ki, mint egy kirakós. A puzzle darabokra pici figurákat erősítettek, amiket ha felemeltünk és megnéztük a hátulját, láthattuk, melyik italt választottuk. Érdemes tehát olyan bábut választanunk, ami szerintünk nekünk való koktélt rejt maga alatt. Minden darabka két koktélt rejt: egy klasszikust és egy újragondoltat. Válassz okosan!

Anonymous bar

Beletelhet néhány percbe, mire megtaláljuk az Anonymous bárt Prágában. Ugyanis egy eldugott, kanyargós kisutcában található, kivilágítás nélkül. Ha sikerül megtalálnunk és bejutunk, nagyon érdekes látvány fogad minket: lehet, hogy Stránsky a bártender éppene gy infúziós szereléken keresztül tölti a Negronit. De lehet, hogy meg sem ismered mert egy Guy Fawkes maszk van rajta (ahogyan a V, mint Vendetta című filmben). Az is előforudlhat, hogy miután rendeltél egy tálcán kihoznak Neked egy játékpisztolyt és az italodat és köteleznek, hogy dönts. De döntsd megfontoltan mert nincs visszaút!

Minden november 5-én, Guy Fowkes Night van, és az Anonymous Bar ennek tiszteletére mindig valami újjal rukkol elő. Tavaly például úgy mutatták be új menüjüket, mintha egy számítógépes vírus lenne: Flopi lemezeket osztogattak a vendégeknek, rajta egy e-mail címmel. Aki írt egy levelet erre a címre, az választként egyből megkapta a legújabb italok és kreálmányok menüjét.

The Bar which Doesn’t Exist

A neve ellenére (A bár ami nem létezik) a bár nagyonis létezik és ha Brnoban járunk, mindenképpen látogassunk el ide! Ez a két emeletes helyiséget a Super Panda Circus megálmodói hozták létre. Ha elfejeltetted mit ittál előző este a Super Panda Circusban, a „nem létező bár” személyzete szívesen elkészíti Neked az alapján, amire vissza tudsz emlékezni de akár egy teljesen új italt is kreálhatsz.

Anonymous Shrink’s Office

Talán ez a felsorolt bárok közül a leghagyományosabb, persze azt leszámítva, hogy a menüt itt kártyák formájában tanulmányozhatjuk. Méghozzá olyan kártyákon, amiken saját készítésű Rorschach teszt ihlette képek vannak. Vajon hogyan tudnánk így kiválasztani azt, amit szeretnénk? A személyzet szerint a vendégek 90%-ban jól döntenek, a siker titkát pedig megtartják maguknak.

Ha szeretnél többet megtudni a koktélok eredetéről és készítésükről, jelentkezz mixer képzésünkre! Következő tanfolyam kezdés: február 18. Hétfő!

Információ és jelentkezés:
[email protected]
06/20-355-8400
(H-P, 10:00-18:00)

Ezek is érdekelhetnek

2023. március 17., 14:45
Ki az a bartender? – A bartending története 7 pontban!

Bartenderek – A koktélok művészei A bartenderek olyan szakemberek, akik italokat készítenek és szolgálnak fel az embereknek. Az italok készítése magában foglalja a különböző összetevők kombinálását, a technikák alkalmazását és a báreszközök használatát. A bartenderek munkája nemcsak az italok előkészítésére és szervírozására korlátozódik, hanem az ügyfelek szórakoztatására is. A legjobb bartenderek művészekként keverik a koktélokat, […]

Bővebben...

2023. január 24., 20:33
Hugo Koktél – Recept – Történet – Elkészítés

A közkedvelt Hugo Koktél és minden amit tudni kell róla! A Hugo koktél egy pezsgő olaszos spricc, amely bodza likőrrel és Prosecco-val készül! Egy tökéletes frissítő ital. Ez a koktél a frissítő szó szinonímája. Ha szereted a pezsgő alapú spricceket, akkor azonnal próbáld ki a Hugo koktélt ! Ez az olasz koktél az Aperol Spricc rokona, és véleményünk szerint még […]

Bővebben...

2023. január 19., 15:51
Egy örök klasszikus: Az Americano – Történet – Elkészítés – Recept

Honnan ered? Hogyan készítik? Tippek és trükkök az Americano koktélhoz! Az Americano egy gyengéd bevezetés a Campari egyedi és keserű ízébe. Ez egy lenyűgöző ital, hosszú és gazdag történelemmel, és ez volt az első koktél, amelyet a James Bond-regények említenek. Egy ikonikus és páratlan  aperitif , amelyet bármilyen étkezés előtt fogyaszthatunk. Maga a koktél receptje rendkívül […]

Bővebben...

2023. január 10., 16:10
A Cuba Libre története és elkészítési módja – Recept!

A világ legnépszerűbb koktélja a Cuba Libre! A Cuba Libre története: Az Egyesült Államokban klasszikus rum és kóla néven ismert Cuba Libre az egyik legnépszerűbb ital. Bárhol megtalálható, a főiskolai hallgatók műanyag poharaitól kezdve a helyi bárokon át a csúcskategóriás, divatos üdülőhelyekig. Frissítő, finom, és egyszerűen elkészíthető. A Bacardi Brand Master, David Cid szerint a […]

Bővebben...