Pálinka és a koktélok

Egy igazi hungarikum nyomában!

Be kell, hogy valljuk, nagyon nehéz fába vágtuk a fejszénket ezzel a cikkel. Magyarország nemzeti italát választottuk, amiről talán egy több fejezetből álló sorozatot lehetne írni, de a lényeget megpróbáljuk bele sűríteni ebbe az írásba. A fő irányvonalat, úgy mond az „ihletet”, a haladó tanfolyamon nem rég vizsgázott tanulónk adta, aki vizsgaitalához egy 48 „fokos” (48tf%) erdélyi házi alma pálinkát használt. Ez a vizsga ital még a későbbiekben elő fog kerülni, de nézzük mit is kell tudni erről a nemes hungarikumnak számító gyümölcs párlatról.

A pálinka hagyományos magyar gyümölcspárlat, melyet kizárólag erjesztett gyümölcscefre, gyümölcsmust vagy gyümölcsvelő lepárlásával készítenek. Általában szintén a pálinkák közé sorolják a – törvényi szempontból különálló – törkölypálinkát, amely erjesztett szőlőtörköly párlata. A pálinka, a törkölypálinka és bizonyos helyi változataik európai uniós eredetvédettséget élveznek: a „pálinka” elnevezést csak Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja. A pălincă (ejtsd: pálinkö [paˈliŋkə]) a magyar pálinkától törvényi szempontból független, eredetvédett román gyümölcspárlat.

A pálinkának leggyakrabban szilva, körte, alma, kajszibarack, meggy, cseresznye, szőlőtörköly vagy eper az alapanyaga, de bármilyen Magyarországon termett gyümölcsből (az osztrák tartományokban csak helyi kajszibarackból) készülhet. A 20. századot megelőzően a gyümölcspálinka döntően szilvából készült.

A pálinka fenti, modern jelentése a 21. században, a pálinka eredetvédelme nyomán szilárdult meg. A magyar pálinka szó a 17. századi megjelenésétől kezdve egyszerűen égetett szeszt jelentett, de a 20. századi magyar „pálinkák”, vagyis a tiszta, ízesítetlen párlatok már jobbára gyümölcsből, törkölyből, borból vagy borseprőből készültek. A történelmi magyar „pálinka” azonban rozsból, búzából, kukoricából, hajdinából, burgonyából, ritkábban akár céklából, édes gyökerekből vagy borsóból készült párlatokat is magában foglalt, amíg ezek helyét át nem vette a finomszeszgyártás, a 20. század első felében.

Története:

A pálinka történetét gyakran a magyarországi szeszfőzés történetével azonosítják, azonban a mai értelemben vett pálinkákkal párhuzamosan és őket megelőzően egyéb népszerű magyar párlatfajták is léteztek, melyeket szintén pálinkának neveztek.

A szeszfőzés első egyértelmű említése a 12. századi Itáliából származik, és a bor lepárlásával készült aqua ardenst (égő víz) írja le. Az aqua ardenst önmagában is gyógyszerként alkalmazták, ám többszörös lepárlással tisztára finomítva, illetve gyógynövényekkel együtt lepárolva aqua vitae (az élet vize) néven sokkal hatásosabb gyógyszerként ismerték. A gyógyszerészeti bordesztillátumok a 12-13. században Magyarországon is megjelentek. A 14. században Erzsébet királyné rozmaringgal lepárolt borszesszel kezelte a köszvényét, a gyógyszert külsőleg és (ételhez vagy italhoz keverve) belsőleg is alkalmazva.

A 15. századi Magyarországon már az élvezeti szeszfogyasztás és a gabonapárlat sem volt ismeretlen. Bártfán 1438-ban már városi szeszfőzde üzemelt, és Pozsonyban is élvezeti cikként említik az égetett szeszt. A korábbi orvosi elnevezések helyett elterjedt a latin crematum, majd az olasz cremato, ami először a gabonapárlatot, majd a bor- és seprőpárlatot is jelölte (Vino Cremato). Az égetett szesz szélesebb körű – de ekkor még korántsem általános – hazai elterjedése a 16. századra tehető. A 16–18. századi „égettbor” (legkorábbi formájában eghet bor) borseprőből, hibás borból vagy gabonából, majd törkölyből és gyümölcsből is készült – valódi borpárlatot többnyire csak hibás borokból főztek.

A szilvapálinkát először Thököly Imre említi 1684-ben, majd a 18. század folyamán egyre több helyen jelenik meg, 1787-ben pedig már nagy mennyiségű erdélyi silvóriumról számolnak be, és kisebb mennyiségben az egyéb gyümölcsök lepárlásáról is említést tesznek. A törkölypálinka első említése a 17. századból származik: 1697-ben az erdélyi országgyűlés betiltotta a készítését. Kassán 1708-ban még kidobták a nagy mennyiségű fölösleges szőlőtörkölyt. A korábbi időkben csak a csiger és a törkölyecet alapanyagaként, illetve sertéstakarmányként ismerték.

A 19. század előtt az égetett szesz nem mindenhol volt népszerű Magyarországon. Egyes bortermelő vidékeken még a 18. századi adófeljegyzések közt sem szerepel a sör és a bor mellett. Az ekkoriban használt lepárlók hibás tervezésük miatt nem voltak alkalmasak minőségi párlatok finomítására. A hűtőcsőnek – egyenes lévén – csak egy rövid szakaszát érte a hűtővíz. A falusi szeszfőző kunyhókban még a 20. század hajnalán is ilyen kezdetleges hűtőket alkalmaztak. A 19. század előtt az üstök fűtését sem tudták érdemben szabályozni, ami gyakori felhabzáshoz vezetett, illetve tovább rontotta a finomítás színvonalát. A rézüstöket belülről ónozták, a páracső pedig általában ónból készült, így a párlat nem érintkezett rézfelülettel.

A 19. századi Magyarországon továbbra is népszerű volt a szilva- és a törkölypálinka, ahogyan a gabonapárlat is, de az 1840-as években ezek mennyiségét már messze felülmúlta a „kolompér pálinka”, azaz burgonyapárlat, amely egyre alacsonyabb árával és egyre nagyobb mennyiségével országszerte népszerűvé tette az égetettszesz-fogyasztást, és a század végére katasztrofális mértékű össznépi alkoholizmushoz vezetett.

Az 1820-as években még a törkölypálinkát említik az egyik legjelentősebb magyar párlatfajtaként, és a század folyamán számottevő belföldi kereskedelméről számoltak be többek közt a bánáti és szerémségi vármegyékben, Szatmárban, Nógrádban, illetve Baranyában készült szilvapálinkáknak. A korabeli források nagyon ritkán említenek jelentősebb mennyiségű egyéb gyümölcsből készült pálinkát. Bács-Bodrog vármegyében több helyen is olyan nagy mennyiségű faeper termett, hogy „tudoviczát”, azaz eperpálinkát is főztek belőle. 1855-ben már a göcseji körtepálinka is létezett.

Az 1888. évi szeszadó-törvény termelési keretet (kontingenst) határozott meg a szeszgyárak és szeszfőzdék számára. Ez a rendszer egészen a második világháború végéig fennmaradt, azonban – az 1920-as éveket leszámítva – különadó fejében túlléphető volt a keret.

A 20. század első felében általánosan elterjedt Magyarországon a finomítóoszlopok alkalmazása, majd 1920-ban a házi szeszfőzést is betiltották, így hagyományos, kisüsti jellegű párlatok egyre inkább csak gyümölcsből, törkölyből, borból és borseprőből készültek. Az 1921-es szesztörvény a mezőgazdasági szeszfőzdéknek évi 160 ezer hektoliteres, túl nem léphető termelési keretet (kontingenst) állapított meg,  és ebből a gyümölcsalapú párlatok a második világháború végéig átlagosan évi 40 ezer litert tettek ki. Ez utóbbiak legnagyobb része szilva és törköly volt, ezeket a borpárlat és kisebb mennyiségben az eperpálinka követte. Az 1930-as években jelentőssé vált a barackpálinka, de csak 1938-tól nőtt meg igazán a termelése. Az egyéb gyümölcsből készült pálinkák aránya továbbra is alacsony volt. A házi szeszfőzés tiltása miatt megkezdődött a „modern” zugfőzés, sokszor rendkívül primitív eszközökkel.

A második világháborút követő szocialista rendszerben a hibátlan gyümölcs szeszipari felhasználását pazarlásnak nevezték, ezért az üzemi gyümölcspálinkák hibás, illetve rossz minőségű gyümölcsből készültek. A legnagyobb mennyiségben feldolgozott gyümölcs ekkor az alma volt, ezért minőségi vodkát is finomítottak belőle. Megjelent a bérfőzés intézménye is, azaz a hivatalos szeszfőzdékben magányszemélyek saját erjesztésű cefréjét is kifőzték, amely után 1951–1970 között az így készült pálinka felét és kisebb pénzösszeget kellett beszolgáltatni – ezt nevezték feles főzésnek. A házi pálinkát még inkább jellemezte a rossz minőségű, romlott gyümölcs, amit általában hozzáértés nélkül erjesztettek meg. A beszolgáltatott házi pálinka gyakran még a korabeli mérce szerint is olyan rossz minőségű volt, hogy finomszesszé kellett feldolgozni, majd 1970-ben beszüntették a feles főzés intézményét, és a házi pálinka adóját ezután kizárólag pénzben szedték be. A minőségi kompromisszumok ellenére nyugati exportra alkalmas színvonalú gyümölcspálinkák is készültek.

A kereskedelemben a tényleges gyümölcspálinkáknál jóval népszerűbbek voltak azok olcsó utánzatai, melyeknek két fajtája volt.„Kereskedelmi (kommersz) pálinka”: víz, finomszesz és (többnyire mesterséges) ízesítőeszenciák elegye volt. A rendszerváltásig cseresznye és barack ízesítéssel készült, majd elterjedtek az egyéb gyümölcsízek is. Az ilyen termékek a pálinka eredetvédelme után szeszes ital, majd ízesített vodka néven maradtak forgalomban.

„Különleges pálinka”: az összetétele hasonlított a „kommersz pálinkáéra”, azonban a finomszeszhez némi valódi gyümölcspálinkát (általában almapálinkát) is kevertek.

A megkülönböztető jelzők (kommersz, különleges) használata nem volt kötelező, így ezek is gyümölcspálinkaként (cseresznyepálinka stb. elnevezéssel) kerültek forgalomba annak ellenére, hogy a kor terminológiája szerint sem voltak „pálinkák”, azaz tiszta párlatok, és a megnevezett gyümölcs gyakran nem volt a hozzávalóik közt. Ezeknél tilos volt azonban a „valódi”, „eredeti” vagy „kisüsti” jelzők használata, melyeket a valódi pálinkáknak tartottak fenn.  A felhasznált finomszesz szinte kizárólag cukorrépamelaszból készült. A rendszerváltás után is fennmaradt a mesterséges „gyümölcspálinka” ipari hagyománya és címkézési gyakorlata, ám a „kommersz” és „különleges pálinkák” ízesítésekor az 1996-ban jóváhagyott Magyar Élelmiszerkönyv már tiltotta a mesterséges aromák használatát.

A pálinka a 17. században jelent meg a magyar nyelvben, és már ekkor is egyaránt használták gabona- és gyümölcspárlatok megnevezésére. A 18. század során szinte teljesen átvette az égettbor kifejezés szerepét, és a 21. századig égetett szeszt jelentett, tekintet nélkül annak alapanyagára. Nagy mennyiségben fogyasztott történelmi magyar „pálinkafajták” voltak a gabonapárlat (gabonapálinka, rozspálinka stb.), a burgonyapárlat (kolompér pálinka) és a seprőpárlat (seprőpálinka) is, melyeket többnyire egyszerűen „pálinkának” neveztek, az alapanyagot pedig csak szükség szerint nevezték meg.

Miután a 20. században a burgonyából, gabonából, cukorrépamelaszból készült szeszt egyre inkább semlegesre finomították és ízesítve – főleg likőrök és rumutánzatok – formájában hozták forgalomba, a tiszta „pálinkákat” jobbára csak a gyümölcs-, a bor-, a seprő- és a törkölypárlatok képviselték Magyarországon, de a szó jelentése egyébként nem változott meg, így továbbra is a pálinkák közé sorolták a külföldi gabona- és egyéb párlatokat is.

A 20. század második felében a párlatfajták többségét már általában nem az alapanyag és a -pálinka utótag összetételével, hanem egyedi néven nevezték (konyak/borpárlat/brandy, vodka, gin stb.), így az ezredfordulón már csak a törkölypálinka, a „seprőpálinka” és a gyümölcspálinka, illetve a gyümölcspálinka-utánzat címkéjén szerepelt a pálinka kifejezés. Az 1992-es kiadású Magyar értelmező kéziszótár a pálinkát még nem nevezte sem gyümölcsből készült párlatnak, sem pedig magyar italnak. Pálinkának nevezte azonban például a whiskyt, a vodkát és az abszintot – ahogyan az 1989-es kiadású Idegen Szavak és Kifejezések Szótára is. A pálinka régi jelentése máig sem tűnt el a köztudatból, és időnként még szakmai környezetben is az égetett szesz szinonimájaként használják a pálinkát.

 Eredetvédettsége, szabályozása

A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács (MSZSZT) 2002 óta foglalkozott a „pálinka” elnevezés levédetésének gondolatával. Miután a magyar kormány az Európai Bizottság elé terjesztette a kérelmet, Norbert Boutard, az Európai Szeszesital Szövetség (CEPS) megbízottja Magyarországra utazott, hogy szakvéleményt alkosson az eredetvédelem jogosságáról. Az Unió csak azzal a feltétellel egyezett bele az eredetvédelembe, ha a jövőben kizárólag tiszta gyümölcs- és törkölypárlatok kerülnek forgalomba pálinka néven, és ha más országokban nincs használatban ugyanez az elnevezés.

A környező országok közül Ausztria és Románia használt hasonló elnevezéseket (Palinka illetve pălincă). Az osztrák féllel sikerült megegyezni, a román elnevezés pedig az eltérő betűzés miatt nem okozott gondot. A magyar-osztrák pálinka 2004-ben kapott uniós eredetvédettséget, míg a pălincă-t Románia csatlakozásakor az Európai Unió a pálinkától független, román gyümölcspárlatként ismerte el. Magyarország uniós csatlakozásával névleg megszűnt a „kommersz pálinka”, a „különleges pálinka” és a „seprőpálinka”, melyek ekkor [gyümölcs] ízű szeszes ital, illetve seprőpárlat néven maradtak forgalomban. 2008-ban az eredetvédett pálinka ideiglenes szabályozását felváltotta a 2008. évi LXXIII. törvény a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról.

Fajtái:

• Kisüsti pálinka (1000 liter alatti rézüstben főzött pálinka)
• Ágyas pálinka
• Érlelt pálinka
• Törkölypálinka
• Gyümölcspálinka (szilva-, barack-, eper-, körte-, alma-, cseresznye-, vegyes gyümölcs pálinka)
• Vadgyümölcspálinka (vadalma-, vadcseresznye-, vadkörte-, bodza-, csipkebogyó-, kökény-, sompálinka)

Eredetvédett pálinkafajták

•           Szatmári szilvapálinka:
•           Kecskeméti barackpálinka:
•           Békési szilvapálinka:
•           Szabolcsi almapálinka:
•           Gönci barackpálinka:
•           Göcseji körtepálinka:
•           Pannonhalmi törkölypálinka:

 Fogyasztása

Különösen a falusi lakosság körében volt régebben szokás, hogy reggel egy pohárka pálinkával kezdték a napot. Egészséges voltát hangsúlyozták, ami abból állt, hogy reggel éhgyomorra megettek egy almát, s ittak rá egy stampedli pálinkát. Elvégezték a munkát az istállóban, s utána jóízűen tudtak reggelizni, mert a hajnali pálinkázás ehhez jó alapot teremtett.

Ki ne hallotta volna ezt családi ebédek és vacsorák előtt. De nem feltétlenül van igaza annak, aki aperitifként szolgálja fel a pálinkát. „Amit érzünk egy vagy több pálinka után, az nem az étvágy, hanem az alkohol marja a gyomrunkat, és ezt a hatást a szervezet minél hamarabb szeretné csillapítani. A nyugati italkultúrában étkezés után fogyasztják, mert az alkoholnak van egy kis bontó képessége, vagyis serkenti az emésztést, így érdemesebb a pálinkát is fogyasztani”

A pálinka igazán sokoldalú ital, de a jó pálinkában félreérthetetlenül felismerjük annak a gyümölcsnek az aromáját, amelyből készítették. Ha bármilyen más illatot, szagot érzünk, amely akár kellemetlen is lehet, az gyártási, előállítási hibát jelez. A jó pálinka elfogyasztása után – akkor is ha négy centiliternél többre sikeredett – az ember nem kel másnaposan, tiszta a feje és gyomra. A pálinkát még manapság is tévesen gyakran hűtve fogyasztják. Ám ha hűtjük az italt, akkor az pontosan azt az élvezeti értékét veszíti el, amiért fogyasztjuk: a gyümölcsösséget és az illatát. A pálinkát legjobb 18–20 °C-on felszolgálni, hogy a gyümölcs kellemes ízét teljes mértékben élvezhessük.

A teljes íz, és aroma, amely a pálinka minden cseppjében megtalálható, csak akkor élvezhető igazán, ha a megfelelő formájú pohárból fogyasztjuk. Ez az úgynevezett tulipánforma, amely alul öblös, felül összeszűkül. Ez azért fontos, mert az alsó, öblös részben található nagy felületű párlat illatanyagait a felső rész összeszűkítve az orrhoz vezeti. Így elég, ha egy kicsit megdöntjük a poharat, és mozgatjuk, hintáztatjuk az italt – és máris érezzük, élvezzük illatát.

A pálinkát nem szabad csak úgy egy szuszra, egyetlen hörpintésre meginni, csak lassan kortyolgatva, ízlelgetve szabad fogyasztani. Csak így élvezhető igazán a minősége. Ha a pálinka hibátlan minőségű, akkor néhány perccel a fogyasztása után is érezhetjük, hogy milyen kellemes illatok szabadulnak fel az üres pohárból. Ilyenkor találkozhatunk a gyümölcs legkarakteresebb alkotóelemeivel, amelyek sokat érnek, és fontos minőség meghatározó tényezőként is szerepelnek. A borkultúrából ismert módszereket alapul véve létezik pálinkabírálat is.

Vizsgakoktél

A mixer képzéseink sokszor találkozunk finomabbnál finomabb pálinka kreációkkal a vizsgákon, amit a saját vizsga koktéljaikba használnak tanulóink. Pontosan így történt az elmúlt haladó képzésünk záróvizsgáján is. A tanulóink nagyon jól vették az akadályokat és ezúton is gratulálunk nekik a sikeres jeles tanúsítványhoz. Akkor nézzük is Bálint pálinkás vizsgakoktélját!

 Apple Sour

3cl Erdélyi házi alma pálinka

3cl frissen préselt lime lé

3cl tejszín

1cl barna nádcukros mézes szirup

1cl mézes gyömbér tea

technika: shaker

pohár: long drink

dísz: szárított alma, gyömbér,menta

Egészségetekre, fogyasszátok mértékkel.

Abban az esetben, ha szeretnél ilyen profi italt elkészíteni.

Jelentkezz bátran Akciós Alap Mixertanfolyamra.

12 HÉT, HETI 1 ALKALOM, 85.000 FT RÉSZLETFIZETÉSSEL, MAGYAR-ANGOL NYELVŰ MIXER BIZONYÍTVÁNY!

Utald el július 14.-ig a tanfolyam akciós díját: 69.000.- Ft-ot, hogy részesülhess a kedvezményben!

A tanfolyam normál ára: 85.000 Ft

Információ:

+3620 355 8400

[email protected]

www.mojito.hu