Mennyit isznak a bártenderek munkaidő alatt?
2019. január 28. 00:00
Mindegy, hogy foglalkozási ártalomnak vagy egyszerűen a munka részének nevezzük, de sok bartender dolgozik illuminált állapotban. Gina Chersevani, a washingtoni Buffalo & Bergen tulajdonosa egy kollégium bárjában kezdte pályafutását, ahol szinte elvárás volt a munka idő alatti italozás.
„Mikor a 2000-es évek elején elkezdtem dolgozni a kollégiumunk kocsmájában, nagyon is elfogadott volt, hogy felesezzünk a vendégekkel és a munkatársakkal. Azt hiszem, ez akkoriban sokkal kevésbé volt szabályozva, mint manapság.” Ahogyan a bártenderek és a tulajdonosok is tapasztaltabbak lettek, úgy a bárok szabályzata is szigorodott. Számos helyen már egyáltalán nem megengedett munkaidő alatt alkoholt fogyasztani míg máshol kis mértékig elfogadott.
A LEGFONTOSABB SZABÁLY: NE RÉSZEGEDJ LE
Chersevanihoz hasonlóan, amikor Kirk Estopinal kezdő bártender volt, a munka közbeni ivás elfogadott volt. ” A legelső munkám során addig ihattunk, amíg nem lettünk túl részegek ahhoz, hogy kiszolgáljuk a vendégeket.”- mondta Estopinal, aki mára már a New Orleans-i Cane & Table társtulajdonosa és bártendere. A New York-i Blue Quarter menedzsere, Max Green szerint a munka közbeni alkoholfogyasztás rendben van, a részegség nincs.
Green szerint fontos, hogy ha egy vendég meghív minket egy körre azt elfogadjuk, mert ez a vendégszeretet és a kölcsönös bizalom egyik jele. Válasszunk gyengébb, például sherry, vermouth vagy amaro alapú italokat. A cél nem az, hogy berúgjunk, hanem hogy kedvesek legyünk a vendégekkel és elfogadjuk a meghívásukat.
Ne felejtsük el, hogy egy komoly szakmáról van szó. Egyik szakmában sem engedheted meg magadnak, hogy ittasan vagy másnaposan menj dolgozni. Ugyanez vonatkozik mixer szakmára is. Ha folyton fáradtan mész dolgozni és nem tudsz munka közben figyelni, hamar azon kaphatod magad, hogy új munkahelyet kell keresned.
Ha szeretnél többet megtudni a koktélokról és elkészítésükről, jelentkezz mixer tanfolyamunkra!
Legközelebbi tanfolyam kezdés:
FEBRUÁR 11. HÉTFŐ
Jelentkezés és információ:
[email protected]
06/20-355-8400
(H-P, 10:00-18:00)
Ezek is érdekelhetnek
Magyarország Itala 2025: Koktélverseny a Gasztronómia Új Csillagaiért
Új Ízek és Hagyományok: Elindul a Magyarország Itala 2025 Koktélverseny Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025-től hagyományteremtő célzattal megrendezésre kerül a „Magyarország itala® 2025” koktélverseny. A verseny célja, hogy új és innovatív receptúrákkal gazdagítsa és ezzel együtt népszerűsítse a hazai koktélfogyasztást. A verseny során a résztvevők bemutathatják Magyarország kiemelkedő alapanyagait és gasztronómiai értékeit, azok sokszínűségét. […]
Bővebben...
Téli Forró Italok, Amik Átmelegítenek: 10 Ellenállhatatlan Recept a Hideg Napokra
Téli Forró Italok: Melengető Pillanatok a Hideg Napokon A tél beköszöntével nincs is jobb érzés, mint egy bögre forró itallal a kezünkben élvezni a hideg napok meghitt hangulatát. Legyen szó egy klasszikus forró csokoládéról, egy fűszeres chai latte-ról, vagy akár egy különleges forró koktélról, ezek az italok nemcsak testünket, hanem lelkünket is felmelegítik. Miért imádjuk […]
Bővebben...
5 mixer tipp, amit a profik is használnak
5 mixer tipp, amit a profik is használnak A koktélkészítés művészete már régóta túllépett azon, hogy csupán italokat keverjünk. Míg az amatőrök gyakran csak szórakozásból próbálkoznak, a profi bartenderek és mixerek számára a koktélkészítés egy komoly szakma, amely precizitást, kreativitást és rengeteg gyakorlást igényel. Az igazi különbség az alapanyagok minőségében, az arányok betartásában és a […]
Bővebben...
A 2024-es koktéltrendek: Új ízek, technológiák és az alkoholmentes forradalom a bárpult mögött
2024 legforróbb koktéltrendjei: Fedezd fel az új ízeket, technológiákat és az alkoholmentes koktélok forradalmát! A koktéltrendek folyamatos változása A koktéltrendek gyorsan változnak, és ez a dinamika tükrözi az italpiac innovációit és a fogyasztók ízlésének fejlődését. Néhány évvel ezelőtt még a klasszikus koktélok uralták a piacot, de ma már egyre nagyobb szerep jut az egzotikus […]
Bővebben...
