Barion Pixel
menu

Tengely Norbert a Mojito MIskola egykori tanítványa a Világbajnokságon

2020. április 27. 00:00

Egy verseny „pár” szóban

 

Tengely Norbertet Tengely Norbert Magyar Bajnok a világbajnokságon2002-ben a Mojito Mixeriskolában végzett hallgatónkat, a 2019-es év Magyar Bajnokság győztesét kérdeztük. Milyen élményekkel gazdagodott a Nemzetközi Bártender Szövetség (IBA) által rendezett Cocktail Világbajnokságon Kínában?

Tavaly novemberben rendezték meg a Cocktail Világbajnokságot Kínában az IBA szervezésében. Magyarországot Tengely Norbert képviselte, akivel már korábban is beszélgettünk a Magyar Bajnokság után. Ismét leültünk vele egy kis beszélgetésre, hogy meséljen milyen is egy ilyen világverseny.

  • Nem is tudom, hogy hol kezdjem, hiszen annyi kérdésem van. Először is gratulálok egy ilyen nívós versenyen való részvételhez.
  • Köszönöm. Kérdezz bátran, bár szerintem hosszú napokat tudnék mesélni. Néha még most sem hiszem el, hogy ott voltam és versenyeztem hihetetlen nagy élmény volt.
  • Milyen volt az utazás? Hány órás is volt a repülés?
  • Az utazás? Hát már azzal elkezdődött a nagy kaland. Technikai probléma lépett fel azzal a repülővel, amivel Budapestről, elértem volna Párizsban a csatlakozást a chengdui gépre. Nem volt „nagy” probléma csak a navigációs műszer romlott el. Ezután jött egy újratervezés a légitársasággal közösen, majd több átszállás és közel 23 órás repülés után megérkeztem Chengduba.Tengely Norbert Magyar Bajnok a világbajnokságon
  • Mennyire voltál fáradt? Nem befolyásolta a versenyzésedet?
  • Hát egy kicsit nyúzott és fáradt voltam, de annyira fel voltam dobódva, hogy nem nagyon éreztem. Dolgozott bennem a kíváncsiság, az ország az emberek iránt és már nagyon vártam a versenyt. Egy nappal előbb érkeztem és egy picit körbe tudtam nézni a városba. Tudtam pihenni és akklimatizálódni a versenyemig.
  • Milyen Kína? Milyenek az emberek?
  • Pár szó erre nem elég. Nagyon kettős a 80-as évek és a modern gondolkodás egyszerre van jelen. Maga a város nekem nagyon tetszett. A csillogás és a szegénység váltakozik. Az emberek segítőkészek, szinte csak a fiatalabb generáció beszél angolul.
  • Tényleg nem elég egy beszélgetés a beszámolóra. Akkor mesélj egy „kicsit” a versenyről.
  • Hát életem legnagyobb élménye közé tartozik az az egy hét, amit ott töltöttünk. Minden percét élveztem, hatalmas élmény volt szurkolni Hegyi Olivérnek, aki flair kategóriában a világbajnoki III. helyezést érte el. Nagyon nívós flair show-t rakott össze. Minden este a vacsora egy revü műsorral volt kiegészítve. Gondolom láttál már kínai táncos műsort egy elit helyen. Na, nekünk minden este ez volt fény és hangjátékkal. A vacsora menüről nem is beszélve, minden este kb. 20 fajta étel az előételtől a desszertig. Természetesen nem maradhatott el a nemzeti italuk a Baijiu (kínai gabona párlat). Esténként más-más cég párlatát kóstolhattuk, minden asztalhoz tartozott egy ember, akinek az volt a feladata, hogy kiszolgálja a vendégeket.

Tengely Norbert Magyar Bajnok a világbajnokságonMaga a verseny menete pörgős, izgalmas volt. Azt képzeld el, hogy a világ 61 országának a legjobbjait engedték össze. Nem is tudom elmondani.

Többszörös bajnokok is voltak köztük, akiket csak videókon láthatsz, de annyira ego mentesek voltak, hogy ilyet én még nem tapasztaltam. Együtt mentünk esténként bulizni, őszintén érdeklődtek, hogy áll a versenyed, szurkoltak. Mai napig jóleső érzés fog el, ha csak rá gondolok.

De azért voltak kisebb bakik is, mint például nem engedték be az országba a De Kuyper likőröket a versenyre. Akinek az kellet az italába,  annak jött az újratervezés vagy beszerzés valamelyik bárból, szórakozóhelyről. Az érmek sem érkeztek meg.

  • Neked nem volt ilyen gondod?
  • Nekem nem, hála istennek én mindent, de tényleg mindet vittem még a díszhez is. A gyümölcsök egy részét becsempésztem az országba. Úgy készültem, hogy ha eltörik valami útközben, akkor is legyen még egy, ha nem kapok gyümölcsöt, akkor is legyen.
  • Na, jól van, térjünk a lényegre, mert már nagyon kíváncsi vagyok. Hogy sikerült a szereplésed?

A verseny végére csalódott és letört voltam. Nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztem. Nyerni mentem, de most sajnos nem sikerült. Hét percem volt öt egyforma ital elkészítésére.

Verseny közben sikerült tartanom azt az időt, amit elterveztem és begyakoroltam. Mivel meg volt a jó ritmus egy kis lazaságot is bele tudtam csempészni a produkcióba. A lámpalázam leküzdése is jól ment. Tökéletesen sikerült elkészítenem, valamint egy szintbe kitöltenem az italokat,Tengely Norbert Magyar Bajnok a világbajnokságon amitől egy kicsit féltem, hogy nem fog menni. Hat perc ötven másodperc környékén kezdtem feltenni a díszeket az italra, amikor nagyon csúnya kézremegés jött rám és nem kerültek fel a díszek időben. Túlléptem a hét percet huszonhárom másodperccel, amiért a kapott büntető pontok túl soknak bizonyultak a nyeréshez. Ha ez nincs, nyolc ponttal nyerem a kategóriát és van esélyem a Világbajnoki címre. De összesítésben 17. helyen végeztem, kategóriában pedig 7. lettem. Én erre nagyon büszke vagyok.

  • Nem lehetett könnyű ott állni és izgalommal telve tökéletesen végigcsinálni. Más hibád nem is volt?
  • Nem, nem volt könnyű. Izgalom és büszkeség dolgozott bennem, hogy ott lehetek és én képviselem Magyarországot.

Egy cseppentés hibám volt csak. Erre nagyon büszke vagyok, hiszen egy világversenyen ennyit hibázni szerintem semmiség.

  • Gondolom sokat tanultál ebből a versenyből is. Mik a tervek a jövőben? Versenyek, munka?
  • Igen nagyon sokat segített ez a verseny, szakmailag sokat fogok profitálni belőle a jövőben, mind a versenyeken, mind az életben. Tervek azok mindig vannak. Tanulni, fejlődni szeretnék, mert van még hova. Versenyeken is szeretnék indulni, itthon és nemzetközi szinten is.
  • Tényleg nem elég ennyi idő egy ilyen beszámolóra. Egy utolsó kérdés. Mikor és hol lehet megkóstolni az italodat?
  • Sajnos ezt még nem tudom pontosan megmondani, de nagyon szeretném megmutatni nem csak verseny körülmények között. Amint sikerül ezt megszerveznem elsőként szólok neked.
  • Köszönöm ezt a kis beszélgetést és biztos vagyok benne, hogy egy töredéke volt csak az eseményeknek. További sok sikert kívánok!
  • Köszönöm szépen.
  • Szeretném megköszönni a segítséget a Mojito Mixeriskolának és azoknak, akik támogattak a felkészülésben.
  • Abban az esetben, ha kedvet kaptál és szeretnél otthon koktélozni, keverd meg Norbi világbajnokságra készített digestive (étkezés utáni) koktélját:

Miss ChengduTengely Norbert Magyar Bajnok a világbajnokságon

  • 1,5 cl Baijiu Red Star Er Guo Tou (kínai gabonapárlat)
  • 3 cl Courvoisier VSOP Cognac
  • 2 cl Fabbri Amarena meggyszirup
  • 1,5 cl Monin tonka bab szirup
  • 4 cl Happy Day vörösáfonyalé
  • 1 cl Friss mandarinlé
  • dísz: narancshéj, fehér retek virág, kaliforniai paprika héj, bambuszlevél,
  • Az italt shaker-ben készítjük, majd hűtött boros pohárba duplán szűrjük.
  • Tengely Norbert Magyar Bajnok a világbajnokságonAmennyiben Te is szeretnél ilyen profi szintre eljutni, jelentkezz bátran Online Alap Mixertanfolyamra. Ez a képzés típus azért jött létre, hogy el tudd kezdeni a tanfolyamot, az elméleti anyagot elektronikusan juttatjuk el hozzád és a gyakorlati képzést pedig már felkészülten, a korlátozó intézkedések után tudod folytatni.

Ezek is érdekelhetnek

2025. január 21., 16:23
Magyarország Itala 2025: Koktélverseny a Gasztronómia Új Csillagaiért

Új Ízek és Hagyományok: Elindul a Magyarország Itala 2025 Koktélverseny   Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025-től hagyományteremtő célzattal megrendezésre kerül a „Magyarország itala® 2025” koktélverseny. A verseny célja, hogy új és innovatív receptúrákkal gazdagítsa és ezzel együtt népszerűsítse a hazai koktélfogyasztást. A verseny során a résztvevők bemutathatják Magyarország kiemelkedő alapanyagait és gasztronómiai értékeit, azok sokszínűségét. […]

Bővebben...

2025. január 08., 18:18
Téli Forró Italok, Amik Átmelegítenek: 10 Ellenállhatatlan Recept a Hideg Napokra

Téli Forró Italok: Melengető Pillanatok a Hideg Napokon A tél beköszöntével nincs is jobb érzés, mint egy bögre forró itallal a kezünkben élvezni a hideg napok meghitt hangulatát. Legyen szó egy klasszikus forró csokoládéról, egy fűszeres chai latte-ról, vagy akár egy különleges forró koktélról, ezek az italok nemcsak testünket, hanem lelkünket is felmelegítik. Miért imádjuk […]

Bővebben...

2024. november 27., 14:26
5 mixer tipp, amit a profik is használnak

5 mixer tipp, amit a profik is használnak A koktélkészítés művészete már régóta túllépett azon, hogy csupán italokat keverjünk. Míg az amatőrök gyakran csak szórakozásból próbálkoznak, a profi bartenderek és mixerek számára a koktélkészítés egy komoly szakma, amely precizitást, kreativitást és rengeteg gyakorlást igényel. Az igazi különbség az alapanyagok minőségében, az arányok betartásában és a […]

Bővebben...

2024. október 29., 18:56
A 2024-es koktéltrendek: Új ízek, technológiák és az alkoholmentes forradalom a bárpult mögött

2024 legforróbb koktéltrendjei: Fedezd fel az új ízeket, technológiákat és az alkoholmentes koktélok forradalmát!   A koktéltrendek folyamatos változása A koktéltrendek gyorsan változnak, és ez a dinamika tükrözi az italpiac innovációit és a fogyasztók ízlésének fejlődését. Néhány évvel ezelőtt még a klasszikus koktélok uralták a piacot, de ma már egyre nagyobb szerep jut az egzotikus […]

Bővebben...