3 érdekes koktél az újonnan nyílt Obispo-ból
2019. március 11. 00:00
Obispo híres koktéljai
Ha Thad Vogler bártenderről csak néhány dolgot jegyzünk meg, akkor az legyen az, hogy nagy tisztelettel van az alapszeszek iránt és az, hogy nagyon ért a térkihasználáshoz. Két San Francisco-i bárja (Bar Agricole, Trou Normand) mellé most végre megnyílt a várva várt Obispo is. Két régebbi helye a mezőgazdasági eredetű alkoholok köré épült, mint az Armagnac és a Calvados. Volger minden szeszt személyesen választ ki olyan kóstolók során, amiket mikrovállalkozások tartanak, majd a legmegfelelőbbeket importáltatja és felhasználja.
3 különleges koktél az Obispo-ból
Új bárjában, az Obispoban a fókusz középpontjában a rum áll. „Mindig is imádtam a rumot, ezért sokat utaztam rum termelő régiókban – mint például Cuba, Puerto Rico, Belize, Guatemala és Martinique – hogy testközelből láthassam, hogyan is készítik, milyen a kultúrája.”- Mondta Vogler.
Thad elmondta, hogy már régóta tervezte, hogy nyit egy olyan helyet San Franciscoban, aminek a rum áll a középpontjában. „Semmi extra, nem egy kubai bár, csak egy hely, amit a rum és a rumot termelő országok inspiráltak” – mondta szerényen.
Íme 3 koktél, ami a legjobban jellemzi az Obispo-t:
CRIOLLO MOJITO: fehér rum, menta, cukor, lime, bitterek
Az Obispo menüjén 3 fajta Mojito is megtalálható, mindegyik más-más szeszes alappal. A menüben összesen 7 koktél szerepel. Ígypróbálják újra népszerűvé tenni. Mindegyik verzió megtalálható a „Bar La Florida Cocktails” könyvben, amit Constantino Ribalaigua írt 1935-ben. „Sokan nem tudják, hogy eredetileg rummal, ginnel és konyakkal is készítettek Mojitot.” – tette hozzá Thad. Ehhez a koktélhoz a bárban a Pacific Edge Wine & Spirits rumját használják. A Mojito koktélt és változatait az alapfokú mixer tanfolyamunkon Ti si elkészíthetitek!
EL PRESIDENTE: El Dorado (3 éves fehér rum), Bordiga bianco vermouth, grenadine, száraz curacao
„Az El Presidente egy szuper, száraz szeszes ital, ami ha megfelelően van elkészítve legyőzhetetlen. Nem azért lett a menü része, mert annyira innovatív, hanem mert egy örök klasszikus!” Ehhez hasonló italokat is elkékszíthettek az alapfokú mixertanfolyamom-
Ehhez az italhoz a 3 éves El Dorado fehér rumot használják, mert Vogler szerint ez az egyik legjobb fehér rum koktélokhoz. A grenadine (gránátalma szirup) házi készítésű, a vermouth pedig az Alpokból érkezik, a curacao pedig egy közeli farmról.
OBISPO DE CUBA: Hamilton Jamaican rum, kaliforniai vörös bor, lime
A hely nevét viselő koktél Thad Vogler kreálmánya. Egy egyszerű ital minőségi alapanyagokkal, mint például a Hamilton Jamaican kisüstben érlelt gold rum, helyi vörösbor és lime.
Ha érdekel a koktélok világa és szívesen dolgoznál bartenderként, jelentkezz Alapfokú mixer tanfolyamunkra! Következő beiratkozás és tanfolyam kezdés: 2019. március 12.
Ha profi bármixerré és/vagy baristává szeretnél válni, válaszd a Profi Mixer Csomagot vagy a Profi Barista Csomagot, amihez ajándék tanfolyamot is kapsz. Ha a barista szakma is érdekel válaszd a kettő az egyben tanfolyamunkat, mellyel 10.000.- Ft-ot spórolhatsz meg! Részletek itt: Kettő az egyben Mixer és Barista tanfolyam
Gyakran ismételt kérdésekre itt találod a válaszokat.
Jelentkezés és információ:
[email protected]
06/20-355-8400
(H-P, 10:00-18:00)
Ezek is érdekelhetnek
Magyarország Itala 2025: Koktélverseny a Gasztronómia Új Csillagaiért
Új Ízek és Hagyományok: Elindul a Magyarország Itala 2025 Koktélverseny Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025-től hagyományteremtő célzattal megrendezésre kerül a „Magyarország itala® 2025” koktélverseny. A verseny célja, hogy új és innovatív receptúrákkal gazdagítsa és ezzel együtt népszerűsítse a hazai koktélfogyasztást. A verseny során a résztvevők bemutathatják Magyarország kiemelkedő alapanyagait és gasztronómiai értékeit, azok sokszínűségét. […]
Bővebben...
Téli Forró Italok, Amik Átmelegítenek: 10 Ellenállhatatlan Recept a Hideg Napokra
Téli Forró Italok: Melengető Pillanatok a Hideg Napokon A tél beköszöntével nincs is jobb érzés, mint egy bögre forró itallal a kezünkben élvezni a hideg napok meghitt hangulatát. Legyen szó egy klasszikus forró csokoládéról, egy fűszeres chai latte-ról, vagy akár egy különleges forró koktélról, ezek az italok nemcsak testünket, hanem lelkünket is felmelegítik. Miért imádjuk […]
Bővebben...
5 mixer tipp, amit a profik is használnak
5 mixer tipp, amit a profik is használnak A koktélkészítés művészete már régóta túllépett azon, hogy csupán italokat keverjünk. Míg az amatőrök gyakran csak szórakozásból próbálkoznak, a profi bartenderek és mixerek számára a koktélkészítés egy komoly szakma, amely precizitást, kreativitást és rengeteg gyakorlást igényel. Az igazi különbség az alapanyagok minőségében, az arányok betartásában és a […]
Bővebben...
A 2024-es koktéltrendek: Új ízek, technológiák és az alkoholmentes forradalom a bárpult mögött
2024 legforróbb koktéltrendjei: Fedezd fel az új ízeket, technológiákat és az alkoholmentes koktélok forradalmát! A koktéltrendek folyamatos változása A koktéltrendek gyorsan változnak, és ez a dinamika tükrözi az italpiac innovációit és a fogyasztók ízlésének fejlődését. Néhány évvel ezelőtt még a klasszikus koktélok uralták a piacot, de ma már egyre nagyobb szerep jut az egzotikus […]
Bővebben...


