A világ 50 legjobb bárja 2015/2016
2017. január 06. 00:00
Megmutatjuk nektek a ‘világ 50 legjobb bár’ listáját a 2015-ös és a 2016-os évre vonatkozóan. Érdemes megnézni, ugyanis a lista egy év alatt óriásit változott. Volt aki feltornázta magát a ranglétrán, de olyan bárok is akadnak, akik veszítettek népszerűségükből az idő során.
A világ 50 legjobb bárjának listáját a Drinks International állítja össze évről évre. Egy nemzetközi bizottság 476 tagjának véleménye alapján készül el a lista, amely magába foglal bárokat Ausztráliából, Latin-Amerikából, Ázsiából, Európából és Észak-Amerikából. Általában, London és New York uralja a legjobb 10 helyet, ám az utóbbi években nem kevés probléma adódott a lista összeállításával kapcsolatban.
Sajnos, az ilyen, és ehhez hasonló listák sosem valósághűen a ’világ legjobb bárjainak’ tükörképei, sokkal inkább azokat a bárokat mutatják be, melyek a média középpontjában állnak, illetve a világ leglátogatottabb városaiban találhatóak. Ahhoz, hogy helyesen ítéljenek meg egy ilyen témát, a világon található összes bárt fel kellene keresni. Vitatható továbbá, hogy a lista annyit árul el az adott bár közösségi médiában betöltött szerepéről amilyen minőségűek az általuk felszolgált italok és az általuk nyújtott szolgáltatások. Ezt figyelembe véve, ez a felsorolás a legkiválóbb bárokat tartalmazza. Nagy gratuláció azoknak, akik ilyen keményem megküzdöttek, hogy megszerezzék az 50 nívós hely egyikét.
Lássuk akkor a 2015-ös és a 2016-os listát, amely a legjobb bárokat mutatja be világszerte.
2015 2016
| 1. ARTESIAN, LONDON | THE DEAD RABBIT, NEW YORK | |
| 2. THE DEAD RABBIT, NEW YORK | AMERICAN BAR, LONDON | |
| 3. NIGHTJAR, LONDON | DANDELYAN, LONDON | |
| 4. EMPLOYEES ONLY, NEW YORK | CONNAUGHT BAR, LONDON | |
| 5. AMERICAN BAR, LONDON | ATTABOY, NEW YORK | |
| 6. THE BAXTER INN, SYDNEY | THE GIBSON, LONDON | |
| 7. 28 HONGKONG STREET, SINGAPORE | EMPLOYEES ONLY, NEW YORK | |
| 8. HAPPINESS FORGETS, LONDON | NOMAD BAR, NEW YORK | |
| 9. CONNAUGHT BAR, LONDON | THE CLUMSIES, ATHENS | |
| 10. BLACK PEARL, MELBOURNE | HAPPINESS FORGETS, LONDON | |
| 11. ATTABOY, NEW YORK | MANHATTAN, SINGAPORE | |
| 12. CANDELARIA, PARIS | THE BAXTER INN, SYDNEY | |
| 13. HIGH FIVE, TOXYO | LICORERIA LIMANTOUR,MEXICO CITY | |
| 14. THE BROKEN SHAKER, MIAMI BEACH | 28 HONGKONG STREET, SINGAPORE | |
| 15. CANON, SEATTLE | SPEAK LOW, SHANGHAI | |
| 16. BUCK & BRECK, BERLIN | THE BROKEN SHAKER, MIAMI BEACH |
|
| 17. IMPERIAL CRAFT, TEL AVIV | CANDELARIA, PARIS | |
| 18. LOBSTER BAR & GRILL, HONG KONG | TALES & SPIRITS, AMSTERDAM | |
| 19. LE LION BAR DE PARIS, HAMBURG | NIGHTJAR, LONDON | |
| 20. LICORERIA LIMANTOUR, MEXICO CITY | MAISON PREMIERE, NEW YORK | |
| 21. THE JERRY THOMAS PROJECT, ROME | OPERATION DAGGER, SINGAPORE | |
| 22. THE CLUMSIES, ATHENS | BLACK PEARL, MELBOURNE | |
| 23. MAISON PREMIERE, NEW YORK | HIGH FIVE, TOKYO | |
| 24. ELEPHANT BAR, NEW YORK | LITTLE RED DOOR, PARIS | |
| 25. THE EVERLEIGH, MELBOURNE | LINJE TIO, STOCKHOLM | |
| 26. WHITE LYAN, LONDON | CENTRAL STATION, BEIRUT | |
| 27. BEAUFORT BAR, LONDON | LOBSTER BAR & GRILL, HONG KONG |
|
| 28. BULLETIN PLACE, SYDNEY | MACE, NEW YORK | |
| 29. AVIARY, CHICAGO | SMUGGLER’S COVE, SAN FRANCISCO | |
| 30. TALES & SPIRITS, AMSTERDAM | BAR TERMINI, LONDON | |
| 31. SMUGGLER’S COVE, SAN FRANCISCO | LA FACTORIA, PUERTO RICO | |
| 32. DELICATESSEN, MOSCOW | ORIOLE, LONDON | |
| 33. DOOR 74, AMSTERDAM | THE JERRY THOMAS PROJECT, ROME | |
| 34. RUBY, COPENHAGEN | DANTE, NEW YORK | |
| 35. MANHATTAN, SINGAPORE | TRICK DOG, SAN FRANCISCO | |
| 36. NOMAD BAR, NEW YORK | ABV, SAN FRANCISCO | |
| 37. PDT, NEW YORK | THE WALKER INN, LOS ANGELES | |
| 38. MACE, NEW YORK | NOTTINGHAM FOREST, MILAN | |
| 39. QUINARY, HONG KONG | AVIARY, CHICAGO | |
| 40. TRICK DOG, SAN FRANCISCO | BABA AU RUM, ATHENS | |
| 41. 69 COLEBROOKE ROW, LONDON | QUINARY, HONG KONG | |
| 42. DRY MARTINI, BARCELONA | HIMKOK, OLSO | |
| 43. SCHUMANN’S, MUNICH | LOST + FOUND, CYPRUS | |
| 44. ZUMA, DUBAI | RUBY, COPENHAGEN | |
| 45. LA FACTORIA, PUERTO RICO | PDT, NEW YORK | |
| 46. NOTTINGHAM FOREST, MILAN | BULLETIN PLACE, SYDNEY | |
| 47. TOMMY’S, SAN FRANSISCO | BRAMBLE, EDINBURGH | |
| 48. LOST + FOUND, CYPRUS | CALLOOH CALLAY, LONDON | |
| 49. LITTLE RED DOOR, PARIS | FLORERIA ATLANTICO,BUENOS AIRES | |
| 50. DANDELYAN, LONDON | BUCK & BRECK, BERLIN | |
Képek a ‘világ legjobb 6 bárjáról’, melyek 2016-ban nyerték el ezt a címet. Izgatottan várjuk a 2017-es listát 🙂

THE DEAD RABBIT, NEW YORK AMERICAN BAR, LONDON

DANDELYAN, LONDON CANNAUGHT BAR, LONDON

ATTABOY, NEW YORK THE GIBSON, LONDON
Ezek is érdekelhetnek
Magyarország Itala 2025: Koktélverseny a Gasztronómia Új Csillagaiért
Új Ízek és Hagyományok: Elindul a Magyarország Itala 2025 Koktélverseny Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025-től hagyományteremtő célzattal megrendezésre kerül a „Magyarország itala® 2025” koktélverseny. A verseny célja, hogy új és innovatív receptúrákkal gazdagítsa és ezzel együtt népszerűsítse a hazai koktélfogyasztást. A verseny során a résztvevők bemutathatják Magyarország kiemelkedő alapanyagait és gasztronómiai értékeit, azok sokszínűségét. […]
Bővebben...
Téli Forró Italok, Amik Átmelegítenek: 10 Ellenállhatatlan Recept a Hideg Napokra
Téli Forró Italok: Melengető Pillanatok a Hideg Napokon A tél beköszöntével nincs is jobb érzés, mint egy bögre forró itallal a kezünkben élvezni a hideg napok meghitt hangulatát. Legyen szó egy klasszikus forró csokoládéról, egy fűszeres chai latte-ról, vagy akár egy különleges forró koktélról, ezek az italok nemcsak testünket, hanem lelkünket is felmelegítik. Miért imádjuk […]
Bővebben...
5 mixer tipp, amit a profik is használnak
5 mixer tipp, amit a profik is használnak A koktélkészítés művészete már régóta túllépett azon, hogy csupán italokat keverjünk. Míg az amatőrök gyakran csak szórakozásból próbálkoznak, a profi bartenderek és mixerek számára a koktélkészítés egy komoly szakma, amely precizitást, kreativitást és rengeteg gyakorlást igényel. Az igazi különbség az alapanyagok minőségében, az arányok betartásában és a […]
Bővebben...
A 2024-es koktéltrendek: Új ízek, technológiák és az alkoholmentes forradalom a bárpult mögött
2024 legforróbb koktéltrendjei: Fedezd fel az új ízeket, technológiákat és az alkoholmentes koktélok forradalmát! A koktéltrendek folyamatos változása A koktéltrendek gyorsan változnak, és ez a dinamika tükrözi az italpiac innovációit és a fogyasztók ízlésének fejlődését. Néhány évvel ezelőtt még a klasszikus koktélok uralták a piacot, de ma már egyre nagyobb szerep jut az egzotikus […]
Bővebben...

