Barion Pixel
menu

Útmutató az Amaro-hoz, Olaszország rakoncátlan Bittersweet exportjához

2017. március 30. 00:00

Az Amaro Olaszország exportált bittersweet itala, amiért mindenki bolondul.

Az „Amaro” szó olaszul „keserű”-t jelent, széles körben és lazán meghatározott kategóriába tartozik, ez az olasz születésű gyógynövényekkel ízesített és azokon keresztül kivonatolt szeszes ital. Miközben Nyugat-Európában, több száz éven keresztül folyamatosan élvezték, Amerika érdeklődését és izgalmát csak nemrég keltette fel a megújult Amaro.

Az Amaro egyik legegyedibb vonása, hogy ez a szesz, megtestesíti a valódi értelemben vett termőhelyet, ezen likőrök ízeit meghatározhatják a gyártási régióiban megtalálható a növények, vagy az összetevők melyeket évszázadokkal ezelőtt gyógyászati hatásuk miatt használtak. Tíz évvel ezelőtt, nem volt még pontos adat arról, hogy mennyi amaro vásárolható meg az USA-ban, ami elérhető lett volna világszerte. De szerencsére a legtöbb ital szakember és rajongó tudja, hogy most már az Amaro gyártók valóságos óceánja közül lehet választani.

Felbuzdulva a fogyasztók változó ízlésén és újult lelkesedésén a kézműves koktélok kapcsán, az USA-ban eladott amari mennyisége az elmúlt évtizedben közel nyolcszorosára nőtt. Továbbá, a hazai amaro termelők és szeszfőzdék száma szintén növekszik, mint Leopold Bros Denverben, Letherbee Chicagóban és BroVo Seattle-ben. Számtalan új amaro van jelen a piacon, néhány visszahozza a korábban elfeledett stílusokat, míg mások a határok tágításához, a kibontakozáshoz használja az új olasz szeszes italt. Eközben a csaposok egy friss módot találtak arra, hogy felszolgálják az Amaro-t, keverjünk egy koktélt vagy fagyasszunk, mások elmentek odáig, hogy nyissanak egy teljes létesítmény, amit teljes egészében ennek a bittersweet szesznek szentelnek, mint Amor y Amargo New Yorkban.

Az exponenciális növekedés, a hiányzó regionális felügyelet és a szabványosított gyártási módszerek miatt (néhány kivételtől eltekintve), az Amaro kategóriában elég ijesztő szeszeket lehet felfedezni. Sok szempontból ez a hiányzó struktúra lehet a leginkább frusztráló aspektus tekintettel arra, aki tanulni szeretne az Amaro-ról, de ugyanígy a legnagyobb csábítás is egyben. Gondold át. Alkohol termelés, amelyre a termelő a szó szoros értelmében bármit használhat, bárhonnan, hogy megteremtse a terméket, amire vágynak. Ez az egyik platform, ahol a szenvedélyes kézművesek ki tudják fejezni magukat bármilyen módon, bárhol, mindenféle kormányzati felügyelettől függetlenítve. Az Amaro egy szesz, amely nemcsak elősegíti, de előírja a fogyasztók számára, hogy ismerjék meg az összes márka módszerét és történetét.

Míg a keserű íz szerves komponense az Amaro-nak, ez csak az egyik tényező, amely hozzájárul a minőségi végtermékhez. A közhiedelemmel ellentétben, a legtöbb Amaro termék nem túl keserű, sőt messze áll tőle. A jó receptet fémjelzi a keserűség egyensúlya az alkohollal, a szesz/bor bázis, az édesség, az aroma koncentráció és a minőségi áztatott növények.  Noha nincs túl sok szabály, az Amaro készítés elmélete és folyamata igen egyszerű. Helyezz valamennyi számú vagy mennyiségű növényt alkoholba ahhoz, hogy kivonatold az ízeiket és tulajdonságaikat. Ma, egy semleges alkohol vagy enyhe bort bázis előnyös, de a folyamat nem változott. Jó néhány ital felfedezését a XV. századi, nyugat-európai szerzetesrendeknek köszönhetünk.

A 19. századra ezek az áztatott, vagy felfrissítő szeszes italok jellemezték az olasz italfogyasztási szokásokat. Amellett, hogy ezeknek a likőröknek sokan élvezték az ízét, ezek az alacsonyabb alkohol tartalmú szeszek aperitifként ösztönözték az étvágyat és könnyítették az emésztést étkezés után, ez jól mutatja, hogy mitől lett az amaro műfaja rendkívül népszerű.

Az Amaro termelés jó üzletté vált a központosított Olaszországban, a szerzetesrendek kiszorultak az országban bevezetett antiklerikális (papi) törvények miatt, így egyénenként, mint Gaspare Campari, Angelo Gentile, és Felice Vittone kezdték termelni a saját stílusú keserű likőreiket. Az elmúlt 150 évben, különböző fajták észbontó száma alakult ki, amit a termelők követhettek. Egyes stílusokhoz speciális összetevők tartoznak, mint a Rabarbaro, ami nagymértékben támaszkodik a kínai rebarbarára, de azon túl, a többi már a termelő belátása szerint alakul. Alpine stílus szeszeknél nincs pontos hivatkozás az összetevőkre, hanem a közeli alpesi térség megjelölése, illetve egy laza útmutató található arról, hogy milyen növényeket használtak fel. Végül vannak stílusok, mint a Fernet, amely esetén, nem ismerjük a konkrét összetevőket, ezek nem kapcsolódnak egyik konkrét régióhoz sem, továbbá még a nevének eredetét is vita övezi. De valahogy ez lett minden csapos kedvenc rövid itala.

Bartender Alex Bachman gyűjtő, a Billy Sunday-ből tulajdonában van a legnagyobb Amaro gyűjtemény az országban. A gyűjtemény minden darabja Olaszországból importált és eredetük egészen a korai 1900-as évekig nyúlik vissza.

Amaro 101

Szesz bázis: az Amaro általában áztatott növényekből készül, tetszőleges fajtájú szesz bázisokkal, bár a legnépszerűbb manapság a bor és egy semleges alkohol. Az utóbbi arra szolgál, mint egy üres lap, a növényeknek nem kell versenyezniük további ízekkel.

Alkohol tartalom: az Amaro az egyik végletből a másikba tart, talán még inkább, mint más alkoholos műfajokban. A palackok tartalmazhatnak olyan alacsony mennyiségben alkoholt, mint a 18 százalékos ABV (rabarbaro és carciofo), vagy több mint 70 százalékos ABV (centerbe, Arquebuse és millefiori)

Öregedés: Olyan változatos, mint az alkohol tartalom, így a variációkat a hordó vagy a fa befolyásolja. Egyes gyártók nem, míg mások használnak hordókat, amelyekben több százezer liter szeszt évekig érlelnek. Jellemző, hogy a sötétebb szín és oxidált íz jó hordó korra utal.

Regionalitás: az Amarot, mint a bort, minden egyes olaszországi település termel, északon Alto Adige-től, egészen Szicília és Calabria déli reszéig.

Hozzávalók: Míg általában a növényekkel azonosítják, a legtöbb Amari valóban sokkal több, mint különböző mennyiségű növények válogatása. A jól ismert Campari kármint használt, mint egy vörös festéket, innen származik a bogár kármin elnevezés is.

Ha szeretnél otthonosan mozogni az italok világában, akkor jelentkezz a Mojito Mixeriskola alapfokú és haladó mixertanfolyamára!

Ezek is érdekelhetnek

2023. március 17., 14:45
Ki az a bartender? – A bartending története 7 pontban!

Bartenderek – A koktélok művészei A bartenderek olyan szakemberek, akik italokat készítenek és szolgálnak fel az embereknek. Az italok készítése magában foglalja a különböző összetevők kombinálását, a technikák alkalmazását és a báreszközök használatát. A bartenderek munkája nemcsak az italok előkészítésére és szervírozására korlátozódik, hanem az ügyfelek szórakoztatására is. A legjobb bartenderek művészekként keverik a koktélokat, […]

Bővebben...

2023. január 24., 20:33
Hugo Koktél – Recept – Történet – Elkészítés

A közkedvelt Hugo Koktél és minden amit tudni kell róla! A Hugo koktél egy pezsgő olaszos spricc, amely bodza likőrrel és Prosecco-val készül! Egy tökéletes frissítő ital. Ez a koktél a frissítő szó szinonímája. Ha szereted a pezsgő alapú spricceket, akkor azonnal próbáld ki a Hugo koktélt ! Ez az olasz koktél az Aperol Spricc rokona, és véleményünk szerint még […]

Bővebben...

2023. január 19., 15:51
Egy örök klasszikus: Az Americano – Történet – Elkészítés – Recept

Honnan ered? Hogyan készítik? Tippek és trükkök az Americano koktélhoz! Az Americano egy gyengéd bevezetés a Campari egyedi és keserű ízébe. Ez egy lenyűgöző ital, hosszú és gazdag történelemmel, és ez volt az első koktél, amelyet a James Bond-regények említenek. Egy ikonikus és páratlan  aperitif , amelyet bármilyen étkezés előtt fogyaszthatunk. Maga a koktél receptje rendkívül […]

Bővebben...

2023. január 10., 16:10
A Cuba Libre története és elkészítési módja – Recept!

A világ legnépszerűbb koktélja a Cuba Libre! A Cuba Libre története: Az Egyesült Államokban klasszikus rum és kóla néven ismert Cuba Libre az egyik legnépszerűbb ital. Bárhol megtalálható, a főiskolai hallgatók műanyag poharaitól kezdve a helyi bárokon át a csúcskategóriás, divatos üdülőhelyekig. Frissítő, finom, és egyszerűen elkészíthető. A Bacardi Brand Master, David Cid szerint a […]

Bővebben...