Barion Pixel
menu

Rázva nem keverve I. – Az alapok

2018. november 16. 00:00

A shakelés nem csak összekeveri az italt

hanem lehűti és higítja is. A keverés mellett a shakelés az egyik leghasználatosabb technika az italkeverés területén.

Ez a cikk segít, hogy elsajátíthasd az alapokat, de nem helyettesíti a profi oktatóinktól megszerzett tudást. A shakelés nagyon egyszerű, de eleinte sok odafigyelést és gyakorlást igényel. Ha egy receptben azt találod, hogy „rázzuk össze jéggel és szűrjük pohárba” az azt jelenti, hogy minden hozzávalót bele kell tenni a shakerbe és összerázni, majd leszűrni azt egy pohárba. A rázás hasonló mozdulatokat igényel, mintha egy festék spray flakonját ráznánk (ez főleg a három részes shakerre igaz). Hozzávetőlegesen 12 másodpercig végezzük a mozdulatsort, majd szűrjük le az italt úgy, hogy a jég a shakerben maradjon.

Shaker típusok, fajták, technikák

A hőmérséklet és a higítás is ugyanolyan fontos, mint az, hogy megfelelő mennyiségű hozzávalókat hasznájunk. Ha például túl kevés jeget teszünk bele, akkor az túl hamar elolvad és nem hűti le eléggé az italt, viszont túlhigítja azt – ezért mindig nagyjából 2/3-ig töltsük a shakert jéggel. Az uralom elveszítése a shaker nagyon veszélyes. Amellett, hogy sok fölösleges munkát csinálunk magunknak azzal, hogy mindent összefröcskölünk, megsebesíthetünk másokat is, ha éppen rájuk esik a shaker. Ezért mindig nagyon ügyeljünk arra, hogy erősen és magabiztosan fogjuk a shakert. Fontos, hogy szénsavas összetevőt SOHA ne shakeljünk!

Mielőtt elkezdünk italt készíteni, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy egy kétrészes vagy egy háromrészes shakerrel van dolgunk. A kétrészes shakerek nem meglepő módon két részből állnak. Ez a két rész hasonló alakú, az egyik fele általában rozsdamentes acél, a másik, kisebbik rész pedig legtöbbször üveg. Ezeket a típusú shakereket Boston shakernek nevezzük. A Boston shaker nagyobbik, rozsdamentes acél részébe illeszkedik bele fejjel elfelé az üvegpohárra emlékeztető második fél. Shakelés után a két részt úgy válasszuk szét, hogy a fém elem van a pulton, így a folyadék nem fog kiömleni. A háromrészes shakerek egy alsó részből állnak, amibe az összetevőket töltjük. Tartozik még hozzá a felső rész, aminek két eleme van: az egyik, ami ráilleszkedik az alsó részre – ebben van egy szűrő a kiöntő résznél – és egy kupak. Használat után távolítsuk el a kupakot, majd öntsük az italt a pohárba. A jég vagy más szilárd elemek a szűrőnek köszönhetően a shakerben maradnak.
Forrás: Difford’s Guide

Ha szeretnél többet megtudni az alkoholos italokról és azok keveréséről, jelentkezz alapfokú mixer tanfolyamunkra.

Tanfolyamaink: alapfokú, gyorsított, haladó,  American Bartending képzés, latte art, egyéni/VIP, kedvezményes Kettő az egyben: barista és mixertanfolyam, Barista MasterClass, illetve Profi Barista Csomag és Profi Mixer Csomag, amiben ajándék tanfolyamot is kapsz. 

Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy megalapozhasd a karriered!

Tanfolyamaink kezdési időpontjait ITT TALÁLOD

Kövess minket  facebookon és instagramon is!

INFORMÁCIÓ:
+3620 355 8400
[email protected]

www.mojito.hu

Ezek is érdekelhetnek

2025. január 21., 16:23
Magyarország Itala 2025: Koktélverseny a Gasztronómia Új Csillagaiért

Új Ízek és Hagyományok: Elindul a Magyarország Itala 2025 Koktélverseny   Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025-től hagyományteremtő célzattal megrendezésre kerül a „Magyarország itala® 2025” koktélverseny. A verseny célja, hogy új és innovatív receptúrákkal gazdagítsa és ezzel együtt népszerűsítse a hazai koktélfogyasztást. A verseny során a résztvevők bemutathatják Magyarország kiemelkedő alapanyagait és gasztronómiai értékeit, azok sokszínűségét. […]

Bővebben...

2025. január 08., 18:18
Téli Forró Italok, Amik Átmelegítenek: 10 Ellenállhatatlan Recept a Hideg Napokra

Téli Forró Italok: Melengető Pillanatok a Hideg Napokon A tél beköszöntével nincs is jobb érzés, mint egy bögre forró itallal a kezünkben élvezni a hideg napok meghitt hangulatát. Legyen szó egy klasszikus forró csokoládéról, egy fűszeres chai latte-ról, vagy akár egy különleges forró koktélról, ezek az italok nemcsak testünket, hanem lelkünket is felmelegítik. Miért imádjuk […]

Bővebben...

2024. november 27., 14:26
5 mixer tipp, amit a profik is használnak

5 mixer tipp, amit a profik is használnak A koktélkészítés művészete már régóta túllépett azon, hogy csupán italokat keverjünk. Míg az amatőrök gyakran csak szórakozásból próbálkoznak, a profi bartenderek és mixerek számára a koktélkészítés egy komoly szakma, amely precizitást, kreativitást és rengeteg gyakorlást igényel. Az igazi különbség az alapanyagok minőségében, az arányok betartásában és a […]

Bővebben...

2024. október 29., 18:56
A 2024-es koktéltrendek: Új ízek, technológiák és az alkoholmentes forradalom a bárpult mögött

2024 legforróbb koktéltrendjei: Fedezd fel az új ízeket, technológiákat és az alkoholmentes koktélok forradalmát!   A koktéltrendek folyamatos változása A koktéltrendek gyorsan változnak, és ez a dinamika tükrözi az italpiac innovációit és a fogyasztók ízlésének fejlődését. Néhány évvel ezelőtt még a klasszikus koktélok uralták a piacot, de ma már egyre nagyobb szerep jut az egzotikus […]

Bővebben...