Barion Pixel
menu

Picon Puncs

2019. február 13. 00:00

Az első gondolatod, miután megittál egy Picon Puncsot az az, hogy meginnál még egyet. És még egyet. Ez a XIX. századi ital Amer Piconnal (egy francia bitterrel), gránátalmával, brandyvel és szódával készül. A legtöbb Picon  40%-os, így az arányoktól függően elég hamar jó kedvre deríthet. Louis Erreguible, a Reno-i Louis’ Basque Corner tulajdonosa így nyilatkozott: „Az első kettő (amit megiszol) az a Picon. A harmadik a puncs.”

Az évek során a Picon puncs az amerikai baszkok italaként terjedt el és mára már mixer tanfolyamokon szó esik róla. Az Amer Picon eredetileg Algériából származik. 1837-ben egy olasz férfit, Gaetan Picont besoroltak a francia hadseregbe, ahol rengeteg gyógynövény felhasználásával megalkotta a nagyjából 38%-os Amer Picon likőrt. Nem volt nagy kereslet iránta, amíg a franciák ki nem fogytak az absinthból. Ekkor egy utánpótlást kellett keresniük és rátaláltak a Amer Piconra. Elkezdte világkörüli útját: Amerikában először orvosságként árulták magas gyógynövénytartalma miatt (kínafakéreg, kinin, tárnics).

Nem telt sok időbe, hogy 1889-ben egy reklámja jelenjen meg a The New York Times-ban, mint gyógyhatású készítmény. Receptek jelentek meg, hogy fogyaszthatóbbá tegyék: azt javasolták, adjanak hozzá gránátalmalét és szódát; megszületett a Picon puncs. Az amerikai szesztilalom idején meglehetősen nehéz volt hozzájutni, ezért egy olasz cég, a Torani elkezdte gyártani saját verzióját San Joséban, 1925-ben. Mára ez lett a leggyakoribb összetevője a Picon puncsnak, a Louis’ bárban is ezt használják.

A Picon puncs receptje:

Hozzávalók:
4,5 cl Amer Picon
0,75 cl grenadine
szódavíz feltöltéshez
1,5 cl Brandy

Pohár:
írkávés

Díszítés:
citrom peel

Elkészítés:
Töltsük jégre az Amer Picont és a grenadinet majd keverjük össze alaposan. Töltsük majdnem teli szódavízzel. Óvatosan töltsük rá a brandyt majd díszítsük citrom peel-el.

Ha szeretnétek többet megtudni az alkohol késztésről és a koktélok világáról, jelentkezzetek alapfokú mixer tanfolyamunkra! Ha a kávézás világa is érdekel, a Barista Akadémia szívesen lát Benneteket bármelyik barista képzésén. Sőt, választhatjátok a kettő az egyben mixer és barista tanfolyamot is, most árengedményel! Következő tanfolyam kezdés: FEBRUÁR 11. HÉTFŐ

Információ és jelentkezés:
[email protected]
06/20-355-8400
(H-P, 10:00-18:00)

Ezek is érdekelhetnek

2025. január 21., 16:23
Magyarország Itala 2025: Koktélverseny a Gasztronómia Új Csillagaiért

Új Ízek és Hagyományok: Elindul a Magyarország Itala 2025 Koktélverseny   Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025-től hagyományteremtő célzattal megrendezésre kerül a „Magyarország itala® 2025” koktélverseny. A verseny célja, hogy új és innovatív receptúrákkal gazdagítsa és ezzel együtt népszerűsítse a hazai koktélfogyasztást. A verseny során a résztvevők bemutathatják Magyarország kiemelkedő alapanyagait és gasztronómiai értékeit, azok sokszínűségét. […]

Bővebben...

2025. január 08., 18:18
Téli Forró Italok, Amik Átmelegítenek: 10 Ellenállhatatlan Recept a Hideg Napokra

Téli Forró Italok: Melengető Pillanatok a Hideg Napokon A tél beköszöntével nincs is jobb érzés, mint egy bögre forró itallal a kezünkben élvezni a hideg napok meghitt hangulatát. Legyen szó egy klasszikus forró csokoládéról, egy fűszeres chai latte-ról, vagy akár egy különleges forró koktélról, ezek az italok nemcsak testünket, hanem lelkünket is felmelegítik. Miért imádjuk […]

Bővebben...

2024. november 27., 14:26
5 mixer tipp, amit a profik is használnak

5 mixer tipp, amit a profik is használnak A koktélkészítés művészete már régóta túllépett azon, hogy csupán italokat keverjünk. Míg az amatőrök gyakran csak szórakozásból próbálkoznak, a profi bartenderek és mixerek számára a koktélkészítés egy komoly szakma, amely precizitást, kreativitást és rengeteg gyakorlást igényel. Az igazi különbség az alapanyagok minőségében, az arányok betartásában és a […]

Bővebben...

2024. október 29., 18:56
A 2024-es koktéltrendek: Új ízek, technológiák és az alkoholmentes forradalom a bárpult mögött

2024 legforróbb koktéltrendjei: Fedezd fel az új ízeket, technológiákat és az alkoholmentes koktélok forradalmát!   A koktéltrendek folyamatos változása A koktéltrendek gyorsan változnak, és ez a dinamika tükrözi az italpiac innovációit és a fogyasztók ízlésének fejlődését. Néhány évvel ezelőtt még a klasszikus koktélok uralták a piacot, de ma már egyre nagyobb szerep jut az egzotikus […]

Bővebben...