Ismerj meg 5 kiváló japán párlatot
2018. június 26. 00:00
Ha ittál már japán szeszes italt, nagy az esély arra, hogy az whisky volt. Köszönhetően az ország saját whiskyjéhez való ragaszkodásának és a helyiek ügyességének, az elegáns, szerte a világon közkedvelt Japán whiskyt a mai napig készítik és palackozzák.
Azonban nemcsak a whiskyre szorítkoznak. Az utóbbi időben néhány tiszta, áttetsző párlat is kikerült a felkelő nap országából, a selymes ginektől a buja vodkáig. A következő öt palackot mindenképp ki kell próbálnod:
1.NIKKA COFFEY GIN (50$)
A tavalyi évben, közel egy évszázados whisky gyártás után, az ikonikus japán whisky-márka a Nikka tiszta szeszes italokat dobott a piacra a Coffey sorozat részeként. A gin botanikai jellemzőkkel rendelkezik, az angyalgyökéren, a narancs héjon át a yuzuig és a kabosu aromája is észrevehető a mintegy 47 %-os alkoholtartalomú japán ginben. Könnyed, selymes textúrájú és a határozott, ízléses japán stílusnak köszönhetően az italban észrevehető a szecsuáni bors ízjegye is.
2. SUNTORY AO VODKA (50$)
Az utóbbi időben, a Suntory márka megtörte a közel egy évszázadon át tartó whisky gyártását, hogy létrehozza az első tiszta párlatot az Ao Vodkát. Az ital neve a japán „kék” (aoi) szóból származik, az Ao Vodka japán rizsből és vízből készül, ami a szigetország déli részéről, Kyushu (Kjúsú) szigetéről származik. Bambuszszűrő rendszeren keresztül finomított, réz edényekben desztillált, friss és tiszta forrásvizet használva készül ez a vodka, ami egyszerre selymes és buja. Az ilyen letisztult, finom alkohol eltűnhet a több összetevős koktélokban, ezért inkább egyenesen a klasszikus Martiniban próbáld ki, hogy megtartsd az alapszesz jellegét.
3. THE KYOTO DISTILLERY KI NO BI DRY GIN (65$)
Az elmúlt évben a KI NO BI gin gyakran előkerült a japán bárpultokban. A bártenderek fantáziáját is megmozgatta Kyoto Distillery koktélbarát rizs ginje. Tiszteletben tartva a lepárló otthonát, csak a legjobb helyi alapanyagokat használják a desztilláláshoz, számos növényt, fűszert használnak, beleértve a borókát, orrist (egyes írisz fajták gyöktörzse), hinoki fa (ciprusféle), kínai bazsalikom, valamint yuzu, citrom, gyömbér, bambusz levelek és zöld tea is az összetevők között szerepel. KI NO BI gin Kyoto város első hazai ginje, illetve a gyártók a botanikai összetevőket 6 kategóriába osztják szét és miután minden csoportot a rizs párlatban áztattak, külön-külön desztillálják azokat, majd összekeverik. Az eredmény 45,7% alkoholtartalmú párlat igen finom, kezdetben a yuzu, majd kellemes zöld növényre jellemző ízjegyek a sansho borsból és a gyömbér adta melegség érezhető.
4. NIKKA COFFEY VODKA (45$)
Egy másik kiadása a whiskyről elhíresült Nikka márkának az a vodka, ami kukorica és árpa keverékéből készült, mindkettő külön-külön desztillálva, ezt a híres Coffey sorozatában találjuk meg. Az elegyet fehér nyírfaszénen átszűrik, hogy szuper sima, tiszta fogyasztható vodkát kapjanak.
5. SUNTORY ROKU GIN (80$)
A Suntory márka az első gin termékét Roku-nak nevezte el, amelynek jelentése japánul „hat„, utalva ezzel a japán összetevők számára ebben a 43%-os alkoholban. Ezeket hozzáadják a többi növényi alapanyagokhoz. Például a sakura (cseresznye) virág, sakura levél, yuzu héja, zöld tea és sansho bors, illetve más gyakoribb hozzávaló, mint a borókabogyó, a fahéj és a kardamom magok is felhasználásra kerülnek. Az eredmény egy sima, aromás gin, amit a yuzu és a fűszeres sansho bors komplex réteggel von be. Roku már tavaly nyár óta kapható Japánban, de a Suntory lassan, de biztosan ismertté válik Ázsiában és Európában is.
Ha még többet szeretnél tudni az alkoholos italok és a koktélok izgalmas világáról, akkor gyere el a Mojito Mixeriskolába, ahol megtanulod a koktélkészítés minden fortélyát, az alkoholgyártás minden mozzanatát és személyesen is megtapasztalhatod milyen bármixernek lenni.
A mixer tanfolyamokon az alapoktól a haladó szintig elkísérünk. Vége láthatatlan italmennyiség vár a pult mögött, hogy ténylegesen felfedezd az alkoholok világát, amiben segítenek az elméleti órák, melyeken minden ital gyártási technikáját, történetét megismerheted. A tanfolyam végén megmutathatod a kreatív oldalad, hogy megalkoss egy olyan koktélt, amit még senki nem talált ki és belecsempészheted a saját történeted.
Garantáljuk a jó hangulatot, a szakmai tudást és a profi oktatást! NÁLUNK NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK! A mixer képzés végén nemzetközi magyar-angol nyelvű bármixer bizonyítványt állítunk ki és egy boston shakert is ajándékba kapsz.
Válaszd ki a Neked megfelelő barista és mixer tanfolyamot: alapfokú, gyorsított, haladó, latte art, egyéni/VIP, kedvezményes Kettő az egyben: barista és mixertanfolyam, Barista MasterClass, American Bartending képzés, illetve Profi Barista Csomag és Profi Mixer Csomag, amiben ajándék tanfolyamot is kapsz. Nyitvatartási időben hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között bármikor beiratkozhatsz! Látogass el a Mojito Mixeriskolába és a Barista Akadémiára!
Jelentkezési határidő: JÚLIUS 10., kedd 16 óra
A képzés első órája: július 10., kedd 17 óra!
Kövess minket facebookon és instagramon is!
Információ:
+3620 355 8400
[email protected]
www.mojito.hu
Ezek is érdekelhetnek
Magyarország Itala 2025: Koktélverseny a Gasztronómia Új Csillagaiért
Új Ízek és Hagyományok: Elindul a Magyarország Itala 2025 Koktélverseny Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025-től hagyományteremtő célzattal megrendezésre kerül a „Magyarország itala® 2025” koktélverseny. A verseny célja, hogy új és innovatív receptúrákkal gazdagítsa és ezzel együtt népszerűsítse a hazai koktélfogyasztást. A verseny során a résztvevők bemutathatják Magyarország kiemelkedő alapanyagait és gasztronómiai értékeit, azok sokszínűségét. […]
Bővebben...
Téli Forró Italok, Amik Átmelegítenek: 10 Ellenállhatatlan Recept a Hideg Napokra
Téli Forró Italok: Melengető Pillanatok a Hideg Napokon A tél beköszöntével nincs is jobb érzés, mint egy bögre forró itallal a kezünkben élvezni a hideg napok meghitt hangulatát. Legyen szó egy klasszikus forró csokoládéról, egy fűszeres chai latte-ról, vagy akár egy különleges forró koktélról, ezek az italok nemcsak testünket, hanem lelkünket is felmelegítik. Miért imádjuk […]
Bővebben...
5 mixer tipp, amit a profik is használnak
5 mixer tipp, amit a profik is használnak A koktélkészítés művészete már régóta túllépett azon, hogy csupán italokat keverjünk. Míg az amatőrök gyakran csak szórakozásból próbálkoznak, a profi bartenderek és mixerek számára a koktélkészítés egy komoly szakma, amely precizitást, kreativitást és rengeteg gyakorlást igényel. Az igazi különbség az alapanyagok minőségében, az arányok betartásában és a […]
Bővebben...
A 2024-es koktéltrendek: Új ízek, technológiák és az alkoholmentes forradalom a bárpult mögött
2024 legforróbb koktéltrendjei: Fedezd fel az új ízeket, technológiákat és az alkoholmentes koktélok forradalmát! A koktéltrendek folyamatos változása A koktéltrendek gyorsan változnak, és ez a dinamika tükrözi az italpiac innovációit és a fogyasztók ízlésének fejlődését. Néhány évvel ezelőtt még a klasszikus koktélok uralták a piacot, de ma már egyre nagyobb szerep jut az egzotikus […]
Bővebben...





