Barion Pixel
menu

Párlatlexikon

2018. augusztus 22. 00:00

A koktélok alapszeszei között számos párlattal kísérletezhetünk. A legnépszerűbb rumokkal, brandy-vel, konyakkal, a brazil cukornádpárlattal, a cachaça-val, vagy akár az abszint is a poharunkba kerülhet. A Mojito Mixeriskola mixertanfolyamain mindezek előkerülnek és tanulóink a gyakorlatban is használják a koktélok elkészítéséhez. Nézzünk meg néhányat, mit is tudunk ezekről.

RUM

A rum szerelmeseinek a világon mindennél többet jelent a cukornád. Több száz évvel ezelőtt cukor lázban égett Európa, ennek köszönhetően kolóniák jöttek létre a Karib-térségben, hogy előállítsák ezt az édes árut. De a cukorgyártás sok melléktermékkel járt – nevezetesen melasz keletkezett. A sűrű, ragacsos anyagnak nem volt sok felhasználási módja, amíg fel nem fedezték, hogy a melaszt erjeszteni lehet, majd desztillálni. Az előállított alkohol hamar népszerűvé vált a kalózok, a tengerészek és az amerikai alapítók körében.

A rum is kulcsfontosságú lett a hírhedt „rabszolgaság háromszögének”. A britek melaszt szállítottak Új-Angliába (New England), ahol rummá alakították, amelynek értékesítéséből vásárolták meg a rabszolgákat Nyugat-Afrikában, akiket később cukornád-ültetvényekre vittek a Karib-térségben és Dél-Amerikában.

Míg a rumtermelés nagyban különbözik országonként, két fő típusát megkülönböztethetjük: a világos és a sötét rumot. A szesz színét elsősorban a tölgyfahordóban töltött érlelési idő határozza meg. Minél hosszabb ez az idő, annál több szín és aroma oldódik a fából a rumba. Egyes szakértők szerint a Karib-térség magas hő- és páratartalma gyorsítja az alkohol érését. A színtől függetlenül  a legtöbb rum még mindig melaszból készül, de egyes márkák friss cukornádlevet használnak.

Hogyan fogyasszuk a rumot?

A rumot lehet kortyolgatni tisztán vagy jégre töltve, azonban számos híres koktél használja alapszeszként, beleértve a Mojito, a Piña Colada, a Dark ‘n Stormy, a Daiquiri és a Mai Tai, nem is beszélve a szimpla rumos kóláról.

ABSZINT / ABSINTHE

 Az abszint története a mitoszok, legendák és ellentmondások koktéljának története. A XX. századi művészek és írók kedvenc itala, Ez azt alkoholt 1912-től betiltották az Egyesült Államokban, mert hallucinogén anyagnak tartották. Csak néhány évvel ezelőtt vált újra törvényessé Amerikában ez a magas alkoholtartalmú, ánizsízesítésű szeszes ital.

Az abszint (absinthe) kifejezés az Artemisima absinthium névből származik, ami a legfontosabb összetevőjének tudományos neve, ez pedig az üröm. A lepárlás során felfedezték, hogy ezt felhasználhatják gyógyászati célokra is. Az abszint előállítása hasonló a ginéhez: nagyfokú semleges alkohol gyógy- és fűszernövények keverékével kombinálva, köztük a legjelentősebb a fehér üröm, mindezt újradesztillálják. Hagyományosan a második desztillálás után adják hozzá a növények kivonatait még palackozás előtt, ezzel is intenzívebbé téve az ízeket és a zöld színt. Számos gyártó kihagyja ezt a lépést és helyette színezéket használ fel.

Hogyan fogyasszuk az abszintot?

A hagyományos módszer az, hogy egy kockacukron lassan keresztül csepegtetjük a vizet egyenesen az abszintba, ami felhőssé, homályossá válik. Jim Meehan, a díjnyertes mixológus és a Liquor.com tanácsadója szerint kis mennyiségű abszint (néhány öntet, a pohár belső falának átöblítése vagy negyed uncia) is használható a virágos, keserédes koktéloknál.

BRANDY

A brandy (neve a holland brandewijn szóból származik, ami égetett bort, égettbort jelent) a borlepárlásával előállított szeszes ital. A brandy általában 35-60% alkoholt tartalmaz és jellemzően vacsorát követően fogyasztják. Egyes brandyt fahordóban érlelnek, néhányat pedig karamellel színeznek, hogy utánozzák az érlelés során szerzett sötétebb színt, míg mások esetében érlelik és színezik is.

A brandy kifejezés más gyümölcsök boraiból nyert likőröket is jelöl. Az alma, a cseresznye, a szilva, a körte és az őszibarack mindegyikét desztillálják az úgynevezett gyümölcs brandy és eaux-de-vie. Sokféle brandy kapható a világ borkészítési régióiban. A legismertebbek közé tartozik a konyak és az Armagnac Franciaországból vagy a pisco Peruból és Chiléből. A brandyt általában az érlelési idő alapján lehet osztályozni. (Az általánosan elfogadott az Amerikai osztályzás.) A leggyakoribb osztályok:

  • 3 star vagy V.S. (very special): a brandy érlelési ideje legalább 2 év; általában ezt a típust használják a koktélokba
  • V.S.O.P. (very superior old pale): a brandy érlelési ideje legalább 4 év
  • X.O. (extra old): a brandy érlelési ideje 6 és fél év vagy ennél több
  • hors d’age vagy vintage: ez a brandy általában 10 éves vagy több; a vintage brandy üvegén a betakarítás éve szerepel; míg a hors d’age brandy kora ismeretlen

Hogyan fogyasszuk a brandy-t?

Az idősebb brandy a legzamatosabb. A fiatalabb brandy-ket számos koktél alapanyagaként használják. A brandyt a népszerű koktélok között (Hot Toddy, Sidecar, Pisco Sour) és a kevésbé közismert koktélokban is megtalálhatjuk (Brandy Old Fashioned, a.k.a. Wisconsin Old Fashioned, Last Resort The Original Sazerac).

Cachaça

A cachaça az elmúlt években egyre népszerűbbé vált és könnyedén megtalálhatjuk a bárokban. Az Új Világ itala viszont nem új-keletű. 1532-ben a portugálok közül jó páran Brazíliába költöztek a cukorgyártás miatt és a cachaça gyártásához szükséges növény lepárlása röviddel ezután megkezdődött. Manapság a cachaça a legnépszerűbb ital Brazíliában, több ezer már létező márkanévvel, amelyek az olcsó kategóriától egészen a több száz dollárba kerülő ritka palackozásokig terjednek. Mint a whiskey és a sör esetében, a cachaça márkák között is találunk kézműves párlatokat és ez a mozgalom egyre csak növekszik. Csak néhány márka kerül exportálásra, de manapság így is találhatunk kistermelői, kézműves cachaça párlatokat a forgalmazók polcain.

A cachaça  cukornádból készül, közvetlenül a cukornád száraiból. A frissen kinyert levet fermentálják, majd desztillálják a szeretett brazil italba. Egyes rumok, amiket Rhum Agricole-nak neveznek, ugyanúgy készülnek, mint a cachaça, míg bizonyos helyeken „brazil rum”-nak nevezik a cachaçat. A fő különbség a cachaça és a közönséges rum között a felhasznált lében van: a legtöbb rumot cukornádlisztből desztillálják, amelyet melaszból állítanak elő, amelynek magasabb a cukortartalma. A felhasznált alapanyagnak köszönhetően a cachaça sokkal fűszeresebb aromája van, mint a rokonának. A cachaça érlelés nélkül fehér színű, ha érlelik arany színűvé válik. Az érlelés három vagy tizenöt évig is eltarthat, a sötétebb szín általában prémium minőséget jelent, de az íz és a szín nagyban függ a hordókhoz felhasznált fa típusától és a hordó öregítésétől is.

Hogyan fogyasszuk a cachaça-t?

A fehér színű cachaça-t használják a bármixerek koktél összetevőként vagy alapszeszként. Ezen koktélok közül a leghíresebb a Caipirinha. Az arany vagy sötét cachaça nyújtja az igazi élvezetet.

KONYAK / COGNAC

Kóstolj meg egy pohár konyakot és megérted, hogy a franciák miért mondják l’eau de vie (az élet vize). A bársonyos szeszes ital a legelismertebb brandy fajta és nevét arról a franciaországi területről nevezték el, ahol előállítják. Franciaországban, Cognac városának régióját hat szőlőtermő régióra osztják. A legdrágább gyümölcs a Grande Champagne, Petite Champagne és a Borderies területekről származik.

A betakarítás után a szőlőt fermentálják, majd kétszer desztillálják a rézedényekben, amivel előállítják az eau-de-vie nevű színtelen alkoholt. A szeszes italt ezután tölgyfahordókban érlelik. A legtöbb konyak különböző életkorú és minőségű eau-de-vie keveréke. A konyakot általánosan néhány kategóriába sorolhatjuk:

  • V.S. (very special): legalább két évig érlelt
  • V.S.O.P. (very superior old pale): legalább négy évig érlelt
  • X.O. (extra old): legalább 6 évig érlelt

Hogyan fogyasszuk a konyakot?

Az idősebb konyakokat tisztán, esetleg egy-két öntet vízzel érdemes inni. A bartenderek a fiatalabb konyakokat tökéletesen alkalmazzák a keveréshez, számos klasszikus koktél alapjául szolgálnak, köztük a Sidecar, a Between the Sheets és az eredeti Mint Julep. A konyak egyszerűen hozzáadható egy pohár pezsgőhöz is, vagy egy pohár gyömbéres sörhöz vagy szódavíz feltöltés is remekül kibontja az ízjegyeket.

Ha még többet szeretnél tudni a párlatokról, akkor gyere el a Mojito Mixeriskolába, ahol megismerheted az alkoholos italok és koktélok világát, az alkoholgyártás minden mozzanatát, a látványos koktélkészítést és személyesen is megtapasztalhatod milyen bármixernek lenni.

A mixer tanfolyamokon az alapoktól a haladó szintig elkísérünk.  Vége láthatatlan italmennyiség vár a pult mögött, hogy ténylegesen felfedezd az alkoholok világát, amiben segítenek az elméleti órák, amelyeken minden ital gyártási technikáját, történetét megismerheted. A tanfolyam végén megmutathatod a kreatív oldalad, hogy megalkoss egy olyan koktélt, amit még senki nem talált ki és belecsempészheted a saját történeted.

Garantáljuk a jó hangulatot, a szakmai tudást és a profi oktatást! NÁLUNK NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK! A mixer képzés végén nemzetközi magyar-angol nyelvű bármixer bizonyítványt állítunk ki és egy boston shakert is ajándékba kapsz.

Válaszd ki a Neked megfelelő barista és mixer tanfolyamot: alapfokú, gyorsított, haladó, latte art, egyéni/VIP, kedvezményes Kettő az egyben: barista és mixertanfolyam, Barista MasterClass, American Bartending képzés, illetve Profi Barista Csomag és Profi Mixer Csomag, amiben ajándék tanfolyamot is kapsz. Nyitvatartási időben hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között bármikor beiratkozhatsz! Látogass el a Mojito Mixeriskolába és a Barista Akadémiára!

Jelentkezési határidő: szeptember 12., szerda 16 óra
A képzés első órája: szeptember 12.,
17 óra!

Kövess minket  facebookon és instagramon is!

Információ:
+3620 355 8400
[email protected]

www.mojito.hu

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

2023. március 17., 14:45
Ki az a bartender? – A bartending története 7 pontban!

Bartenderek – A koktélok művészei A bartenderek olyan szakemberek, akik italokat készítenek és szolgálnak fel az embereknek. Az italok készítése magában foglalja a különböző összetevők kombinálását, a technikák alkalmazását és a báreszközök használatát. A bartenderek munkája nemcsak az italok előkészítésére és szervírozására korlátozódik, hanem az ügyfelek szórakoztatására is. A legjobb bartenderek művészekként keverik a koktélokat, […]

Bővebben...

2023. január 24., 20:33
Hugo Koktél – Recept – Történet – Elkészítés

A közkedvelt Hugo Koktél és minden amit tudni kell róla! A Hugo koktél egy pezsgő olaszos spricc, amely bodza likőrrel és Prosecco-val készül! Egy tökéletes frissítő ital. Ez a koktél a frissítő szó szinonímája. Ha szereted a pezsgő alapú spricceket, akkor azonnal próbáld ki a Hugo koktélt ! Ez az olasz koktél az Aperol Spricc rokona, és véleményünk szerint még […]

Bővebben...

2023. január 19., 15:51
Egy örök klasszikus: Az Americano – Történet – Elkészítés – Recept

Honnan ered? Hogyan készítik? Tippek és trükkök az Americano koktélhoz! Az Americano egy gyengéd bevezetés a Campari egyedi és keserű ízébe. Ez egy lenyűgöző ital, hosszú és gazdag történelemmel, és ez volt az első koktél, amelyet a James Bond-regények említenek. Egy ikonikus és páratlan  aperitif , amelyet bármilyen étkezés előtt fogyaszthatunk. Maga a koktél receptje rendkívül […]

Bővebben...

2023. január 10., 16:10
A Cuba Libre története és elkészítési módja – Recept!

A világ legnépszerűbb koktélja a Cuba Libre! A Cuba Libre története: Az Egyesült Államokban klasszikus rum és kóla néven ismert Cuba Libre az egyik legnépszerűbb ital. Bárhol megtalálható, a főiskolai hallgatók műanyag poharaitól kezdve a helyi bárokon át a csúcskategóriás, divatos üdülőhelyekig. Frissítő, finom, és egyszerűen elkészíthető. A Bacardi Brand Master, David Cid szerint a […]

Bővebben...