Ahogy Rómában szokás
2017. szeptember 19. 00:00
Ital fogyasztási szokások
Milyen olasz szokások vannak az italfogyasztás terén? Az olaszok mindig keresnek okot egy-egy ital elfogyasztására. Az országban egyetlen vacsora sem érhet véget bor nélkül. Az olasz életmódban épp ugyanolyan fontosak az aperitif és a digestiv italok is – a tipikus keserű italok, amik megelőzik az étkezést vagy épp lezárják azt. A Negroni és spritz italokat kortyolgatva szakértőknek érezhetjük magunkat, de az egyre népszerűbb olasz keserű likőrök miatt érdemes kibővíteni az érdeklődési körünket.
Boldog óra
Az első koncepció, amellyel meg kell ismerkednünk, az ún. aperitif óra, az olaszok egy munkanap utáni este, de még a vacsora előtt szakítanak időt egy kis italozásra. „Az olaszoknak ez az este kezdete, míg az amerikai polgároknak ez a nap vége” – mondta a Tasting Table szerkesztőségének, Naren Young, a New York’s Caffe Dante partnere és fő bartendere, amely megnyerte a 2017 Spirit Award díjat, a legjobb amerikai étterem és bár kategóriában, a „Tales of the Cocktail” rendezvényen New Orleansban.
„Kétféle aperitif termék létezik: a bor bázisú és az alkoholalapú.” -magyarázta Roberta Mariani, a Martini globális nagykövete. A boralapú olasz aperitivek gyakran (de nem mindig) a vermouth kategóriájába tartoznak. Az aperitif órában nem hiányozhat az asztalról a pisztácia, az olívabogyó és a chips sem.
„Ez egy örökös filozófia, ami Európában évszázadokon át folyik” – mondja Young. „Fejlettebb civilizáció és több elegancia jellemzi. Nincs rohanás.” Mindannyiunk szerencséjére, Young úgy véli, óriási lépés előtt áll az aperitif óra hódítása, amely mára Olaszországon kívül is elterjedni látszik.
A Dante bár mellett, egyre több sikeres aperitif centrikus bárok nyitják meg kapuit a világ főbb koktélvárosaiban, mint a londoni Termini Bar és a Maybe Frank, Sidneyben. „Imádom azt, hogy az olyan országokban is, mint a nagyon erős italkultúrával rendelkező Ausztrália, lassan elfogadja az olasz kultúrát is”, mesélte a Tasting Table szerkesztőségének, a Maybe Frank társtulajdonosa, Stefano Catino.
Parti után
A vacsorát követően elérkezünk az amarohoz és itt válik zavarossá a kép. Az amaro „keserűt” jelent olaszul, de az aperitif keserűktől eltérően, amelyek vörösek vagy narancssárgák és amit soha nem fogyasztanak vacsora után. Az amari sötét színű, gyógynövényes és gyakran szervírozzák keverés, hűtés vagy jég nélkül. A legnépszerűbb az Averna, Cynar, Montenegro és a Fernet-Branca.
Ezek a gyógynövényes digestiv italok nemcsak a vacsora után kerülnek felszolgálásra. Az olaszok gyakran stratégiai szempontból a nap bármely szakában fogyasztják az amarikat. „A különböző napszakok határozzák meg, hogy mit és mikor iszunk.” – magyarázta Nicholas Pinna, a Locarno Hotel bár igazgatója Rómában.
Koktél Birodalom
Az egyik oka, hogy a keserűk és az amari-alapú koktélok Olaszországon túl is egyre népszerűbbek az, hogy „remek alapot biztosít a keveréshez” állítja Guiseppe Gallo, az olasz ital szakértő és az Italicus Rosolio di Bergamotto fantázia névvel ellátott aperitif ital alkotója, ami 2017 Spirited Award győztese a „Best New Spirit” kategóriában. Természetesen az amerikai koktélbárok és szerte a világon is évek óta használják az amarit. Ma már számos népszerű koktél tartalmazz amarit, beleértve a klasszikusokat is, mint a Manhattan (Little Italy, Bywater) és a Last Word (Division Bell, Paper Plane).
A hatás mindkét irányba érzékelhető. „Lassan az amerikai stílus is egyre nagyobb teret kap a koktélkészítésben Olaszországban.”- állítja Gallo. Az Americano (Campari, vermouth és szóda) eredete ott kezdődött, amikor több, mint egy évszázaddal korábban Olaszországban állomásozó amerikaiak szódát kértek a Mi-To aperitifekhez (ami akkor még Campariból és vermouthból állt).
Valóban, azok a koktélbárok – amelyek nem tradicionálisak Olaszországban – sora nyitják kapuikat az egész országban, amik a helyiek számára igazi kuriózumok. „Amikor 2009-ben megnyitott a Jerry Thomas Project (koktélbár) Rómában, sok embert vonzott a hely, mivel kíváncsiak és nyitottak voltak az újdonságra. Ennek hatására sok más hasonló bár alakult az érdeklődő nagy közönség számára.” – mesélte Nicholas Pinna.
De nem kell aggódni. „Az olaszok olyan szilárd alkoholfogyasztási szokásokkal rendelkeznek, amelyek időben nem változnak, és határozottan hiszik, hogy mindez az amerikai koktélkultúra jelenléte ellenére sem fog változni.”
.
A Mojito Mixeriskola mixertanfolyamain kedvenc koktéljaid mellett számos ital receptúrát tanulhatsz meg. A mixer képzés tanulójaként elsajátíthatod az eszközök precíz és gyors használatát, valamint a tematikában szereplő összes koktél elkészítésre kerül, mint a Negroni, Dry Martini, Pina Colada, B’52 és még sok más. Budapesten és vidéki nagyvárosokban indul mixertanfolyam, mint Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged, Szentes, Szolnok, Sopron, Miskolc.
Ne maradj le az októberi mixertanfolyamokról!
Információ:
+3620 355 8400
[email protected]
Ezek is érdekelhetnek
Magyarország Itala 2025: Koktélverseny a Gasztronómia Új Csillagaiért
Új Ízek és Hagyományok: Elindul a Magyarország Itala 2025 Koktélverseny Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025-től hagyományteremtő célzattal megrendezésre kerül a „Magyarország itala® 2025” koktélverseny. A verseny célja, hogy új és innovatív receptúrákkal gazdagítsa és ezzel együtt népszerűsítse a hazai koktélfogyasztást. A verseny során a résztvevők bemutathatják Magyarország kiemelkedő alapanyagait és gasztronómiai értékeit, azok sokszínűségét. […]
Bővebben...
Téli Forró Italok, Amik Átmelegítenek: 10 Ellenállhatatlan Recept a Hideg Napokra
Téli Forró Italok: Melengető Pillanatok a Hideg Napokon A tél beköszöntével nincs is jobb érzés, mint egy bögre forró itallal a kezünkben élvezni a hideg napok meghitt hangulatát. Legyen szó egy klasszikus forró csokoládéról, egy fűszeres chai latte-ról, vagy akár egy különleges forró koktélról, ezek az italok nemcsak testünket, hanem lelkünket is felmelegítik. Miért imádjuk […]
Bővebben...
5 mixer tipp, amit a profik is használnak
5 mixer tipp, amit a profik is használnak A koktélkészítés művészete már régóta túllépett azon, hogy csupán italokat keverjünk. Míg az amatőrök gyakran csak szórakozásból próbálkoznak, a profi bartenderek és mixerek számára a koktélkészítés egy komoly szakma, amely precizitást, kreativitást és rengeteg gyakorlást igényel. Az igazi különbség az alapanyagok minőségében, az arányok betartásában és a […]
Bővebben...
A 2024-es koktéltrendek: Új ízek, technológiák és az alkoholmentes forradalom a bárpult mögött
2024 legforróbb koktéltrendjei: Fedezd fel az új ízeket, technológiákat és az alkoholmentes koktélok forradalmát! A koktéltrendek folyamatos változása A koktéltrendek gyorsan változnak, és ez a dinamika tükrözi az italpiac innovációit és a fogyasztók ízlésének fejlődését. Néhány évvel ezelőtt még a klasszikus koktélok uralták a piacot, de ma már egyre nagyobb szerep jut az egzotikus […]
Bővebben...


